Bemutatták a Látó Petőfi-számát

Alkotói találkozások a „kétszáz éves” lánglelkűvel

Visszhangzik-e a mai alkotókban a két évszázada született költőóriás hangja, mivé alakult a 21. századra a Petőfi-kultusz, kirakható-e a líra és próza jelenkori eszközeivel a „kétszáz éves fiatalember” lánglelkének lényege? – a Látó szépirodalmi folyóirat legújabb, PetőfiLátó 200 című tematikus számából minderre fény derül. Az új lapszámot a Studium Prospero Alapítvány kultúra heti programja keretében a marosvásárhelyi Studium Hub kávézóban mutatták be január 21-én, szombaton délután.

Az együttlét első perceiben a házigazda szerepét betöltő Kovács András Ferenc arra a Látó-hagyományra emlékeztette a hallgatóságot, amely szerint időnként tematikus lapszámot szentelnek egy kiemelkedő, kerek évfordulós alkotónak, így tisztelegtek 2017-ben Arany János, most pedig Petőfi emléke előtt. Egy kicsit rendhagyó, antológiaszerű számot szerettek volna ezúttal is létrehozni, és a felkérésre nagyon sok kézirat érkezett, amelyek között tanulmányok, esszék is szerepelnek. Harminchárom kortárs költő szólal meg Petőfi Sándorhoz kapcsolódva, a 34. Babits Mihály, akinek költeménye, a száz éve írt Petőfi koszorúi a Talált vers rovatban olvasható – tudtuk meg a lapszámbemutató felvezetőjében KAF-tól, aki azt is elárulta, hogy a versek „összeszedésében” André Ferenc végzett komoly segédszerkesztői munkát.

A fiatal alkotók kiválasztásánál azt tartotta szem előtt, hogy kiknek a tematikája, világlátása mutat közös pontokat a Petőfiével, akár a forradalmi szellem, akár a szerelmi gondolatok, a közélet vagy az identitáskeresés mentén – fejtette ki André Ferenc, amihez KAF hozzátette, hogy a költők paródiákon, illetve átírásokon vagy mottókon keresztül kötődtek Petőfihez a tematikus lapszámba írt műveikkel.

– Egyféle kötődve nem kötődés ez. Nagyon nehéz megszólítani azt a kétszáz éves fiatalembert, aki a magyar zseni és a magyar romantika képe – jegyezte meg Kovács András Ferenc, aki szerint – a maga módján szintén romantikus – mai nemzedék „idegenkedő szeretettel” viszonyul Petőfihez. 

André Ferenc a Lóháton a szülészetre című alkotásával szerepel a PetőfiLátóban, egy kétszáz évvel ezelőtt megszokott, ma már kuriózumnak számító közlekedési módot egy megtörtént esetből ihletődve, a pandémia megszorításos időszakára vetítve rá.

Nagy Zalán, a legfiatalabb költőnemzedék tagja Petőfi-mottóra írt verset Töredék egy bestiáriumból címmel. 

– A költők, szépírók abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy ha előttük van egy költői hagyomány, az nem követel olyan következetes olvasatot, mint egy tanulmányírónál. Nem szükséges a mély, szerves kapcsolat az életművel, mégis találtam olyan sorokat, amelyekkel játékba tudtam lépni – mondta az ifjú alkotó, aki saját bevallása szerint Petőfi romantikáját próbálta „kikezdeni”, egy tárgyiasabb költői nyelvvel „nekimenni”, hogy kiderüljön, milyen kapcsolat van kettőjük nyelvezete, személyisége között.

Nagy Attila egy kollázsmegoldást választott Petőfi Sándor szerelmes verseinek egy-egy sorát egymásba fűzve, egyetlen – az utolsó előtti sorban – szólalva meg a saját hangján. A vers felolvasása után KAF megjegyezte, hogy a szerelmes Petőfi a lapszám közepe táján jelenik meg, itt olvasható Nyáry Krisztián tollából a „mindig felfelé licitáló” fiatalember Csapó Etelke és Mednyászky Berta iránti lángolásának története is. 

Vida Gábor a Látod, ebből is mi lett? című, a maga derűjében mély gondolatokat hordozó Édes néném-levelében szólongatja, és inti csontjai vigyázására a költőt. Láng Zsolt szintén szépprózával, a Petőfi és a című emlékmozaikokkal színesíti a tematikus lapszámot. Az esszészerű vallomássorozatból nyújtott ízelítő után KAF megjegyezte, hogy Petőfiről elsősorban a szabadság jut eszünkbe.

– Én sohasem úgy láttam őt, mint aki kardot rántva lovagol. Egy fantasztikusan erős költőnek és egyéniségnek érzem, és újabb meg újabb dolgokat olvasok róla. Ez a Petőfi-szám is sokféle, de megpróbáltam megteremteni benne valamilyen összhangot. 

A szabadság nagy témájával, a Hattyúhús című versével Markó Béla zárja a lapszámot, aki politikusként legalább hússzor mondott beszédet július utolsó vasárnapján Fehéregyházán, költőként viszont csak egyszer hívták meg, mégpedig a nyolcvanas években, amikor egy ilyen közszereplésért „fekete pont” járt. 

– Tíz-húsz évvel ezelőtt úgy éreztem, hogy Petőfi halott mint költő. Ebből a Látó-számból kiderül, hogy ez nem így van, hiszen hívja, szólítja az értelmezőket. Ebből is lemérhető, hogy elmúlt az a pillanat, amikor az irónia volt a legfontosabb megközelítési mód a klasszikusainkkal szemben. A parafrázis viszont jelen van, illetve a pátosz keveredik iróniával vagy másféle megközelítéssel – összegzett Markó Béla, majd hozzátette, hogy Petőfi az a költő, akinek még a rossz versei, az olyan, vizuálisan nehezen elképzelhető jelenetei is zseniálisak, mint a Füstbe ment terv záróképe. 

– Egy bizonyos nagyságon túl a következetlenség is következetes, a rossz kép is jó, ezért kell nekünk még nagyon sokat Petőfiről beszélni – mondta ki az est végszavát Markó Béla.