Csütörtöki kimenő
Mindenki élménytárában akadnak ún. kényelmetlen emberek. Nem kell sokat keresni, minél több embert ismerünk, és minél inkább akarunk valamit, annál több kellemetlen emberrel fogunk összeakadni. Kellemetlenkedőkkel, akadékoskodókkal, okostojásokkal és megmondókkal, nagyképűekkel, tudósokkal, akik nem akarnak maguk mellé utódokat nevelni, köröttük kipusztul minden, csak hírnév magasodik, mint száraz kóró a homokpusztaságban. Varjak leszállóhelye, de aztán azok is elrepülnek, miként a szólásmondás tartja.
A kellemetlen ember nem nevelődik speciális tréningek és kiképzőtisztek vezetése alatt táborokban. Csak lesz. Úgy nő fel, hogy maga sem tudja, mikor lett kellemetlenné. Dehogyis akar ő ilyen kétes hírnévre szert tenni, de mit tegyen, ha egyszer csak a legtöbb ember elkezdi idegesíti azzal, ahogy beszél, vélekedik, mond, jár, szavaz, amint felszáll a buszra, ahogyan helyet foglal mellette a VIP osztályon. Megérzi, hogy ezt a most érkezett ügyfelet csak távolságtartóan, csak védekező állásban, lövészárokból, óvatosan, áttörhetetlen páncélzatban kell fogadni, vagy elutasítani, amint lehet. Veszélyes. A nyugalom megzavarására alkalmas, ahogy egyes filmekben és híradókban szokták jó előre figyelmeztetni a közönséget, az ijedősöket, a sápítozókat. Az ilyennel nem jó sokáig egy levegőt szívni, mert át akarja rendezni az életet, a hivatal rendjét, az iskolai oktatás, a gőzfürdő, a sajtos makaróni jól megszabott, bejáratott működését.
Vagy ellenkezőleg, a kellemetlen ember arra született, hogy tüske legyen. Forradalmárnak, lázítónak látszik, néz ki messziről vagy első látásra, pedig csupán krakéler, rendbontó, izgága, odamondogató, állítólag igazságmániás, nem törődik a konvenciókkal, ideiglenes fegyverszünetekkel, folyton átlépi a két Korea közötti demarkációs vonalat képletesen szólva. Faragatlan alak, provokál. Nem ismeri fel, hol a határ. Hátba vereget, beletenyerel, megsért gyászt és érzéseket.
Jobban tud nálad nyelveket, dolgokat, verseket, adatokat. Mások előtt megszégyenít. Kinevet. Fennhéjázó és fölényes. Állítólag a barátod. Így mutatkozik be. Aztán átveszi az irányítást. Barátaidat elmarja mellőled, szerelmeid kisajátítja. Munkádban parazitamód helyet vackol. Jobban áll a szénája saját apád és anyád előtt, mint neked.
Kilóg a testületből, megszól másokat, hangos megjegyzéseket fűz a főnök év végi beszámolójához, a vasárnapi prédikációhoz, vagy a telefonját nézegeti, és felröhög egy-egy digitális viccen. Ő az, aki esküvőkön és temetések alkalmával áldozatait színleg dicsérve bemószerol, kellemetlen dolgokat árul el, hogy a barátja volt és szobatársa, és annak idején a diákotthonban ő nyerte a távköpő és szellentőversenyeket, hogy sohasem mosott kezet, ha elhagyta az illemhelyet. Ő az, aki mindent mindenről tud, arról, ami meg sem történt, de jól mutat, korjelző, példaértékű, számontartja mások rokonait és protektorait, alkalomadtán meg is zsarol, leveleidet felbontotta „véletlenül”, mikor még volt borítékos levelezés, szándékosan emlékeztet hibáidra, feladataidra, vasárnapjaidat elrontja egy-egy rossz hírrel, szabadnapodon behív, örül, ha szakítottál, és lebeszél kapcsolataidról. Feljelent, besúg, letagad. Elfelejt. Legszebb mondataidba belerondít mint korrektor, hallgató, lektor és tanár. Legjobb dolgaidat lenyúlja. Úgy véd meg, hogy abból koldulsz. Elveszíti a kölcsönkapott könyvtári könyvet, amit a saját nevedre vettél ki, és becsületszóra adott ki egy éjszakára a könyvtáros (néni/bácsi). Házibulira hív, de aztán átejt, a kapuban közli, bocsáss meg, öregem, azt mondták, te nem jöhetsz. Otthagy az éjszakában egy tök idegen városban, mert hirtelen felszedett egy csajt, és lekéstél miatta minden csatlakozást. Hazaérve rájösz, hogy nincs nálad a kulcs, mert magához vette. Fogadkozol, hogy soha többet az életbe…, de reggel egy ostoba tréfával elüti a dolgot, és te, balfék, megbocsátod neki a legközelebbi kellemetlenségig, ami nem is várat sokáig magára.
Állítom, a kellemetlen ember mindig jókor van jó helyen az ő szempontjából. Csakis az számít: mikor, mit, hogyan tehet tönkre, barmolhat szét, taposhat ki, el, le. Pontosan megérzi, pontosabban, mint az atomóra a pontos időt, kutyák a földrengést, mint pesszimista a soros kudarcot. A kellemetlen ember mosolya is kínos, sírása hamis. De vannak kapcsolatai, el tud intézni egy halom dolgot, amire te képtelen vagy. Irigyeled, azon kapod rajta magad, hogy te is olyan szeretnél lenni. (Ne szégyelld, valld be.)
A kellemetlen ember hosszú folyamat révén válik azzá, ami. A saját kudarcai, tévedései, a mások elutasítása, nemtörődömsége, saját leki szegénysége révén válik egyre profibbá. Néha könyvet ír, valami ütőset, realistát, leleplezőt. Felkapják, ünneplik, a vállukon viszik a Parnasszusra. De mielőtt odaérne, egy szakadékba zuhan. A felejtés szakadékába. Vagy mégsem. Évekig emlegetik mint elrettentő példát. Mint a hivatal mumusát. Az anyák ellenpéldának állítják, ő az ellen-pedig-gyerek. Regényt lehet róla írni. Ha ez vigasztal.
