Milyen érdekes, hogy a Nyirő-ügy mennyivel szélesebb teret kapott a sajtóban, mint a Csatáry-ügy. Holott mindkettő ugyanannak a történti korszaknak a szereplője volt, ugyanazon jelenségcsoport, ideológia foglyai. Nyirő nem tagadott, Csatáry mindent.
Milyen érdekes, hogy a Nyirő-ügy mennyivel szélesebb teret kapott a sajtóban, mint a Csatáry-ügy. Holott mindkettő ugyanannak a történti korszaknak a szereplője volt, ugyanazon jelenségcsoport, ideológia foglyai. Nyirő nem tagadott, Csatáry mindent. Nyirő nem ölt, Csatáry parancsot adott emberek megsemmisítésére, akik nem voltak azonosak az ellenséggel. Nyirőről így vagy úgy mindenki tudott valamit, Csatáryról szinte semmit. Pedig mindkettő a történelem utóvihara elől elmenekült, joggal volt mit takargatnia, féltenie, s jóval nyugalmasabb helyen vészelte át a nehéz időket. Igaz, Nyirő végül az emigrációba belehalt, Csatáry pedig negyven év után nem bírta tovább, hazajött Magyarországra a rendszerváltás után. Új állampolgárság/útlevél birtokában. Mint Képíró Sándor bátyó. Őt néhány évvel korábban felmentették bizonyítottság hiányában, és gyorsan, békésen halt meg, nem mint áldozatai. Neve ismert, jól zászlóra lehet tűzni, arról fecserészni, hogy micsoda embertelenség kilencvenéveseket a bíróság elé hurcolni. Persze az jóval humánusabb volt, amikor ítélet és bírói segédlet nélkül, de a parlament által megszavazott törvényekkel a hátuk mögött, korhatártól függetlenül küldtek, segítettek halálba sok-sok embert. Pardon, volt magyar álllampolgárokat.
Milyen érdekes a hasonlóság: Biszku Béla otthon fesztiválozhat, Csatáry László meg vígan hazajöhet, s már 15 éve szaporábban lélegezve, enyhe aggkori szédüléssel ejtőzik, közértbe jár, sakkozik, nyugdíjat kap, alsózik a közeli presszóban, vagy unokákat sétáltat a Körúton, más aggokkal emlékezhet a régi rossz időkre, fel nem fedve, mit is csinált Kassán, hol vitézkedett a háború alatt, mit tett parancsra, önkényesen és boldogan.
És ekkor betoppan a végzet egy ilyen külföldi képében. Milyen érdekes, hogy távolról kellett jönnie egy, a nácizmus bűneit nem felejtő intézménynek leleplezni őt, megmondani, ki is valójában az egykori táborparancsnok. Milyen érdekes, Németországban nem lehet bujkálni, Magyarországon meg nem kell (már). Egyenlőségjelet lehet tenni annyi év után kétféle embertelenség közé (vö. Terror Háza).
Holott Csatáry működéséről tudhatott a magyar hadtörténész, a Hadtörténeti Intézet, a tábor túlélői közül emlékezhettek rá Budapesten is néhányan, azok, akik egyidősök lévén, mégiscsak élve úszták meg a halálra szánt sorsot. Tudhattak róla magyar holokausztkutatók, akiknek pontos kimutatásuk van, kik voltak a segítők, kiszolgálók, parancsnokok, aktív szereplői a negyvenes évek első felének. (A másik oldalon is mindenkit számon tartanak, ne legyenek illúzióink.)
Vajon miért Efraim Zuroffnak kell Magyarországra jönnie s többször rámutatni az emberformájú háborús bűnösökre? Miért E. Z.-nek kell megmondania, mit is tettek a régi egyenruhák? Nincs tán a magyar történettudomány mindazoknak az adatoknak a birtokában, amelyeket Zuroff is tud? Vajon nincsenek már/még holokausztkutatók? Vajon lépett volna az ügyészség, a nyomozóhatóság, ha magyar részről érkezik a feljelentés, a bűnösség kinyilatkoztatása? Kapott volna valamelyes nyilvánosságot a féloldalas kormánysajtóban? Lett volna a feljelentésnek súlya, hitele a közvélemény előtt, ha nem külhoni? Vajon miért hüledezik, mérgelődik az átlagpolgár, hogy ezek (tudjuk ám mi, kicsodák!) még most sem nyugosznak, hatvanvalahány év után? Esetleg miért kívánatosabb Izraelben, sőt egyebütt is (Udvarhelyen kívül) pl. Áder János, mint Kövér?
