Az Udvari Kamaraszínház előadása

Június 28-án, szerdán 19 órától Marosvásárhelyen a Kultúrpalotában és 29-én, csütörtökön szintén 19 órától Szovátán, a Domokos Kázmér Művelődési Otthonban az Udvari Kamaraszínház erdélyi turnéjának két állomásán bemutatja a Kié ez az ország? című előadást. Emellett még a Halottak napjától Virágvasárnapig című produkciójukat is láthatja a közönség. A marosvásárhelyi előadásra a belépés díjtalan. 

Az Udvari Kamaraszínház olyan műhelyszínház, amely a múlt eseményeit viszi színre. A társulat 2016-ban „A világ magyarságáért” elismerésben részesült. Vallják, hogy a történelem örök és kifogyhatatlan téma, ami hivatástudattal, hazaszeretettel és a nemzeti értékeink megőrzésébe vetett hittel párosulva igazán érdekes és izgalmas előadásokat tud létrehozni. 

Az elmúlt tizenhárom évben több mint százötven helyen léptek fel a Kárpát-medencében. A színházi munkák során, történészek segítségével olyan eseményeket elevenítenek fel a magyar történelemből, amelyek alkalmasak arra, hogy színpadra állítsák. A Kié ez az ország? című előadás történet az elszakadásról, egymásra találásról, szeretetről, asszimilációról, identitásvesztésről, erőszakról. Váratlan fordulatokkal teli, vérfagyasztó történelmi krimi, melyben a nemzet elveszett hazáját, az anya elveszett fiát keresi. Történik Budapesten és az elcsatolása óta jégbe fagyott Erdélyben. A cselekmény a jugoszláv király elleni sikeres marseille-i merénylet napjaiban, 1934 októberében indul Budapesten, azokban a napokban, amikor a jugoszláv hatóságok százszámra űznek át délvidéki magyarokat a határon. Zentayné, az egykori Széplaky Vera, pályája csúcsán lévő, ünnepelt színésznő. Ő a Nagykörút csillaga.

A kisemmizett és kiűzött nincstelenek sorsával szembesülve, a színésznő váratlanul kijózanodik saját sikere szédítő mámorából. Hirtelen és nem remélten rémisztőnek tűnnek előtte az üresfejű vígjátékokban alakított, kiszá-míthatóan esendő nőcskék szerepeinek tucatjai, melyeknek sikerét, ismertségét köszönheti. Mindennap eszébe jut tőle erőszakkal elszakított, általa csak apró gyermekként ismert egyetlen fia. Kollégái megütközve érzékelik: az ünnepelt Verában az anya eltörölte a színésznőt! Messze a felhők felett, fenn a csúcson, útban a csillagok felé a díva megáll, majd megfordul. Visszaindul a rögös, keskeny ösvényen, zarándokúton a sártengerben úszó, sötét, mély völgybe, hátrahagyott gyermeke felé. Vera elhagyja a tegnap még számára is életet jelentő deszkákat.

A gyermek apja, Vera első férje az Osztrák-Magyar Monarchia tisztjeként az első világháború végén szerzett sebeibe halt bele. A hősi halott szülei, rangon alulinak tartván megboldogult fiuk színésznővel kötött házasságát, a háborús hős apa temetése után a magára maradt özvegytől magukhoz veszik unokájukat, majd kiadják falura. Vera jelenlegi férje, Zentay Szabolcs, a magyar királyi elhárítás magas rangú tisztje kapcsolatai révén a gyermek nyomára jut. Érthető okokból, a fennálló háborús feszültségben, amely a jugoszláv király meggyilkolása után alakult ki, Szabolcs nem hagyhatja el az országot, így az asszony kénytelen egymaga indulni Erdélybe, gyermeke után.

Vera, akit tizenkét évvel a jelenleg tárgyalt események előtt, 1922-ben szó szerint a színpadról vett le Kolozsváron a román titkosrendőrség, és tett át a határon nyíltan vallott hazafias nézetei miatt, a román hivatalnokok nehezen áthatolható falába ütközik régen látott szülőföldjén. Miután az anya éppen átverekszi magát a gúnyos rosszindulat balkáni sovinizmussal szilárdra cementezett falán, és eléri, hogy végre láthassa rég nem látott fiát, a viszontlátás fojtogató öröme azonmód fullad bele a rázúduló felismerés csendjébe. Fiából, Széplaky Lászlóból Vasile Seplecanut neveltek. Vasile, az elhagyott László, akit egy román család nevelt természetesen jó románnak, dühvel és haraggal fogadja, majd porig alázza anyját.

A történet Észak-Erdély visszacsatolása után folytatódik, amikor is az államhatalom változik, de a küzdelem a lelkekért, a területért ugyanúgy folytatódik. Az egyik oldalon a magyar, tehát közép-európai civilizáció, amely vertikálisan szervezett, a másik oldalon a Balkán horizontálisan berendezett társadalma. Közöttük az emberek, mint megannyi törmelék egy rég elhagyott, önmagába omló, balkáni stószban, hol hangos és ostoba hivatalnokok, akarnokok tetszelegnek hol félisteni, hol atyavajdai pózban.