A bizalmatlansági indítványt osztogatással készülnek kicselezni a kormánypalotából. De vagy nagyon ravaszak, vagy olyannyira kapkodnak, hogy még azt sem tudják tisztán elmondani, mit akarnak.
A témában először a kormányfő nyilatkozott, aki szerint költségvetés-kiigazítás készül. Az ilyen elvileg arról szokott szólni, hogy ha év közben nem úgy alakulnak a bevételek és a kiadások, mint azt eltervezték, akkor változtatnak a keretösszegeken, vagy felfelé, vagy lefelé, ahogyan a helyzet épp kéri. A pénzügyminiszter viszont arról beszélt, hogy egy olyan kormányhatározatot készítenek elő, amellyel biztosítanák az év végéig az önkormányzatok zökkenőmentes működését, ami messziről sem ugyanaz, mint egy költségvetés-kiigazítás. Az egy olyan soron kívüli osztogatás, amit később majd bele kell foglalni egy büdzséátszabásba. Legtöbbet az árul el a kormányzati berkekben uralkodó szakértelemről, hogy ha ketten megszólalnak a témában, akkor két, egymással nem homlokegyenest, csak derékszögben ellenkező dolgot mondanak. Lehet, hogy az újabb hozzászólásokból valami egész más derülne ki, mert ha hozzáértésük alig, fantáziájuk az bőven van.
Az időzítés teszi a napnál is világosabbá, hogy ez a történet – akármilyen technikai megoldásba is csomagolják –, a bizalmatlansági indítvány leszereléséről szól. Ha valaki felelősen kormányoz, akkorra időzíti a költségvetés esetleg szükséges módosításait, amikor az az államkassza és az adófizetők érdekeinek is a legjobb, nem pedig egy bizalmatlansági indítvány parlamenti szavazásának másnapjára. A politikai rafinériát a pénzügyér járatja csúcsra, mert az önkormányzatok előtt meglengetett 1,4 milliárd lejes alapbővítés nagyon alapos indok lehet arra, hogy az összes pártok megyei szervezetei, nem csak a kormányoldalé, elkezdjék noszogatni a parlamenti képviselőiket, hogy eszükbe ne jusson akkor kirántani a szőnyeget a kormányosok lába alól, amikor azok a karácsonyi prémiumalapra valóról készülnek dönteni.
A szocdemek tehát ragaszkodnak a kormányzáshoz, a mostani vezetőik ebben nem hasonlítanak agyafúrt elődeikre. Akik négy éve a klubtűztragédia után maguktól vonultak félre az árnyékba, hogy egyévi kényelmes műellenzékieskedés után ismét választásokat nyerjenek, az azt megelőző kormányzati ciklusban már az első riasztó jelnél, a válság beköszönésénél leléptek a kormánykerék mellől. Mert ellenzékben lenni mindig kényelmesebb, ha baj van, vagy ha választások közelednek, hiszen egy olyan országban, ahol a munkának nincs kultúrája, nem a tényleges megvalósításokkal, hanem a partvonalról való bekiabálással lehet a legkönnyebben politikai tőkét kovácsolni. De a politikában csak a húsosfazék vonzalmát érezni képes műellenzék lehet, hogy ismét ebbe a kényelmes helyzetbe hozza majd a jelenlegi kormánypártot, szép, méretes céltáblát rajzolván önmaga hátára a következő három választási kampányra.
