Bemutatták a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet digitális archívumát

A Művészeti Egyetem könyvtárában tegnap nyílt órán mutatták be azt a digitális archívumot, amely a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet 1962 és 1991 közötti előadásainak dokumentumait teszi nemsokára elérhetővé. Összesen 129 produkció plakátja, több mint 1200 fotója, az előadásokhoz köthető információk kerültek digitalizálásra. A webfelület hamarosan elérhető lesz az uat.ro oldalon. Mit kell tudni erről a színháztörténeti archívumról? – kérdeztük Boros Kinga teatrológust, az egyetem színháztörténet-tanárát. 

– A dokumentumok digitalizálása egy nagyobb ívű kutatásnak a részeként indult el, két kötet jelent meg A Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet történetei címmel, amit Lázok János és Ungvári Zrínyi Ildikó szerkesztettek. Ennek a projektnek Lázok János, az egyetemen évtizedekig oktató egykori színháztörténet-tanár a szellemi atyja. Ő kezdeményezte az archívum digitalizálását, amit körülbelül másfél 

évtizeddel ezelőtt elhanyagolt állapotban találtak meg. Egy nem rendszerezett, nem átmentett, nem megóvott, de mégiscsak létező archívumról van szó. Ennek feldolgozását a hallgatókkal együtt kezdték el. Plakátokat, fényképeket, műsorfüzeteket digitalizáltak, és mindenféle hiányzó információt megpró-

báltak közösségi gyűjtésből beszerezni. Például olyan előadásokról, amelyekről  egyetlen fotó sem volt megtalálható az egyetemen. Arra kérték azokat, akiknek ilyen fotók a birtokukban voltak, hogy küldjék el, hogy ezek is bekerülhessenek az archívumba. 

Az archívum az 1962 és 1991 közötti periódust öleli fel, a Köteles Sámuel utcai Stúdió Színház megalakulásától egészen addig, ameddig az intézmény a Szentgyörgyi István nevét viselte. 1991-ben történik meg a névváltozás, amikor az intézmény a Színművészeti Akadémia nevet kapja – tájékoztatott Boros Kinga.

A projekt tulajdonképpen egy alapkutatás, mert színháztörténeti elemzések, megállapítások, teoretizálás nem volt része a folyamatnak – tette hozzá.

– A cél az, hogy a dokumentumokat – plakátokat, műsorfüzeteket, fotókat – átmentsük, hogy ne vesztődjenek, ne pusztuljanak el, hanem digitális formában fennmaradjanak, és hozzáférhetővé váljanak. Az utóbbi hónapokban a munka az általam tartott színháztörténet-szeminárium keretében zajlott, a II. éves teatrológusok azt tanulhatták meg, hogy a színháztörténet nem egy könyv, hanem az, amit mi most elkészítünk, és formálódik a kezünk alatt. Kézzelfogható, sokszor nyűgös, alig-alig látványos eredményekkel szolgáló munkafolyamatot tapasztalhattak meg a hallgatók. Képzésükben ez azért jelentős, mert ők lesznek a jövő színháztörténészei. Tudniuk kell, hogyan kell egy színháztörténeti kutatást elkezdeni, nem csak másoknak a nyomdokában járni, hanem megírni olyan fejezeteket, amelyek adott esetben nem voltak korábban feltárva – mondta Boros Kinga teatrológus.

A munkát senki sem főállásban végezte, a tanároknak és diákoknak ott volt a „főfoglalkozásuk”, emellett találtak időt a pluszmunka elvégzésére, a színháztörténeti kutatásra, mindig más hallgatókkal. Ezért is tartott másfél évtizedig az intézmény közel 40 éves archívumának a feldolgozása.