Az idő végezetéig
Százezer évvel ezelőtt is, amikor túl az égbolt szépségén, próbálta megfejteni annak fényeit, alakzatait, de szolgáltak már a csillagok időmérőként, útjelzőként.
A csillagos égbolt nagyszerű látványa mindig lenyűgözte az embereket. Százezer évvel ezelőtt is, amikor túl az égbolt szépségén, próbálta megfejteni annak fényeit, alakzatait, de szolgáltak már a csillagok időmérőként, útjelzőként. Talán most is, amikor a nagyvárosok fényei elvakítanak és lassan sokunk életéből kikopik az a néhány csillagászati esemény, amelyek valamikor – talán csak néhány éve – meghatározták életünket. Az emberek a csillagokat egy kicsit mindig úgy tekintették, mint ahol az életük meg van írva, egyfajta jövendölés helye. Sokan szeretik azt hinni, hogy a sorsunk ott fent, a fényes csillagok között dől el. A puszta valóság meg az, hogy tényleg így van. Az emberiség önmagára ébredése talán a csillagok elbűvölő látványával kezdődött és ma már ott tartunk, hogy meg tudjuk mondani világunk (univerzumunk) méreteit, életkorát, jó megközelítéssel teljes tömegét. Ismerjük e ragyogó világ részletes felépítését, működési szabályait, tudjuk, honnan jön, merre tart, egyszóval lényünk minden apró porcikájának parányi, de nagyszerű történetét. Nyílt titok, csillagporból vagyunk, de ez a tény senkinek se szegje kedvét, amikor a Pán Pétert olvassa vagy nézi. Izgalmas története van a világnak és benne a csillagoknak, hogy ez a tény kit mennyire ragad meg, abban talán a mai rohanó életünk is szerepet játszik, az, hogy esténként hipnotizáltan vagy éppen bambán bámuljuk a tv képernyőjét.
Ha valaki ezt a hétköznapi szürkeséget akarja megbontani, akkor kiváló alkalom kínálkozik ma délután 18 órától, a Bethlen Gábor Művelődési Egyesület szervezésében a Jazz&Blues klubban (Sinaia/Sörház utca 3. szám), ahol az imént említettekről és egyéb hasonlókról lesz szó, talán egy picit tudományosabban.
Mihály István
