2025. december 30., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Albert Schweitzer tehát 1893 októberétől lett teológus. Tudásvágya azonban a filozófiára is kiterjedt, és átjárt a filozófiai kar előadásaira is.

A következő évtől katonai szolgálatot kellett teljesítenie. Kapitánya jóindulatának köszönhető, hogy megengedte neki még szolgálati időben is, hogy de. tizenegy órakor elmehessen a filozófia-előadásokra. Bizonyára a kapitány értelmes ember lehetett, mert felfedezte az ifjúban a tudóst. Egy teológus, aki filozófiát is tanul, és mellette a neves – magyar származású! – Charles-Marie Widor professzor tanítványa is, nem lehet akárki.

A teológus-filozófus katona tehát rendszeresen orgonázott is. Ernst Münch, a strasbourgi konzervatórium másik orgonatanára és karmestere gyakran felkérte Albertet, hogy a Bach-művek próbáin legyen orgonista. A fiatalembernek ez kitűnő lehetőség volt elmélyülni Bach stílusában. Ernst Münch a XIX. század végén feléledő Bach-kultusz úttörője. Gyakran megesett, hogy Alberttel estéken át vitatkoztak a kantáták és passiók előadásmódján.

Albert Schweitzer az orgonánál


Bach művészete mellett Richard Wagner zenei világa is nagy hatást gyakorolt a művész-teológusra.

1898-ban a teológiai államvizsga után tovább folytatta a filozófia tanulmányozását, ugyanakkor Charles-Marie Widornál tovább tökéletesítette orgonatudását. A következő évben sikeresen megszerezte filozófiai doktori címét.

1900-ban kinevezték a strasbourgi Szent Miklós-templomba segédlelkésznek. Két idős öregúr mellé kellett a fiatal prédikátor. Tartalmi szempontból különleges prédikátor lehetett, mert mindig a lényegre összpontosított. Megesett, hogy a délutáni prédikációkat eléggé röviden foglalta össze. A néhány délutáni templomlátogató azonban kifakadt, hogy túl kevés mennyei eledelt kaptak, és bepanaszolták a kispapot az öregeknél. Az egyik idős pap jól tudta, hogy az ifjú szónok nem felületes, ezért restellve annyit mondott, hogy húsz percnél rövidebb prédikációkat ne tartson. Erre csak az volt a filozófiai válasz, hogy mondanivaló nélkül nem érdemes sokat beszélni.

Schweitzer igazi polihisztor volt. Teológiai és filozófiai tanulmányai mellett különös gondot fordított Bach zenéjére, de ugyanakkor már az orvostudomány is foglalkoztatta. 1902-ben a délutáni igehirdető nagyot lépett előre: a strasbourgi teológia professzora lett.

  Párizsi orgonatanulmányai kapcsán észrevette, hogy nagy a tanácstalanság Bach zenéjének a helyes előadása körül. Kellően felkészültnek érezte magát arra, hogy tanulmányt írjon Bach művészetéről. Azt hitte, megússza egy tanulmánnyal. A végeredmény az lett, hogy amint fölvázolta magában a témát, már könyvterjedelműnek mutatkozott a tanulmány. Szerencsésnek mondhatta magát, mert egy strasbourgi zeneműkereskedőtől megtudta, hogy egy tehetős gazdag hölgy túladna teljes Bach-kiadványain. Így végül az értékes kiadványt nevetségesnek számító összegért szerezhette meg. A tanulmány helyett tehát könyvet írt, melyet 1905-ben adtak ki francia nyelven (német anyanyelvűként francia nyelven írta ezt a könyvet). A könyv akkora sikert aratott Franciaországban, hogy a németek igényelték a mű német kiadását is. Albert fordítás helyett újraírta a könyvet, amit végül 1908-ban adtak ki, és a franciánál sokkal terjedelmesebb lett. A német kiadvány 1911-ben angol fordításban is megjelent.

Albert Schweitzer a bachi muzsikáról írt könyvével a korhű barokk előadást célozta meg. A romantika általában túlzó megjelenítésével ellentétben a barokk előadásmód kiegyensúlyozott. Igyekezett belelátni a korszak lehetőségeinek világába. 

A romantika korában a végleteket kísértették a zeneszerzők, Bach nem ilyen volt. „Az első hibát abban követjük el a bachi muzsika stílusa ellen, amikor hatalmas zenekarral és hatalmas kórussal adjuk elő. A kantátákat és passiókat Bach mintegy 30-40 énekhangra és ugyanannyi hangszerre írta. A bachi zenekar nem szorítkozik a kórus kísérésére, hanem azzal egyenlő rangú. (…) az altot és a szopránt, valamint a szólóhangokat Bach nem női, hanem fiúhangokra írta. A férfihangra komponált kórusok homogén egészet alkotnak. Ezért legalább annyit meg kell tenni, hogy a női hangok fiúhangokkal együtt szólaljanak meg. Az ideális az volna, ha az alt- és szopránszólókat fiúk énekelnék.” Ma már természetes, hogy a barokk műveket korhűen nem crescendókkal (fokozatos erősítésekkel) és decrescendókkal (fokozatos halkításokkal) adjuk elő, hanem a halk és hangos dinamikai részek váltakozásával. „Ha elmossák a forte és piano közötti különbséget, szétrombolják a mű architektúráját.”

A fúgákkal kapcsolatban megjegyzi, hogy Bachnál a fúga mindig főtémával kezdődik, és azzal is fejeződik be, ezeket pedig nem lehet halkan játszani.

A romantika másik véglete a tempó volt. Több virtuóz valószínűleg azzal csillogtatta hangszertudását, hogy eszeveszett tempóban süvöltötte Bach muzsikáját. Schweitzer ezt is hibának tekinti. „Ez a zene, amely feltételezi az egymás mellett haladó dallamívek vizuális felfogását, kaotikussá válik a hallgató számára, ha a túl gyors tempó mellett képtelen azt ily módon érzékelni.”

Amikor zongorán adtak elő egyes Bach-műveket, elkövették azt a hibát, hogy szaggatottan játszottak. A barokk mester azonban hegedűsként gondolkodott, ezért – ahogy nem szótagolva beszélünk – vannak összefüggő zenei gondolatok, megszakítások, és ezeket külön-külön érzékeltetni kell a hallgatóval. „Egyébként figyelembe kell venni még, hogy Bachnál a dallamív hangsúlyai rendszerint nem esnek egybe a természetes ütemhangsúllyal, hanem szabadon haladnak egymás mellett. A dallamív és az ütemhangsúly közötti feszültségből adódik a bachi muzsika különleges, eleven ritmusa. ”

(Folytatjuk)


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató