2024. május 8., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Mi lesz az egyterű személyautókkal?

Miközben azt látjuk, hogy egyre jobban hanyatlik az egyterű autók piaca, a Dacia előrukkolt egy hétszemélyes családi autóval. Ez a Jogger, ami még meg is találhatja a piaci rést, és könnyen sikermodell válhat belőle.

2010 körül kezdődött el az SUV-láz, ami még ma is tart. Erre pedig a gyártók is léptek, és egyre több városi terepjárót kezdtek el gyártani, lényegében minden méretosztályban. A kisebb és alacsonyabb felszereltségű típusoknak az ára pedig már annyira alacsony lett, hogy csak kissé voltak csak drágábbak, mint az egyterűek. A vásárlók pedig akkor már inkább választották az SUV-ket, hiszen azoknak van egy prémium beütése, és elvben biztonságosabbak is – bár jó kérdés, hogy mi történik, ha két ilyen hobbiterepjáró ütközik össze. Az autógyártóknak is jobban megfelelt ez az irány, hiszen nagyobb haszon mellett tudták értékesíteni a személyautókat. Ez a tendencia pedig szép lassan az egyterűek végét eredményezte. Ma már alig hallani olyanról, hogy egy márka ilyen típus fejlesztésén dolgozna, vagy ilyennel lépne piacra, pedig lehet, hogy lenne rá igény.

 Dacia Jogger

Forrás: Dacia-sajtóanyag


Ezt szeretné most kielégíteni a Dacia a Joggerrel. Persze lehet azt mondani, hogy ez csak egy Dacia, és soha nem lesz olyan, mint a Volkswagen Sharan vagy az Opel Zafira. Azonban egyrészt a hazai márka is rengeteget fejlődött az elmúlt években, másrészt mára már nem léteznek ezek a típusok, és egy 15-20 éves autónál mindenképpen jobb a Dacia új vívmánya. Gondoljunk csak bele: kinek lehet jó a Jogger?

Lényegében mindenkinek, aki nagycsaládos, új autót szeretne, és nincs több tízezer eurója egy hétszemélyes SUV-ra. Továbbá a taxisoknak sem lehet egy rossz választás, hiszen ezzel a járművel egyszerre több személyt is tudnak szállítani. Természetesen szem előtt kell tartani azt a tényt, hogy a két hátsó ülés nem teljes értékű. Felnőtt embernek kényelmetlen ott a hosszabb utazás, de a város egyik feléből a másikba ott is elfér – gondolva a taxis felhasználásra. Ugyanakkor amikor használatban van a két hátsó ülés, akkor a csomagtartó lényegében nem létezik.

A Dacia Jogger hivatalos bemutatója szeptember 3-án volt. Az eseményen közölték a jármű konkrét adatait: 4,54 méter hosszú és 2,8 méter a tengelytávja. A hétüléses modell esetében a csomagtartó 565 liter, viszont, ha használjuk a hátsó üléssort, akkor mindössze 160. A belső design már ismerős lehet, hiszen ugyanazokat az elemeket használják itt is, mint a 2020 végén bemutatott Logan-Sandero párosban. Az első lámpák is szinte azonosak az előbb említett páros fényszóróival. A motorkínálat elég szűkös. Egyelőre egyetlen turbós háromhengeres benzinmotorral mutatták be, ami 110 lóerőt és 200 newtonmétert képes kipréselni magából. A hajtás-lánchoz egy hatfokozatú kézi váltó és elsőkerék-hajtás csatlakozik. A későbbiekben pedig várható egy feltehetően 100 lóerős változat is ugyanebből a motorból, azonban itt már lesz gyári gázüzem is. Azonban az igazi újdonságra 2023-ig kell várni. Ekkor ugyanis készül a Joggerből egy hibrid változat, a gyártó elmondása szerint ez lesz a legolcsóbb hétüléses hibrid modell a piacon. A benzin-elektromos rendszerbe egy 1,6 literes belső égésű motor, egy villanymotor és egy 1,2 kWh-s akkumulátorpakk fog kerülni. Úgy számolnak, hogy a hibrid rendszernek köszönhetően a városban akár 80%-os fogyasztáscsökkenés is elérhető. Az előrejelzések szerint 2022 februárjában már megvásárolható lesz a Jogger, és körülbelül 15.000 eurós alapárral kell számolni. Az, hogy beválik-e, és megtalálja-e a célközönségét, még a jövő zenéje, de komoly esélyei vannak erre.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató