Barátom, a kutya

A pumi a kilencvenes évekig viszonylag ismeretlen fajta őshazájában is, miközben a skandináv országokban, elsősorban a finneknél lett népszerű, de Svédországban, Norvégiában is.

A pumit ismerem egy ideje, találkoztunk az 1990-es években Kecskeméten. Az imádott kétszemű új ház gazdái, azaz vendéglátóim őrzőt is beszereztek kétszintes házuk udvarára, mégpedig egy pumit. Megismerkedésünkkor még kamasz volt, 9-10 hónapos, mozgékony, rohanós, játékos, szünet nélkül cselekednie kellett. Azonban néha nyugalmas foglalkozással múlatta az időt. Ez történt azon a napon is, amikor a lépcsőn üldögélve vártam gazdáékat, hazafelé készültem, és kivittek az állomásra. A pumi a lábamnál feküdt nagy csendben. Aztán megérkeztek a háziak, felálltam a lépcsőről, és akkor derült ki pumink nagy nyugalmának eredménye, kicakkozott kötött gyapjúszoknyámon az ő jóvoltából igencsak megváltoztak az arányok és a lyukak. Ki tudott rá haragudni?
A pumi őshonos magyar kutyafajta, a 17-18. században tenyésztették ki, a puli és a merinói juhnyájakat kísérő terrier jellegű pásztorkutyák keresztezésével. A pulinál rövidebb szőrű, lebicsakló fülű terelőkutya hamar népszerű lett a pásztorok között, mert minden jószág mellett használható volt. A pumi elnevezést, amely valószínűleg Pomeránia nevéből származik, először 1795-ben írták le, majd Pethe Ferenc is megemlíti A természet históriája című művében, 1815-ben. Első ismert tenyésztője gróf Festetics Sámuel volt.
A pulit és a pumit sokáig nem tekintették különálló fajtának, csak 1920-ban különítették el egymástól. A fajtát elsőként 1924-ben írta le dr. Raitsits Emil. Az 1960-as években kezdődött újra a tenyésztése meglehetősen heterogén küllemű egyedekkel. Ócsag Imre nemesítése sokat javított a fajta megjelenésén.
A pumi a kilencvenes évekig viszonylag ismeretlen fajta őshazájában is, miközben a skandináv országokban, elsősorban a finneknél lett népszerű, de Svédországban, Norvégiában is. Svájcban, az USA-ban, Franciaországban, Németországban is vannak pumi-klubok. A kilencvenes években a pumi szinte robbanásszerűen ismert lett Magyarországon is, mondhatni divatba jött, különösen az agility elterjedésének köszönhetően, ami gyorsasági, ügyességi sport, hiszen a pumit szinte erre találták ki. Számos törzskönyvezett pumi azonban ma is pásztorok mellett dolgozik.
A pumi egyébként négy lábon járó vitalitásbomba, energiája kimeríthetetlen. Közepes termetű, rendkívül éber, véleményének mindig hangos csaholással, ugatással ad hangot, s ez a szokása a szomszédokat eléggé zavarja. Nagyfokú mozgásigényét leginkább kertes házban képes kielégíteni, lakásban csak az tartsa, aki naponta több órát tud foglalkozni vele. Gyorsan tanul, ezért ideális a különböző kutyás sportok űzésére. Szeret szerepelni, a figyelem középpontjában lenni, „bohóckodni”, mint Bogáncs is.
„Bogáncs pumi a javából. Tehát nem puli, hanem pumi, amely ugyancsak a pásztorkutyák felekezetébe tartozik, de belül nyurgább a csontozata, kívül pedig rövidebb a szőre – mutatja be az író főhősét, aki pusztai terelőkutyaként boldogan csaholva végzi a dolgát a nyáj őrzésében, hűséggel követve gazdája minden intését. Egy napon azonban elszakad a pusztától, új és új kalandokba keveredik, még a cirkuszi mutatványosok világába is belekóstol. A hosszasra nyúlt bolyongás minden érdekessége és izgalma sem feledteti azonban származását, szíve és ösztöne végül is visszavezérli természetes környezetébe, az öreg juhászhoz.” Fekete István híres Bogáncsáról van szó az Alexandra Kiadó idézett könyvismertetőjében. A könyvből készült filmet oly rég láttam, hogy hittem a puli-pártiaknak, de igazuk volt kedves barátaimnak, akik azt állították, ő nem puli, de nem is mudi, hanem vérbeli pumisztár.
A pumi is, a többi magyar kutyafajtával együtt, hungarikum.