Bennmaradt a röplabdacsapat. De meg is marad?

Bennmaradt az A1 osztályban a marosvásárhelyi sport egyetlen élvonalbeli csapata, a CSU Medicina női röplabdaegyüttese. Az öröm mellé azonban a folytatás bizonytalanságának üröme is vegyül.

Predrag Zucović vezetőedző akkor érkezett Marosvásárhelyre, amikor az első nagy válságot élte át a csapat, és a CSM keretében képzelték el a folytatást. Mint tudjuk azonban, a projekt megbukott, és a röplabdázók az anyaegyesület, a CSU Medicina kebelébe kerültek vissza, megszerezték a feljutást, és az elmúlt idényben az élvonalban szerepeltek. Zucović ezeket a zűrzavaros éveket vitte végig a kispadról. Vele beszélgettünk arról, hogy mi is történt az elmúlt idényben, mi okozta azt a hullámvasutat, amely majdnem kieséshez vezetett, és hogyan látja a jövőt, ha lesz egyáltalán még jövője Marosvásárhelyen.

Kezdjük az utóbbival, mert ez egyáltalán nem biztos. Az utóbbi hónapokban ugyanis a csapat anyagi háttere jelentősen megromlott. A lányok és a stáb decemberre kapta meg az utolsó fizetését, és pillanatnyilag nem kecsegtetőek a kilátások sem. Elmondta, még nem döntött véglegesen, de az sincs kizárva, hogy a klub nem kíván szerződést hosszabbítani.

A szezon ugyanis nem úgy alakult, ahogy mindenki szerette volna. Az ősszel, bár későn sikerült a felkészülést indítani, még viszonylag jól kezdtek, az első négy meccsből kettőt megnyertek, közöttük a végül 4. helyen zárt Medgidia ellenit. Ezt követően azonban beütött a fertőzés, és négy meccset veszítettek zsinórban zöldasztalnál. A balszerencsés sorozat azonban nem zárult le ezzel. A következő hárommérkőzéses tornára ugyanis, ahol két szerényebb ellenfél következett, nem érkezett vissza Szerbiából Jovanović, aki – máig tisztázatlan okokból – nem kapta meg időben a román vízumot. A tartalék emelő, Axinte megsérült, így a csapat – a sportág történetében egyedülálló módon – emelő nélkül játszott két és fél meccset (egy játszmát Axinte fél lábon vitt végig), és emiatt esélye nem volt még a mezőny leggyengébb csapatának számító Kolozsvár ellen sem. (Kollégák – külföldről is – sorra hívtak fel, hogy megkérdezzék, igaz-e, hogy emelő nélkül játszottunk, mert nem hitték el. A röplabda történetében nem tudok hasonló esetről – mesélte a szerb szakember.) 

Az amúgy is balszerencsés történetnek azonban volt még egy további hosszú távú következménye. A csapat oppozitja, a kiváló röplabdázó, de heves vérmérsékletű (a Fülöp-szigetekről például azért küldték haza, mert felsapkázta a pályán hibázó csapattársát) Danijela Džaković ugyanis, amint megtudta, hogy a belgrádi román nagykövetség nem adta ki időben Jovanović vízumját, meggondolatlan módon, hangosan Romániát becsmérlő kijelentést tett, és ezt többen hallották. A klub vezetősége pedig nem elégedett meg a bocsánatkéréssel és a megbüntetésével, hanem mennie kellett a csapattól, így Zucovićnak nagyon gyorsan új oppozitot kellett szereznie, ami a bajnokság alatt nem volt egyszerű feladat. Hosszas kutatás után sikerült felkutatni a kanadai Andrea Mitrovicot, amíg azonban ideért, még két mérkőzés lejárt, és utóbb is hetek kellettek, amíg összeszokott társaival. A sok vereség mellett nem segített a hangulaton, hogy kezdtek elmaradozni a fizetések, az önbizalom hiánya pedig sok könnyű hibához, ezzel újabb vereségekhez vezetett.

Az alapszakasz utolsó tornája előtt a klubnál a legtöbben elkönyvelték, hogy a csapat kiesik, és felmerült Zucović menesztésének lehetősége is. Miután azonban a lányok egyöntetűen azt mondták, hogy amennyiben ez megtörténik, akkor nem lépnek pályára többet (a fizetést már egy ideje nem kapták meg), letettek a szándékról. A sokk azonban jót tett a csapatnak. Zucović így fogalmazott: a torna előtt már láttam a lányok szemében, hogy nem fogunk kiesni... És nem kellett különös hozzáértés, hogy észlelhessük, a play-outban egészen más hozzáállással és szinten játszott a csapat, mint korábban.

Tény, hogy a CSU Medicinának a kerete alapján nem lett volna szabad a kiesés ellen küzdenie. Hogy a nagyon szerény alapszakaszban mennyire volt benne a már említett balszerencse-sorozat, a fizetések elmaradása, vagy a kispad, nehezen elmondható, de minden bizonnyal mindez hozzájárult. A bennmaradás egy igen bonyolult bajnoki idény végén sikerült ugyan végül, a folytatás azonban most ismét veszélyben van. Nem titok, hogy a klub a város segítségére is számított a helyhatósági választások után – különösen, hogy a kosárlabdacsapatot is szárnyai alá vette –, azonban ennek jelei nem mutatkoznak.