2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az UNESCO Bolyai 200 emlékév folytatásaként az EDUnium egyesület a Forgatagon is felállította a Bolyai Műhelyt. A zöld sátrakban kiállított gyűjteményekkel és újszerű, a modern technikára alapuló szemléltetőeszközökkel a látogatók érdeklődését kívánták felkelteni Bolyai Farkas és fia, Bolyai János emberi és szakmai zsenialitása iránt. 




A hatállomásos labirintus első sátrában feltett kérdésre, hogy mi a legtalálóbb szó a két Bolyaira, a leggyakrabban adott választ: matematikus. Ezt bővítették ki mindazzal a sok jellegzetességgel, ami a nevükhöz, tevékenységükhöz kötődik. Hiszen Bolyai János, zseniális geometriai felfedezésén túl, jól forgatta a kardot, és kiváló zenész volt, Bolyai Farkas kályhája pedig annyira jól működött, hogy az 1900-as évek végéig gyártották. Bolyai üzenete szintén helyet kapott a hatodik sátorban, mivel a szervezők ma élő neves tudósokat kértek fel, hogy a fiatal generációk számára is érthetően lefordítsák. Aki meg akarta látogatni a sátrakat, egy feladatsort kapott. Az első sátorba (Bolyai és a zene) belépők egy plakátot láthattak, amelyen Bolyai János hadmérnök, kapitány neve szerepelt, aki Paganini-darabokat játszott Marosvásárhelyen az Apolló teremben. Az érdeklődő látogató a fotelbe ülve belehallgathatott egy Paganini-darabba, emellett Csíky Boldizsár zeneszerző Passacaglia (Bolyai-képletre írt) zeneművébe is, majd meg kellett keresnie a kiállított hegedű elrejtett vonóját. A szervezők szerint a feladat a fiataloknak ment a legkönnyebben. (Aki megtekinti a kiállítást, az megtudja, hogy miért.) A második sátorrészben a matematika és a vívás kapott helyet. Bolyai János életét olvasva a látogató megválaszolhatta a következő kérdést Bolyai János katonai rangjáról és az új geometria megalapításának idejéről, az édesapjának írt elhíresült leveléből. A virtuális valóság szemüvegekkel pedig a vívást lehetett kipróbálni egy virtuális vívóleckén, hiszen Bolyai János híres volt arról is, hogy jól forgatja a kardot. Következik az apa élete és Bolyai Farkas kályhája, amelynek pontos szerkezetéről, működési elvéről is tájékozódhat a látogató, ami megkönnyíti a választ a kérdésre, hogy miért újszerű ez a találmány. A következő állomáson Bolyai János Üdvtanába kap betekintést a látogató, a fiatal zseni érdekes állításait olvasva elgondolkozhat azok értelmezésén, aktualitásán a mai rohanó, a múlt évszázadhoz képest igen felgyorsult világunkban. Az ehhez kötődő kérdés, hogy melyik állítás a legelfogadhatóbb a látogató számára, nagyon érdekes, érdekfeszítő beszélgetések kiindulópontját képezi, hiszen a szervezők szívesen elbeszélgetnek az érdeklődőkkel. Az utolsó sátorban nagy felületet foglal el azoknak a könyveknek a címlapja, amelyeket a két marosvásárhelyi tudós életéről, munkásságáról számos nyelven írtak, és amelyek a nagyvilágban való ismertségüket és elismertségüket tükrözik. Aki kíváncsi, megtekintheti az iskola végzős tanulóiról készült tablókat tartalmazó kötetet is.

A kiállítás, amelynek elkészítéséhez a Teleki Téka, a Bolyai Collegium Alapítvány és a Bolyai Farkas Elméleti Líceum is hozzájárult, eddig statikus anyagokból állt, de sikerült mobilissá tenni, így vehetett részt a Vásárhelyi Forgatagon. Az EDUnium egyesület szeretné iskolákban és mindenütt népszerűsíteni, ahova meghívást kapnak. – Nagy öröm számunkra, hogy fiatal önkéntesek segítségével sikerült kivitelezni az interaktív kiállítást, és ők segítenek a látogatók végigvezetésében is – tájékoztatott Zayzon Zsuzsánna, az EDUnium egyesület vezetője. 




Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató