2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az Országos Versenyhivatal vizsgálja az „okos fiúk” szerződéseit

  • 2012-04-04 15:43:42

Az Európai Bizottság (EB) elemzi, hogy az állam nyújtott-e támogatást az „okos fiúknak” a Hidroelectricával kötött szerződéseknél, az Országos Versenyhivatal pedig elkezdte ezen szerződések törvényességének vizsgálatát.

Az Európai Bizottság (EB) elemzi, hogy az állam nyújtott-e támogatást az „okos fiúknak” a Hidroelectricával kötött szerződéseknél, az Országos Versenyhivatal pedig elkezdte ezen szerződések törvényességének vizsgálatát.

Az Országos Versenyhivatal elnöke, Bogdan Chiriţoiu szerdán elmondta, hogy jelen pillanatban az általa vezetett intézmény együttműködik az EB-vel, amely a Proprietatea Alap feljelentése alapján vizsgálja az állam esetleges támogatását a Hidroelectrica szerződések és más, piacon kívüli értékesítések esetében.

„Ha állami támogatásnak tekintik, az EB kötelez a gyakorlat befejezésére és a vállalatok kénytelenek lesznek visszafizetni az államnak a pénzeket. Az EB elemzi azt is, hogy megkezdi-e a vizsgálatot”, mondotta Chiriţoiu.

Kifejtette azt is, hogy a versenyhivatal több mint egy éve elemzi a villanyárampiacot és nemrég elindított egy vizsgálatot, amely során az esetleges nem versenyhelyzeteket elemzi.

Hangsúlyozta, azokra a kétoldalú szerződésekre gondol, amelyeket az állami Hidroelectrica köt a piacon kívül.

„Tartottunk már váratlan ellenőrzéseket. (...) Nem számítok arra, hogy sikerül gyorsan lezárnunk a dolgokat”, mondotta Chiriţoiu.

Kiemelte, az összes vizsgált vállalat – a Hidroelectrica és partnerei, az „okos fiúk” – számíthatnak büntetésre.

Az „okos fiúk” kifejezést egy szűk vállalkozáscsoportra használják, amelyeknek közvetlen szerződésük van a Hidroelectricával és piaci ára alatt szerzik be a villanyáramot.

Chiriţoiu elmondta, hogy a vizsgálatok nem függnek össze azokkal a Gazdasági Minisztérium és az energetikai cégek közötti tárgyalásokkal, amelyek a versenyhivatal kezdeményezésére jöttek létre.

Elmondta azt is, hogy a vizsgálatok során olyan adatokkal szembesültek, amelyek gyanússá tették a Hidroelectrica kétoldalú szerződéseit.

„Az adatok a piacon rendelkezésre álló villanyáramra vonatkoznak, azaz, előfordulhat-e, hogy ezek miatt a szerződések miatt, hosszú időre olyan mennyiségű áram kerül zárlat alá, hogy nem biztosítható a piac forgalma. Azt tanulmányozzuk, hogy ezek a hosszú időre és nagy mennyiségre vonatkozó szerződések nem vezetnek-e a piac lezárásához, innen indult a vizsgálat. Időközben felmerült a gyanú, hogy megállapodások voltak ezekkel a cégekkel”, hangsúlyozta Chiriţoiu.

Hozzáfűzte, elméletileg a büntetések a forgalom legtöbb 10 százalékát teszik ki, ebben az esetben 2 és 4 százalék között mozognak majd.

Március 20-án Lucian Bode gazdasági miniszter azt nyilatkozta a Mediafaxnak, hogy a kormány felbontja azokat a kétoldalú szerződéseket, amelyekkel a Hidroelectrica áramot értékesít, ha a vásárlók nem egyeznek bele az árak emelésébe és az időtartam csökkentésébe, de ügyelnek, hogy az állam ne kerüljön ki veszteségesen ebből.

Ezeknek a szerződéseknek az újraelemzését kérték az IMF képviselői is.

A hatóságok tavaly év végén megkezdték a szerződések felülvizsgálatát, a tárgyalásokat március végéig kellett volna lezárniuk.

A közvetlen szerződések haszonélvezői: az Alro Slatina, Luxten Lightining, Energy Holding, Europec, Electromagnetica, Electrocarbon, ArcelorMittal Galaţi, Alpiq Romindustries, Alpiq Romenergie, EFT România, Electrica, Salrom, CHN Petroşani és CLMB brassói műjégpálya.

Tavaly a Salrom, a CNH és a CLMB brassói műjégpálya elfogadta a szerződések felbontását, a Luxten pedig lemondott a Hidroelectricával kötött szerződésről.

A szerződéseket a Hidroelectrica 2001 és 2003-ban kötötte és 2014, 2015, illetve 2018-ban járnak le.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató