Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
A töltött káposzta végső töltelékei és a vágott sarjúrendek kifogyván – véget ért a téli ünnepkör. Az ember tele hassal jó, ha felszusszan, jobb esetben sikerül feltápászkodnia, és nekiveselkedik a következő évnek. Egyelőre még marad valami a karácsony előestéjétől vízkereszt utójáig zötykölődő szüntelen szünetből, például, hogy az ember könnyű ebédet kíván, amelyben a zöldségek és gyümölcsök dominálnak, na azért belefér még egy kevés tejes-túrós puliszka vagy valami egyéb könnyebbség, ami a korhelykedés után gyógyír gyanánt működik.
A táncos kedvűek azonban tudják, hogy mindjárt itt topog-kopog a farsangnak ideje, amikor húshagyókeddig újabb mulatságoknak néz elébe a polgár. Nem véletlenül mondtam polgárt, ugyanis a régi Vásárhelyen a legkapósabb farsangi bál – amelyre kivonult a polgárváros apraja-nagyja, az iparos, a szatócs és kereskedő, a tisztviselő, vidéki kisnemes beszekerezett, de megjelent olykor a polgármester és a főispán, a tanácsos urak – a polgári iparos bál volt. Helyszíne a Kultúrpalotában volt, mióta 1913-tól Bernády György megépítette az ún. cifra palotát. (Ablakai, ha akarom, zöldek, mint a gyermekdallá lényegült virágénekben.) Volt annak utána jogászbál, melyet az egyetemi ifjúság rendezett egy olyan városban, amelynek nem volt egyeteme 1945-ig, de ahonnan az ifjúság folytonosan tanulni szóródott szét Európába a 13. század óta. Jelmezes bál, kosaras bál, hivatalnokok farsangi mulatsága, román bál, az egyenruhások, a katonaság tiszti bálja a tiszti kaszinóban, Debora és Poale Cedek bál, a város aktív zsidósága vette birtokába a tágasabb tánctermet, kis színi előadással, kabaréval, a belépés bárki számára nyitott volt, és voltak jótékonysági táncos rendezvények, amikor mindenfélére gyűjtöttek, szegényeknek, munkanélkülieknek, menekülteknek és kórházban fekvő betegeknek, alapítványnak és valamely ipartársulat székházára. Gyűjtöttek aggmenházra és aggmenházban elaggott iparosoknak, városszolgáknak. Na persze mondják, hogy nem maradhatott el a cselédbál sem, de még vakok, sánták és bénák is mulattak, mert rosszat feledni, ha csak órákra, egy estére is, hajnalig nyúló dínomdánomban – ezt diktálja az emberi természet.
Az ám, a felejtés. Nem felejtheti barátait, akik a múló évben búcsú nélkül mentek el örökre (Kornél, Ata, Vilka, Péter, Ambrus, Gabriel, Sándor...) Az ember maga mögött hagyja a szomorúságot, nyomorúságot és a szégyenteljes nélkülözést, megpróbál felszabadulni, jót mulatni, mert „az élet úgyis tovaszáll”, és addig is, szeressük egymást, gyerekek! Már amennyire lehet, amennyire futja még erőnkből és érzéseinkből, amelyeket nem akarunk a méltatlanokra pazarolni, nem akarunk viszonzatlan szeretettel házalni. Adyval mondva „Szeretném, hogyha szeretnének / S lennék valakié/lennék valakié.//
Nem panaszkodhatom, engem a tavaly hivatalosan is szerettek, mondhatnám tanácsilag, mert elnyertem sok más érdemes férfiú és nő, valamint orvosdoktor mellett a város díszpolgári címét. De nem én könnyeztem igazán (bár nálam is olykor könnyen áll), hiszen én arra koncentráltam, hogy hibátlanul mondjam fel latin nyelvű köszönetemet a szeretett városnak. Hanem a mellettem ülő kiváló labdarúgó, mindannyiunk Bölöni Lacija ugyancsak meg volt hatódva. Pedig Vásárhely nem jutalmaz aranylabdával.
Így, év elején a boldog jelző gyakori használatával a jókívánságokat közhelyszerűen mondjuk el, biggyesztjük hozzá más irányú mondandónkhoz. Holott igazából kedvesek, közvetlenek akarunk lenni, jelezve a világ felé, hogy, tudod világ, mi piszkosul figyelünk rád, ott vagyunk a társadalom szövetében. (Saját magunk számára mi vagyunk a legfontosabb szál, ha ezt nem is valljuk be nyíltan.) Szóval megpróbálunk, mondom, barátságosnak mutatkozni. Sokszor sikerül, mosolyt és kézszorítást kapunk cserébe, és végeredményben jól kezdődik az év.
A töltött káposzta pedig majd húsvét táján kerül újra napirendre. Különben örvendezzünk – a megadott mértéken innen és túl –, ui. a keleti és nyugati húsvét, ennek következtében a két rítusú pünkösd is folyó esztendőben egy időben van. Állítólag a nagy egyházak között körvonalazódik az egyidejűség elfogadása. Addig is minden olvasónak a legjobbakat kívánva kezdi meg a fent írott a 2025. évi csütörtöki sorozatot.