Az új ipari forradalom

Az emberiség forradalmi lépése volt, amikor megtanulta az analóg világot digitális úton tárolni, feldolgozni és továbbítani. Elértük, hogy végtelen egyszerű elemekből végtelen összetettségű rendszerek felépítésére vagyunk képesek, és egyre jobbak vagyunk az analóg világ egyre tökéletesebb másolásában.

Az elmúlt alig fél évszázadban igencsak gyorsan követték egymást a digitális technológiákról elnevezett korszakok, és azt is észre kell vegyük, hogy a változások sebessége egyre nőtt az idő múlásával. Kezdődött minden a média korával, amit aztán leváltott a multimédia kora, majd hamarosan informatikai kornak neveztük azt a periódust, amikor a személyi számítógépek teret hódítottak. Azután következett a hálózatok kora, ami már alapvetően megváltoztatta életünket. A változás is egyre gyorsabb lett. Míg 1995-ben 6 millió számítógép volt hálózatba kötve, 20 év alatt ezek az eszközök több mint 6 milliárdot tesznek ki, és ebben a számban nincsenek benne az egyéb okos eszközök. Becslések szerint ez a szám 5 éven belül 50 milliárdra nő, igen, ez az exponenciális fejlődés velejárója. Csak rövid idő telt el ezután, és máris egy újabb korról beszéltünk, az okos telefonok és egyéb okos eszközök koráról. Elértük, hogy a mobiltelefonunk számítási kapacitása nagyobb lett, mint az egész NASA-é volt az első holdra szállás idején, 1969-ben. A feltételek meghozták a kommunikáció korát. Ennek a generációnak már a mobiltelefon és a közösségi háló jelenti a fő kapcsolattartási lehetőségeket, az információikat is többnyire az internetről szerzik.

Ezzel már el is érkeztünk a jelenhez. Látszólag még mindig az interaktív kommunikáció korát éljük, de már egyre több nem műszaki digitális kifejezéssel találkozunk. Beszélünk digitális bennszülöttekről (akik abban a korban születtek, amikor a digitális technika már a háztartások részévé vált), digitális bevándorlókról (akik ennek előtte szocializálódtak), hallottunk már digitális analfabétákról és kezd népszerű lenni a digifrénia szóhasználat is. Ez annak az állapotnak a leírására szolgál, amikor megszakítjuk a kapcsolatunkat a valós jelennel, és – finoman fogalmazva – figyelmünk önmagunk digitális kiterjesztésére korlátozódik. 

És végül eljött az az idő, amikor elkezdtünk beszélni egy újfajta digitális korról, amit csak mostanában nevezünk így, noha a digitális technika hatásait már jó ideje élvezzük, és ezt lehetetlen volt nem észrevenni már jóval korábban is. Nem különös, hogy noha már több évtizede és az élet több területén a digitális technika átvette a helyet, úgy is mondhatnánk, hogy leváltotta az analóg megoldásokat, mégis csak alig pár éve kezdünk digitális korról beszélni? Miért van ez a jelentős időbeni eltolódás? Hiszen a digitális technika már rég érezteti hatását. 

Sokan úgy gondolják – és tekinthetjük ezt műszaki beállítottságú véleménynek –, hogy a jelenség oka az, hogy az utóbbi időben rohamosan megváltozott nemcsak a társadalom, hanem a gazdaság is, sőt ezt a változást próbálja követni az iskola, aminek most már erre a változásra fel kell készítenie nemcsak a következő generációkat, hanem úgy néz ki, hogy a jelenkor emberét is. 

Mert vegyük észre a hatalmas változást ezen a téren. Az 1933-as Chicagói Világkiállítás jelszava még úgy fogalmazódott meg, hogy: az új dolgokat a tudomány fedezi fel, az ipar vezeti be, és mi alkalmazkodunk hozzá. Hol vannak már azok az idők? A mai helyzet úgy néz ki, hogy: mi találunk ki valami újat és az ipar bevezeti azt, ráadásul nagyon rövid idő alatt. Mert oda jutottunk, hogy ha valami nem ellentétes a fizika törvényeivel, akkor ma már annak megépítése csak műszaki és gazdasági kérdés. Na és akkor hol marad a tudomány? Nos, pont ez az, ami megteremtette a lehetőségét ennek a paradigmaváltásnak. Aminek a főszereplője, nem kétséges, hogy a digitális technológia. 

Természetes, hogy főleg a jelenre koncentrálunk, a pillanatnyi helyzetet próbáljuk megérteni, vagy legalábbis elemezni. De azt is érdemes megvizsgálni, hogy hogyan jutottunk el ide, és azon is jó lenne elgondolkodni, hogy vajon mit hoz a jövő ezen a téren? 

Úgy néz ki, hogy tulajdonképpen a digitális akkor lett normális, amikor észrevettük, hogy egy új ipari forradalom kezd kibontakozni, a gőzgépek (1769), a szerelőszalagok (1871) és az automatizáció (1950) ipari forradalma után most a negyedik, ami a gazdasági folyamatok teljes digitalizációjáról szól, és a fizikai és a virtuális világ összeolvadását jelenti. 

Ipar 4.0 a neve ennek az új gazdasági stratégiának, és egyben a hajtómotorja a gazdaság és társadalom egyre gyorsuló digitalizációjának. Barátkozzunk meg ezzel a jelenséggel, mert pár év múlva ez a mindennapi életünk velejárója lesz. Mint ahogy az az elnevezés, hogy kíber-fizikai rendszerek most még nagyon idegenül hangzik, de meg kell vele ismerkednünk, mert ez jelenti az Ipar 4.0 stratégiájának az alapját: intelligens kapcsolat és kommunikáció a gépek között, amely lehetővé teszi, hogy a hálózathoz csatolt eszközök kapcsolatot kezdeményezzenek és információt cseréljenek emberi beavatkozás vagy segítség nélkül. Ezek szerint minden termék egy digitális lánc-hoz fog tartozni, amely magába foglalja nemcsak a tervező-fejlesztő műhelyeket, gyárakat, raktárakat és az elosztóközpontokat, hanem a piacokat is, az üzleti partnereket, a vevőket, szolgáltatásokat és még sok más külső tényezőt is, mint például az egyéni igények, a valós idejű visszajelzések vagy az esetleges kért változtatások. 

Ráadásul, hogy a dolog még komplexebb legyen, a rendszer nemcsak az előbb említett módon, horizontálisan integrált, hanem vertikálisan is. Ez azt jelenti, hogy magukban a munkadarabokban, a termékekben, a gyártógépekben, de még az alkatrészekben is olyan beágyazott szenzorok, mikrovezérlők és vezeték nélküli hálózati elemek kapnak helyet, amelyek önállóan képesek adatgyűjtésre, információcserére, optimális irányításra és irányíthatóságra, a mért és kapott adatok alapján.

Bizony, ez azt jelenti, hogy maguk a termékek fogják irányítani saját gyártásukat. A készülő intelligens termék kommunikál a hálózatba szervezett termelés gépeivel, maga ellenőrzi, hogy milyen alkatrészek kerülnek beépítésre, melyik munkafázis indul, a termék melyik változata fog elkészülni, és az milyen csomagolást, tárolást, szállítást igényel. 

Ez a jövőkép: hamarosan a gyárak teljesen önszabályzók lesznek, és optimalizálni fogják saját működésüket, mert már képesek vagyunk megépíteni olyan rendszereket, amelyek a természetes világ önszervező elveit ötvözik emberi technológiánk egyre gyorsuló képességeivel, és jóval többre képesek, mint alkotórészeik összessége. És akkor álljunk is le a jövőkép festegetésével, mert az exponenciálisan gyorsuló fejlődés következményeként ez már nem is jövőkép, ez már maga a jelen. 

Az új világ új követelményeket támaszt velünk szemben is. Előre látjuk, hogy mi fog történni, de arra nehéz válaszolni, hogy mik lesznek ennek a következményei. Hogyan tudunk majd alkalmazkodni? Ki fogja megoldani a digitális gépesítés okozta társadalmi feszültségeket, az új szociális helyzetet? Kibírjuk-e egyáltalán az egyre gyorsuló változást? 

Ezekre a kérdésekre keressük együtt a választ egy csésze tea mellett a Jazz&Blues Klubban (Sörház/Sinaia utca 3.), a Bethlen Gábor Kulturális Egyesület vendégeként, március 28-án, kedden 18 órától.

Losonczi Lajos