2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

„Lökéshullámot küldenek a magyarok! Totális földrengés Erdély szívében: Románia nem képes...” Ezzel a címmel közölt hétfőn írást az egyik, magát gazdaságinak nevező központi lap. Mintegy bemelegítőként a holnapi eseményhez, március 15-éhez.

„Lökéshullámnak” Tőkés László, illetve Izsák Balázs szombati nyilatkozatát nevezte, akik a cikk szerint azt mondták, hogy „kitiltották Marosvásárhelyről a székely szabadság napjának szentelt tüntetést, és hogy feljelentést tesznek a bíróságon”.

Felemlegeti, hogy Tőkes László a pénteki demonstrációval kapcsolatban hatósági visszaélésről beszélt, hogy 10 év után ismét a járdán kellett szervezniük a felvonulást.

A cikkíró szerint kemény üzenetet fogalmazott meg az SZNT elnöke is, aki azt állította, hogy a csendőrség intézkedése a magyar közösség megfélemlítésére irányult.

Felemlegeti a petíciót, amelyben Románia nemzetközi kötelezettségeinek tiszteletben tartását kérik, illetve figyelmeztetik az Európa Tanács 1201-es ajánlására, mivel Románia, amikor az Európa Tanács tagja lett, kötelezettséget vállalt ezen ajánlás teljesítésére.

Mi több – fokozza a feszültséget a cikkíró –, a marosvásárhelyi székely szabadság napja alkalmából rendezett demonstráció résztvevői azt kérték a kormánytól, hogy „kezdjen tárgyalásokat Székelyföld jogállásáról a székely nép törvényes képviselőivel”.

Mintha tényleg „bemelegítenének” a március 15-i megemlékezés „méltó” fogadására. 

A szöveg kísértetiesen idézi a rendszerváltozás utáni éveket, amikor március 15-én a román szélsőségesek nagy vehemenciával tiltakoztak a „minden magyar napja” megünneplése ellen, amely szerintük fekete nap Románia történetében. 

Most a 2022. március 15-én napvilágot látott „politikai elemzést” idézzük, amely szerint „1848. március 15-e az azt követő kegyetlen terror időszakának emlékét jelenti, a polgárháború emlékét és a román polgári lakosság számos áldozatát, különböző korú gyermekeket, nőket, ártatlanul meggyilkolt öregeket, lemészárolt papokat és tanárokat, házakat. Sőt a székely és magyar gárdisták által felgyújtott egész falvakat, a románok hatalmas kincsének, nevezetesen a Nagyszebeni Ortodox Püspökség levéltárának felgyújtását, Kossuth terrorfenyegetéseit a neki nem engedelmeskedő románoknak, egyszóval a magyar terrorizmus emlékét.” 

Miután március 15-ét nemes egyszerűséggel a „magyar bűnözők napjának” nevezi, kijelenti, hogy az 1848-as forradalom Magyarországon a románok számára a rettegés kegyetlen időszakára való emlékezést és azt jelenti, hogy 1848. március 15-én megszavazták Magyarország egyesülését Erdéllyel. 

Ez az írás egy éve fenn van a neten – ha netán szükség lenne rá –, muníciót szolgáltatva a román szélsőséges nacionalistáknak.

És még egy cím: Marosvásárhely magyar polgármestere, az extremista Soós Zoltán nyíltan támogatja az úgynevezett Székelyföld autonómiáját követelő rendezvényeket.

Megvolt tehát a bemelegítő. Jöhet március 15.!

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató