Az óhaza ösvényei

Évekkel ezelőtt olvastam, hogy amerikai őserdőben dolgozó magyar mérnökök arra lettek figyelmesek, hogy megértik az ott alkalmazott indián munkások magyarosan hangzó szavait.

Évekkel ezelőtt olvastam, hogy amerikai őserdőben dolgozó magyar mérnökök arra lettek figyelmesek, hogy megértik az ott alkalmazott indián munkások magyarosan hangzó szavait. A hírt különösnek tartottam, felfigyeltem rá. Lám csak, mit nem rejteget a világ! És a napokban újból olvashattam az amerikai indiánok magyar eredetéről. A hírt a Vas megyei Horvátnádaljáról származó és Argentínában élő Móricz János tudományos kutató, felfedező és szakértő közölte a nyilvánossággal. A tudós 1964 és 1971 között Argentínában, Paraguayban, Bolíviában, Peruban és Equadorban végzett kutatásokat. Az utóbbi államban a legnagyobb meglepetésére három indián törzs, a Cahari, Mochica, és Puruka tagjaival magyarul beszélgethetett az őserdő mélyén.

Hónapokon keresztül tanulmányozta a törzsek életét, szokásait és mondáit. Mivel az indiánok bizalmukba fogadták a távoli fehér rokont, megtudta tőlük, hogy az őserdő mélyén létezik egy föld alatti rejtekhely, ahová veszély esetén menekülni lehet. Kérésére elvezették a Santiago és Coangos folyók közötti vidékre. Itt kísérője, Nayambi összehozta a Bélák (Béla?) nevű törzs főnökével, s miután az megtudta a vendég útjának a célját, hármasban indultak tovább a féltve őrzött rejtekhely felé.

Útközben mondták el a tudósnak, hogy a Bélák törzs az istenek által kiválasztott szent törzs, és hogy tagjai esküvel vállalták, hogy egyetlen más törzzsel sem érintkeznek és megvédik a szent helyet. A tudós részletesen leírja, hogy 80 métert kellett kötélen leereszkedniük a barlang bejáratáig, ahonnan kisebb-nagyobb termek nyíltak, csiszolt gránitlapokkal kirakott padlózattal, a falakon csillagászati és egyéb rajzokkal és ékírásos jelekkel. Egy tágas teremben hét, kőből faragott szék áll, minden bizonnyal a hét vezér számára. „Az egyik sarokban – írja a tudós – 180-190 cm-es, aranyból készített csontváz feküdt. Mellette egy menekülő nőt (!) ábrázoló szobor csodálkoztatott el bennünket, amely úgy nézett ki, mintha valami borzalmas dolog elől menekülne. Karjaiban gyermeket tartott, aki kezében a ma ismert földgömbtől alig eltérőt (!) szorított magához.”

Felfedezései alapján Móricz János határozottan állítja, hogy a spanyol hódítók megjelenése előtt egész Amerikában magyarul beszéltek, hogy ez volt a kontinens ősnyelve. Ezt az állítását arra alapozza, hogy a spanyolok ezt a felfedezésüket annak idején a Habsburg uralkodóház tagjaival is közölték, akik ezt a magyar nép elől elhallgatták.

Móricz János azt is ki merte mondani, hogy a Naprendszerünk emberek által lakott és beszélt nyelve a magyar, jelképrendszere pedig a galaktikus rovásírás, amit a tudományos világ egyhangúan elfogad.

Móricz János felfedezéseit, mint általában minden magyar megvalósítást, felfedezést és találmányt a Nyugat elhallgat vagy letagad. Irigyli a magyar tudást és intelligenciát. Sőt, továbbmegy! Móricz Jánost megkísérelték megvenni, megvesztegetni, és mivel ez nem sikerült, életveszélyesen megfenyegették. Az különösen fájdalmas, hogy a magyar tájakon sem igen beszélnek róla, aki végső fokon felfedezte a magyarok egyik őshazáját. Magyar sors. Egyre keressük őseink lábnyomait, de csupán az Úristen tudja, hány ösvény vezet az őshazához. Egy azonban bizonyos: a Bering-szoroson „szinte gyalog is” el lehet jutni Ázsiából Amerikába.