2024. july 6., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az út tisztasága

Adorjáni Imre István életútja Marosvásárhelyről indul, és a nyugat-európai világ bonyolult labirintusán át ugyanoda tér vissza. 

Adorjáni Imre István életútja Marosvásárhelyről indul, és a nyugat-európai világ bonyolult labirintusán át ugyanoda tér vissza. A jelenleg nyugdíjazását intéző mérnök megtapasztalhatta, hogyan gyűr maga alá egy nagy nemzetközi cég egy Vásárhely méretű várost, élt szegénységben, vívott szélmalomharcot az igazságért, de közben a legfontosabbat, eltántoríthatatlan, tiszta önmagát sohasem veszítette el. Története is ezt bizonyítja. 
– Kisgyermekkorom óta teljes szabadságot élveztem, egész naposak voltak a csereerdei csatangolásaim. Tanulmányaimat a Hosszú és Budai Nagy Antal utcák kereszteződésében levő akkori 3-as számú általános iskolában kezdtem, a középiskolát a Bolyai Farkas líceumban végeztem. 1973-ban érettségiztem egy olyan negyvenes létszámú osztályban, melyből első próbálkozáskor 36-an jutottunk be egyetemekre. 1978-ban gépészmérnöki, 1984-ben közgazdasági diplomát kaptam. Mérnöki diplomám megszerzésekor az Elektromarosban kezdtem dolgozni, hamar a szerszámtervező osztály vezetőjének, Nagy Sándornak a helyettese lettem.
– Mikor és hogyan került el Marosvásárhelyről?
– 1987 végén. Elmenetelem előtt két hónappal még mindenkit arról győzködtem, hogy minden körülmény közt a szülőföldön kell leélni életünket. Az akkori hatalom kiszolgálóinak a kívánságát azonban nem voltam hajlandó teljesíteni, még fenyegetéseik ellenére sem. Kolozsvártól Váradig sírva vezettem. Féltem. Több mint egy hónapi vergődés árán, iszonyatosan fáradtan jutottam ki Svédországba. Fél év múlva kaptam meg a politikai menekült státuszt munkavállalási engedéllyel. Időközben a nyelvet is megtanultam annyira, hogy első állásinterjúmon, mely svédül folyt, munkához is jutottam a Saab Scania AB személygépkocsikat, kamionokat, tengeri motorokat és repülőgépeket gyártó cégnél. Egy évet műhelyben munkásként dolgoztam. Akkor kerültem a szerszámtervező osztályra, amikor az egész Saab Scania birodalomban létszámstop volt a „Keletről” érkezetteknek. Közben mint projektvezetőt is használtak. Tíz év szakmai gyakorlattal, öt nyelvet beszélve és 280 svéd egyetemi pont birtokában a fizetésem 70%-a volt a mindössze 120 egyetemi pontot birtokló, szakmai gyakorlattal nem rendelkező, frissen végzett és újonnan alkalmazott svéd mérnök kollégáénak. Már azon voltam, hogy elhagyom a céget, amikor rám mosolygott a szerencse. 
– Mi történt?
– 1991 végén a cég vezetősége attól tartott, hogy az EU-hoz való csatlakozásról szóló svéd népszavazás nem lesz pozitív. Emiatt titokban gyárépítésbe kezdtek a franciaországi Angers városában, a Loire folyó völgyében, amiről a 11 tagú svédországi tervezőcsapatban egyedül nekem nem lett volna szabad tudnom. Az osztályon azonban én voltam az egyetlen, aki beszélte a francia nyelvet, így a kollégák kérdéseiből minden információ eljutott hozzám. Amikor 1992 elején kisült, hogy négy hónapos a késés az új gyár „bebútorozásánál”, feltették nekem a kérdést, hogy el tudok-e menni Franciaországba, mégpedig azonnal. Mikor továbbítottam a francia konzulátus feltételeit, miszerint legalább három hétbe telik, hogy a politikaimenekült-útlevelembe vízumot adjanak, a cég 20 perc alatt intézett svéd állampolgárságot, és hozta az útlevelet, másnap pedig már Franciaországban voltam. A cégnél tudtak arról, hogy a nyolcvanas évek elején részt vettem az Oltcit gyár indítási projektjében, és fizetésem nagyon hamar a korábbi svéd fizetésem hétszeresére módosult. Négy hónap alatt behoztam a késést, a gyárat „bebútoroztam” termelőeszközökkel, több mint 200 millió francia frankot (ma kb. 30 millió eurót) költve el, és 1992. június 3-án felavattuk az EU évi legnagyobb beruházását. Az angers-i gyárindítás kapcsán egyébként Hollandiában is dolgoztam, szintén a Scania zwollei és mepeli gyáraiban. 1999-ig maradtam a franciaországi Scania alkalmazottja, ekkor csúnya módon váltunk el, Tóth Károly Antal interjúkötetet írt erről. Másfél millió francia frank (most 225.000 euró) volt nekem kikészítve az asztalra, azzal a feltétellel, hogy elhagyom a céget, és örök hallgatást fogadok. Mivel nem mondták meg, hogy miért kellene elmenjek, amikor a cég az én területemen a leghatékonyabb az egész cégcsoportban, ajánlatukra nemet mondtam. Többéves jogi hercehurca következett, és bár minden pert megnyertem, mégis tüntetéssel ért véget az ügy. Svédországban a részvényesek közgyűlésén hat, engem őrző biztonsági gyűrűjéből sikerült pódiumra kerülnöm és mikrofonhoz jutnom. 2500 részvényes, négy tévécsatorna kamerája, több tucat újságíró, valamint az érintett cégek vezetőségi tanácsa előtt összefoglaltam, hogy mit művelt a cég. Másnap a legnagyobb svéd napilap, a DN megírta, hogy a Scania részvényeseinek „napsütötte közgyűlésén én voltam az egyetlen felhő”. Ezekben az években sikerült a svéd börzét is kiismernem, három egymás utáni évben 70%-os nyereséggel forgattam kis tőkémet minden belső információ nélkül, de ezt a svéd börzerendőrség nehezen akarta elhinni. A világ harmadik legnagyobb bankjának elnöke köszönte meg a magánbeszélgetésben kapott információt, mellyel 6,5 milliárd frankos (1 milliárd eurós) veszteséget került el a bankja.
– A Scania után mi volt a következő állomás?
– Franciaország legnagyobb autóalkatrész-beszállító cégénél vállaltam munkát, majd a cég magyarországi gyárának lettem ügyvezető igazgatója. Három hónapot kaptam arra, hogy nyereségessé tegyem a céget, és tudtam, hogy ha ez nem sikerül, bezárják a gyárat. 120 munkahely volt veszélyben Magyarországon. Feladatomat sikerrel teljesítettem. Ebben négy marosvásárhelyi kollégám volt nagy segítségemre, akiket már munkám legelején arra kértem fel, hogy Oroszlányba kiutazva nézzék át, és hozzák üzemképes állapotba az igen rossz állapotban levő présszerszámainkat. 
– Saját céget is indított az évek során?
– Többet is, de mindegyik addig tudott nyereséges lenni, míg a politika be nem avatkozott. Első marosvásárhelyi cégemet még 1990 legelején hoztam létre, fő feladatának a város telekkönyveinek másolását és archiválását jelöltem meg. Amikor azonban kétéves távollét után hazajöttem, megtudtam, hogy nem ezzel foglalkoztak a beosztottak, hanem aprópénzt kerestek külföldről behozott autók bejegyzési iratainak készítésével. Ha akkor az igazi munkájukat végzik, ma nem így nézne ki a város tulajdonlása. 
– Bejárta Európát, de mindig hazatért. Mi hozta vissza?
– Itt vagyok itthon, és még négy országban otthon. Sokat utazom, és barátaim, ha telefonon bejelentkezem valamelyik repülőtérről, s mondom, hogy most megyek haza, akkor mindjárt rákérdeznek, hogy: „honnan hova?” Hollandiából jó pár éve „kiköltöztem”, és, ha lehet, az idén még egy nyugati országot „feladok”, s egyre keletibb leszek. Szüleim itt, Marosvásárhelyen nyugszanak a református temetőben, míg éltek, hozzájuk jártunk haza a családommal. Mindkét lányom Franciaországban született, svéd állampolgárok, Magyarországon érettségiztek, s jelenleg itt tanulnak, marosvásárhelyi lakosok. Tudom, hogy honnan jöttem, hova tartok, és megvannak a szigorú szabályaim, melyeket hiszem, hogy át is örökítettem.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató