2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megszerezte első pontját a Győr a magyar labdarúgó NB I 2024/2025-ös szezonjában: az újonc együttes a hatodik forduló szombati játéknapján a 

Diósgyőr vendégeként gól nélküli döntetlent ért el. A gyenge színvonalú, színtelen, jobbára eseménytelen találkozó után így legalább volt amiről beszélni.

A házigazda uralta az első félidőt, rengeteg helyzetet dolgozott ki, míg a győriek kontrákra rendezkedtek be, és egy ilyen gyors ellenakció végén kis híján megszerezték a vezetést. A diósgyőriek fölénye a félidő hajrájában góllá érett, azonban VAR-vizsgálat után érvénytelenítették a találatot.

A játék képe a fordulást követően sem változott, a Diósgyőr mezőnyfölényben futballozott – egy alkalommal a keresztléc mentett a vendégek helyett –, de továbbra sem született meg az első gól.

Az utolsó negyedórában a győriek már csak a döntetlen megtartására törekedtek, és némi szerencsének is köszönhetően sikerrel is jártak, miután Szatmári fejese a 90+3. percben nem sokkal, de célt tévesztett.

A DVTK sorozatban a harmadik meccsét hozta le kapott gól nélkül, ugyanakkor a sereghajtó ellen nyilvánvalóan inkább a három pontnak örült volna a gárda.

A mérkőzés végén egymásnak estek a két csapat játékosai 

Fotó: a Diósgyőri VTK közösségi oldala



Mi vezetett a dulakodáshoz?

A lefújást követően kissé érthetetlen módon egymásnak estek a játékosok, tömegjelenetekkel ért véget az egyébként kissé eseménytelen találkozó. Miután ugyanis Bogár Gergő játékvezető hármas sípszója elhangzott, a győriek kapusa, Samuel Petras és Holdampf Gergő összeszólalkozott, ezt követően pedig nagyjából a két gárda teljes létszámmal a játéktérre került, ahol amolyan „mindenki mindenki ellen” módjára lökdösődésre került sor, számolt be az Index. Idézték a Győri ETO edzőjét, Borbély Balázst, aki szerint elfogadhatatlan, amit a lefújást követően csinált Petras, míg a DVTK védője, Szatmári Csaba szerint azért volt ennyire feszült a találkozó vége, mert a győriek már korán elkezdték húzni az időt. „Azért jöttek ki a szurkolók, hogy futballt lássanak, nem a földön fetrengésért” – tette hozzá.

„Hej, ha a meccsen lettek volna ilyen hevesek és lelkesek, ha ott harcoltak volna ilyen elszántan!” – írta némi malíciával élő szöveges beszámolójában a Nemzeti Sport tudósítója.


Jegyzőkönyv

NB I, 6. forduló: Diósgyőri VTK – ETO FC Győr 0-0.

Miskolc, 5503 néző, vezette: Bogár.

Sárga lap: Sanicanin (5.), Edomwonyi (58.), Acolatse (82.), illetve Tóth R. (45+1.), Gavric (87.). Piros lap: Petras (a lefújás után).

Diósgyőri VTK: Sentic – Gera, Szatmári, Lund, Sanicanin – Rharsalla (75. Fekete V.), Vallejo (75. Holdampf), Franchu (61. Klimovics) – Varga Z. (46. Acolatse), Edomwonyi, Pozeg Vancas (61. Jurek).

ETO FC Győr: Petras – Marcu, Boldor, Vianna (80. Stefulj), Szépe – Bitri, Diarra, Szahli, Tóth R. – Gavric (86. Krivokapic), Anton (72. Skvarka).


Eredményjelző

NB I, 6. forduló: Debreceni VSC – Zalaegerszegi TE FC 3-1, Diósgyőri VTK – ETO FC Győr 0-0, Fehérvár FC – MTK Budapest 1-0.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató