2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az emlékezés ideje

  • 2011-05-16 13:49:44

Sztojka László hagyatékában megtaláltam Raffay Ernő történészhez írt levelének másolatát.

Néhai férjem, Sztojka László történelem-földrajz szakos tanár, erdélyi zarándoklatok vezetője 60 éve, 1951. május 15-én született Marosvásárhelyen, ezért a kerek évforduló alkalmából megemlékeztünk róla Zalaegerszegen május 15-én, vasárnap, családos szentmisén a Mindszenty Gimnázium és kollégium kápolnájában. Hagyatékában megtaláltam Raffay Ernő történészhez írt levelének másolatát (akivel 1986 nyarán a Bucsin-tetőn ismerkedtünk meg „véletlenül”), és tekintettel a benne foglaltak időszerűségére, a címzett engedélyével közzéteszem.

Kedves Ernő!

Marosvásárhelyen tartózkodtam, amikor a Duna TV adásában láttalak, hallottalak nyilatkozni, és innen értesültem annak a mozgalomnak a létezéséről, amelynek az élén állsz. Tisztelem és becsülöm fellépésedet, felelősségérzetedet népeddel, nemzeteddel szemben, ezekben a jellemet, erkölcsöt, hazaszeretetet, egyszóval nemzeti öntudatot komoly próbára tevő időkben. Meg szeretném ismerni a Nemzeti Szövetség Magyarorszá-gért elnevezésű mozgalom programtervét, filozófiáját, felépítését, működési szabályzatát. Abban az esetben, ha a Ti céljaitok megegyeznek az én elképzeléseimmel, politikai elvárásaimmal, akkor cselekvő, építő tagja szeretnék lenni ennek a mozgalomnak. Hiszem és vallom, hogy még nincs elveszve minden, még megmenthető a nemzet a teljes kipusztulástól, de csak azzal a feltétellel, ha eljutunk minden magyar család otthonába és szívébe!

Ha hiszel és bízol bennem, akkor kérlek, küldd el a tájékoztatót vagy alapszabályzatot és a belépési nyilatkozatot!

Én úgy érzem, egyazon dologért dobog mindkettőnk szíve, egyformán szeretjük azt a csodálatos Tündérkertet, amely nekem bölcsőm volt és egykoron sírhantom lehet, Tenéked pedig gyógyírként szolgált megfáradt testednek, lelkednek! S ha egykoron a nemzet mély álmából felocsúdik, és jó és igaz pásztorokat keres, akkor jó, ha segíteni tudunk, legjobb tudásunknak megfelelően.

Én úgy érzem – őszintén – a Te személyed, elkötelezettséged garanciát jelent a helyes út megválasztásában és a cél elérésében!

Kérlek, add meg a zalai tagozat pontos címét – a belépés végett –, vagy ha ez még nem létezik, akkor szívesen felvállalom az alapítással járó feladatokat.

Kollégiális tisztelettel: Laci

Zeg.,1996.08.25.

Ui. Jó egészséget és sok boldogságot kíván Nektek a Sztojka család.

Alig két hónap múlva, 1996.október 21-én autóbaleset következtében Fonyódon elhunyt, a zalaegerszegi új temetőben pihen. Kortársai, barátai, ismerősei, kollégái nem jöhettek el a temetésére, ezért ezúton is kérek mindenkit, aki ismerte és szerette, tisztelte néhai férjemet, emlékezzen rá kegyelettel. Ezúton köszöntöm Marosvásárhelyen élő édesanyját, Balog Olgát, akinek közelgő 88.születésnapja alkalmából erőt, egészséget kívánok!

Dr. Buksa Ildikó Katalin,
Zalaegerszeg

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató