Bartók Béla és Nagyszentmiklós (III.)

• 2011-04-15 14:24:53

• Bölöni Domokos

Közben koncertezett Amerikában, illetve 1929-ben a Szovjetunióban, mialatt a Húsz magyar népdalt komponálta.

Berényi Róbert: Bartók

 A húszas évek elejétől Bartók újra sűrűn koncertezett, negyvenedik születésnapja alkalmából a nemzetközi szaksajtó is részletesen foglalkozott vele, 1923-ban pedig Budapest egyesítésének ötvenedik évfordulójára a város darabot rendelt tőle: megszületett a Táncszvit. 1923-ban szinte egyik napról a másikra elvált Ziegler Mártától, majd 1923. augusztus 28-án Budapesten egyik tanítványát, a rimaszombati születésű Pásztory Dittát (Pásztory Gyula és Petrovics Kornélia lányát) feleségül. Fiuk, Bartók Péter 1924-ben született. Bartók Béla kezdetben a római katolikus vallást gyakorolta, később, miután elfordult eredeti vallásától, az unitárius hitre tért át; a budapesti unitárius egyházközség presbitere is volt. 1925-ben újabb szerzői csend; koncertek Prágában, Olaszországban. 1926 nyarától új, igen aktív alkotói korszaka következett, rendkívül sok zongoradarabja született ez idő tájt. (1. zongoraverseny, Szabadban stb.), zenéjének egyik rendezőelve újra az egyre erősebb tonalitás, melyet népi hangsorok használatával és kromatikussá tételével egészített ki. Ritmikája motorikusabbá vált, műveinek polifon jellege erősödött, az ütőhangszerek szerepe megnőtt, s feltűnt a később meghatározó híd forma, mely egy öttételes mű középső tételét magként, további tételeit párhuzamos hídelemekként kezeli. További fő művei ebből a korszakból: 1927: III. vonósnégyes, 1928: IV. vonósnégyes, közben koncertezett Amerikában, illetve 1929-ben a Szovjetunióban, mialatt a Húsz magyar népdalt komponálta. 1931-ben a II. zongoraversennyel zárult le ez az alkotói korszak. 1930-ban Corvin-koszorú kitüntetésben részesült, amelynek átadásán nem jelent meg, de később a díj a birtokába jutott. 1932-ben a kairói arab zenei kongresszuson vett részt, ahol zenét is gyűjtött. A Mikrokozmosz tervéről ekkor beszélt először. 1934-ben megkomponálta az V. vonósnégyest. Mindeközben folyamatosan rendezte a háború előtt gyűjtött népzenei anyagait. Munkáját 1935-től már mint a Magyar Tudományos Akadémia tagja végezhette. Zenéjében mind a magyar, mind a környező népek népzenéje jelen volt, sokszor programatikusan is, így készült el a Cantata Profana, első (és végül egyetlen) részeként egy nagyszabású ciklusnak, mely e népek zenéit és kultúráját mutatta volna be. Ezzel egy időben erősödött fel újra tudományos munkássága, publicisztikai tevékenysége, előadásokat tartott Európa számos nagyvárosában (például Frankfurt, Bécs, Stockholm, Hága, Budapest), írásai jelentek meg jelentős szaklapokban. Zeneszerzőként már csak megrendelésre dolgozott. Tudományos munkájaként 1940-ig az MTA 13.000 tételből álló teljes magyar anyagát újrahallgatta, revideálta, s előkészítette a magyar népzenei gyűjtemény kiadását, munkája nyomán készültek magyar népzenei lemezfelvételek. 1936 fontos év a pályájában, mondhatni annak csúcsa: ekkor vált véglegesen a Magyar Tudományos Akadémia tagjává, novemberben Törökországban járt, ahol hangversenyeket, illetve előadásokat tartott, mintát gyűjtött. Ebben az évben írta Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című művét, 1937-ben a Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre című opusát. 1934 után írott műveire erős klasszicizálódó hangvétel volt jellemző. Művészete egyre tisztult, s került közel egy ideális emberi-erkölcsi-racionális rendhez, mely kora világával szemben állt. Zenéjében egyre gyakrabban kapcsolódott egybe a klasszikusok hagyománya és a paraszti népzene, hídszerű, tükörelv szerinti művei éppúgy születtek ekkor, mint klasszikus szonátaforma szerintiek. Művészetének ezt az irányát „zseniális egyszerűség”-nek nevezte el, a Divertimento e korszak összefoglalásának is tekinthető. A Svájcban írott mű Bartók utolsó életszakaszának bevezetése. 1938 – Anschluss. Az emigráció gondolata újra felmerült Bartókban, ezért kéziratait 1939-ben Svájcba menekítette, illetve kilépett az osztrák zeneszerzői egyesületből. A Kontrasztok, illetve a II. hegedűverseny ebből az évből származik. 1939-ben írta a Divertimentót Paul Sachernak, illetve a VI. vonósnégyest.

1938-tól kezdődően, a nemzetiszocializmus európai és magyar felerősödésével párhuzamosan erősödött fel benne ismét a kivándorlás gondolata. 1939 decemberében meghalt édesanyja, akivel mindaddig nagyon szoros kapcsolatban volt, így 1940 tavaszán, amerikai hangversenykörútján végleg elhatározta, hogy emigrál. Október 8-án Ferencsik Jánossal lépett fel utoljára Budapesten, négy nappal később elutazott. Október 20-án Lisszabonban hajóra szállt, és végleg emigrált. Amerikában főként a tudományos munkáit próbálta végezni (délszláv és indián népzene rendezgetésével foglalkozott). Anyagi helyzete folyamatos munkavégzésre kényszerítette, koncertezni csak ritkán tudott. 1941 márciusában, a Columbia Egyetemen a délszláv népzenéről tartott előadást, nem sokkal később az egyetem díszdoktorává avatta. 1943-ban a Harvard Egyetemen tartott előadás-sorozatot az új magyar zene kérdéseiről, de három alkalom után egészségi állapota összeomlott. 1942 áprilisa óta küzdött leukémiájával, kórházi kezelésének költségeit az amerikai zeneszerző-egyesület fizette.

1942-ben Péter fia is kijutott az Egyesült Államokba, majd besorozták a haditengerészetbe, ahol a Panama-csatornánál teljesített szolgálatot. Béla fia feleségével együtt Magyarországon maradt, hasonlóan cselekedett első felesége (elválásuk után is igen jó kapcsolatot ápoltak), illetve barátja, Kodály Zoltán. 1943 májusában, betegágyán, Serge Koussevitzkytől, a Bostoni Filharmonikusok vezetőjétől új zenekari mű megírására kapott megrendelést. Utolsó alkotói korszakának első darabjaként néhány hónap alatt megírta a Concertót. Egészségi állapota lassan javult, új művek születtek, de a Columbia Egyetem ajánlatát munkája újrafelvételére már nem vállalta el. A nyarat Saranac Lake-en töltötte, itt találkozott Yehudi Menuhinnal, aki a Szonáta szólóhegedűre című kompozíciót rendelte tőle.

1945 nyarán három új művet tervezett: a III. zongoraverseny felesége számára, ez a hangszerelés utolsó 17 üteme kivételével elkészült, a Brácsaverseny azonban csak vázlataiban, a 7. vonósnégyes egyáltalán nem. A befejezetlen műveket később tanítványa, Serly Tibor fejezte be.

Hosszas betegeskedés után 1945. szeptember 26-án hunyt el. Temetésén, amely a hartsdale-i Ferncliff Cemeteryben zajlott, mindösszesen tíz ember vett részt: felesége, Péter fia, dr. Bátor nevű ügyvédje és neje, Serly Tibor és felesége, Paul Henry Lang zenetudós, Kecskeméti Pál és felesége, akik ugyanabban a házban laktak, mint Bartók, és végül, de nem utolsósorban Sándor György. Földi maradványait 1988-ban, országos médiafigyelem közepette vitték haza, s helyezték örök nyugalomra Budapesten, a Farkasréti temetőben.