2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

  „Ahány ember, annyi múlt, ahány múlt, annyi történet. Kis múltak darabkái fonódnak össze majd azzá, amelyet történelemként ismerünk, a többi rész és részlet pedig végérvényesen elvész. Arcok, nevek, sorsok, örömök, csalódások, nagy boldogságok és veszejtő bánatok hullnak alá a múltba, és meg nem ismerheti őket többé már senki. Személyek és közösségek történetei, eltűnt személyeké és elveszett közösségeké. Hogyan nyúlhatnánk utánuk? Hogyan hozhatnánk őket vissza, akár csak a megismerés pillanatáig? (…) Élővé tenni a holtakat, újra felépíteni a falut, kiemelni a víz alá pusztult épületeket, a vízbe fojtott közösséget, amelyet – történelme folytán – sokszor próbáltak megsemmisíteni. Lehetne ez is az üzenet, de nem tudjuk, hogy valójában ez-e, hiszen most épp egy ilyen drámáról van szó: amely egy egykori, az eltűnésbe fojtott közösség egyik legtragikusabb korszakáról szól, akkor játszódik, és kortárs marosvásárhelyi író műve, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának előadásában. (…) Bözödújfalu már nem létezik, de annál erősebben él. Legendává, majd szimbólummá változott. Igaz, elsősorban a falurombolás szimbólumává. Most a téma nem ezen vetülete, hanem a kevésbé ismert, de nem kevésbé jelentős oldala jelenik meg a múltból a mában: az egykor benne élő vallási közösség tragédiája, amely annak eltűnéséhez vezetett. A hegyi patakoknak e közösség házaira zúdított vize csak elvégezte az akkor elindult folyamatot. És most, e tómederben fekvő házsorok lakóinak árnyai színpadi alakokként térnek vissza, hogy elmeséljék nekünk történeteiket” – írtam egyik tavaly novemberi vezércikkemben Az igazság gyertyái című előadás ősbemutatója előtt, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy hangsúlyozzam, mennyire fontos, ha a múltunk egy elfeledett vagy kevesek által ismert, de jelentőségteljes és különleges darabkáját újra a köztudat részévé emeljük. És mennyire lélekbemarkoló, ha a művészet – jelen esetben a színház – eszközeivel tesszük ezt. Székely Csaba író és Sebestyén Aba rendező szándéka – újraismertetni a közönséggel a bözödújfalusi székely szombatosok, zsidózók rendkívül egyedi, jellegzetesen erdélyi világát és tragikus sorsát – megvalósult: az előadás tavaly ősztől folyamatosan telt házzal megy, és azóta Bözödújfalu kapcsán nemcsak az elárasztott település, hanem annak különleges közössége is a szóbeszéd része lett: az alkotók valóban méltó emléket állítottak neki. 

És mindezt megkoronázta a hétfő esti ünnepség: a bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színház Ion Caramitru Termében az UNITER, azaz a Román Színházi Szövetség szakmai díjaiból, a román Oscarból, a legrangosabb hazai színházi elismerésből kettőt nyert el az előadás: Székely Csaba, a darab szerzője a legjobb, ősbemutatóként színpadra alkalmazott szövegért, Cári Tibor, az előadás zeneszerzője pedig a legjobb zene és sound designért járó UNITER-díjat érdemelte ki. 

Egy eltűnt székelyföldi település, egy eltűnt székelyföldi közösség – kortárs feldolgozásban, magyar nyelven színpadra vitt történetük a hazai, román színházi élet legmagasabb fórumait is meghódította. És most a legrangosabb díjak hátszelével viheti tovább e sorstörténetet a hazai és külföldi közönségnek azt még nem ismerő rétegei elé. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató