2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) elnöke csalódásként élte meg, mégsem tartja kudarcnak a magyar válogatott csoportkörös búcsúját a múlt vasárnap befejeződött németországi Európa-bajnokságon. Csányi Sándor erről a Nemzeti Sportnak adott interjúban beszélt.

„Amiatt, hogy nem jutottunk tovább, természetesen csalódott vagyok, de azt hiszem, nem szabad kudarcként tekinteni az eredményekre, nem történt dráma, nem estünk vissza az induló 2018-as szintre, papírforma-eredmények születtek a mérkőzéseinken. Ez a csapat nemcsak nekem, hanem úgy látom, a szurkolóknak is már bizonyította a múltban, hogy van benne fantázia. Ahhoz azonban, hogy ezt a játékosaink a jövőben is bizonyítani tudják, két lábbal a földön kell maradniuk, alázattal és szorgalommal kell dolgozniuk a klubjukban, a szövetségi kapitánynak pedig folytatnia kell a tervszerű építkezést, a keret magjának szélesítését” – értékelt a sportvezető, aki szerint „az elmúlt évek következetes munkájának és a tervszerű csapatépítésnek köszönhetően” a nemzeti együttes olyan eredményeket ért el az elmúlt másfél évben, amelyek feljogosították arra, hogy az Eb-re a továbbjutás céljával utazzon.

Csányi Sándor úgy vélte: amíg a Nemzetek Ligájában és az Eb-selejtezőkön a játékosok többsége egészségesen és jó formában érkezett a válogatottba, amelynek minden sikerült, amikor erőn felül teljesítve borította a papírformát, addig a kontinensviadalon többen sérültek voltak, a szokásos kezdőcsapatból néhányan meccshiánnyal érkeztek, és nem voltak jó formában lévő helyettesek, továbbá a korábban nem tapasztalt egyéni hibák és játékvezetői tévedések is befolyásolták az eredményeket.

„Betonbiztos szerződés köti a szövetséghez 2025 végéig – szögezte le Marco Rossi jövőjével kapcsolatban Csányi. – Így kettőnk között fel sem vetődött a sajtóban megjelent kapitánykérdés. Idestova hat éve dolgozunk együtt, folyamatosan jó munkát végez, teljes a bizalom iránta szakmai és emberi szempontból is. Úgy gondolom, és a beszélgetéseink alapján mondhatom, ő is tudja, hogy a sikerek mellett voltak hibái neki is és az irányítása alá tartozó játékosoknak is. De az összkép, különösen az utóbbi három év teljesítménye és az elért fejlődés nem kérdőjelezhető meg. Jó úton járunk, és bár az Európa-bajnokság a várakozásunk alatt alakult, szerintem van okunk az óvatos bizakodásra a következő másfél évre.”

Az MLSZ első számú vezetője a soron következő nagy torna, a 2026-os világbajnokság selejtezőjéről úgy vélekedett, „gondolkodhatunk a kijutásban”. Európából 16 ország vehet részt az Egyesült Államokban, Mexikóban és Kanadában rendezendő eseményen, a magyarok pedig a világranglistán jelenleg a 18. helyen állnak a kontinens csapatai között.

„Csak hallatlan szorgalommal, alázattal, töretlen győzni akarással lehet esélyünk egy-egy mérkőzés megnyerésére. Mindehhez egészséges játékosokra, a klubcsapatokban rendszeres játékra, jó formára van szükség, és egy nagy adag szerencse sem árt. Őszintén látni kell azonban két meghatározó tényt. Egyrészt, bármilyen jól is játszik a kezdőnk egy mérkőzésen, jelenleg nincs huszonöt, más szóval minden pozícióban két nemzetközi képességű válogatott játékosunk. Másrészt nem szabad nem észrevenni, hogy a válogatott és a Ferencváros elmúlt öt-hat évben elért vitathatatlan sikerei mellett az NB I színvonala, klubcsapataink nemzetközi szereplése, az utánpótlásképzés hatékonysága elmarad ettől a szinttől” – fogalmazott Csányi Sándor.

A magyar válogatott legközelebb szeptember 7-én, a Nemzetek Ligája negyedik idényében Németország vendége lesz Düsseldorfban. A csoportban még az Eb-elődöntős hollandok, valamint a bosnyákok szerepelnek.


Fotó: MLSZ


FIFA-világranglista: Magyarország a 31., Románia a 45. helyen

A magyar válogatott négy pozíciót rontott, ezzel a 31. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyet továbbra is a világbajnok és friss Copa America-győztes Argentína vezet.

Románia két helyet javított múlt havi helyezéséhez képest, jelenleg a 45. helyen áll.

A FIFA honlapja alapján az élmezőny legnagyobb javítását az Eb-t megnyerő spanyol csapat produkálta, amely öt helyet előrelépve már harmadik.

FIFA-ranglista (zárójelben az előző helyezés): 1. (1.) Argentína 1901,48 pont, 2. (2.) Franciaország 1854,91, 3. (8.) Spanyolország 1835,67, 4. (5.) Anglia 1812,26, 5. (4.) Brazília 1785,61, 6. (3.) Belgium 1772,44, 7. (7.) Hollandia 1758,51, 8. (6.) Portugália 1741,43, 9. (12.) Kolumbia 1727,32, 10. (10.) Olaszország 1714,29, ...31. (27.) MAGYARORSZÁG 1518,77, ...45. (47.) ROMÁNIA 1474,7.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató