2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Sánta Csaba 60

Október 12. és november 24. között látogatható a Maros Megyei Múzeum várbeli épületében a Sánta Csaba szobrászművész születésének 60. évfordulója alkalmából nyílt retrospektív képzőművészeti kiállítás. A megnyitóra október 12-én került sor, a művész jelenlétében. Beszédet mondtak Cora Fodor és Szücs György művészettörténészek, valamint Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke. A kiállítás kurátora Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész, a hangulathoz megfelelő zenét a Tiberius String Quartet biztosította.

Sánta Csaba 1964. április 6-án született Szovátán. A Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban érettségizett, majd a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémián szobrászatot tanult. Tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének, a MAMŰ-nek, a MAOE-nek, a Barabás Miklós Céhnek, alapító tagja és elnöke a szovátai Kusztos Endre Művészeti Egyesületnek. Rendszeresen vesz részt országos és nemzetközi fesztiválokon, egyéni, illetve  csoportos kiállításokon mutatja be munkáit. 2020-ban EMKE-díjjal, 2021-ben a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjával tüntették ki.


Fotók:  Tasnády Ádám


A kiállításon helyet kaptak Sánta Csaba jellegzetes figuratív szobrai, amelyeken az erdélyi identitás, a hagyományok és a természet kapcsolata a központi téma. Az alkotások bemutatták a művész fejlődését a korai művektől a legújabbakig, különös figyelmet szentelve azoknak a munkáknak, amelyek a magyar történelem és kultúra szimbolikus kifejeződései.

„Sánta Csaba számomra nem csak kiemelkedő kortárs művész, hanem kedves barát is. Bízom benne, hogy még sok értékes alkotással örvendeztet meg minket” – írta hivatalos Facebook-oldalán a Maros Megyei Tanács elnöke. „Meg kell gondolnunk, hogy napjainkban,  a 21. század első negyedének lejártához közeledve mit is nevezünk alkotásnak. A hagyományos képzőművészetben maga a szó, hogy alkotás, továbbra is az emberi kreativitás és kifejezőképesség egyik legfontosabb formája. Az alkotás valójában a művészi folyamatot jelenti, amikor valaki festmény, szobor, grafika, installáció vagy más, kézzel készült mű létrehozásán dolgozik. Az alkotás akkor hiteles – legalábbis számomra –, ha a művész saját gondolatainak, érzéseinek, belső világának és tapasztalatainak fizikai kivetülése jelenik meg a nézőben. A szobrászatban, és voltaképpen minden térbeli művészeti formában az alkotás nemcsak a képzelet látható formája, hanem a tömeggel, a súllyal és az anyagokkal való fizikai „egybeolvadás” is. Az igazi alkotó, művész formálja az anyagot, lelkét festi a vászonra, gyúrja az agyagba, olvasztja a fémbe, bronzba, hogy az érzékelhető, fizikai tárggyá váljon, amely helyet foglal az emberek emlékezetében, a térben és az időben. Úgy vélem, Sánta Csaba műveinek kiállításán jóval többet láttam, mint egyszerű alkotásokat. Ezek a szobrok a végtelenbe nyúlnak, az embert egy pontban tartják, megfejtetik magukat. A néző meg akarja érteni, amit lát – keresi benne önmagát. Egybeolvad azzal, amit lát. Az alkotásokban élet van – a múlt, a jelen és a jövő, de mindez hűen a kortárs fogalmába tartozva. Az ember történetet lát Sánta Csaba szobraiban. Közéleti,  művészi és elemelt, ugyanakkor az ősi (ösztön) szakralitás is fellelhető a szobrokban.”  

„Sánta Csaba a szobrászat egyik legősibb, hagyományosan nemes anyagát, a bronzot használja, és annak is klasszikus, máig legkifinomultabb öntési technikáját, a viaszveszejtésest. Ez az anyaghasználat szerencsésen párosul nála az ősi közösségi kultúrák általi ihletettséggel és emelkedett szakralitással, valamint időnként népi ihletésű díszítésekkel finoman palástolt, termékenységkultuszt is idéző, egészséges erotikával” – írta egy korábbi cikkünkben Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész.

Az egyedi, különleges tárlat november 24-ig látható a Maros Megyei Múzeum várbeli épületében: keddtől péntekig 9-17, szombaton és vasárnap 10-14 óra között. Hétfőnként zárva van a múzeum. A belépés felnőtteknek 15, nyugdíjasoknak 7, diákoknak és egyetemistáknak 3 lej.





Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató