2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A bukaresti értéktőzsde (BVB) repülőrajtot vett 2012-ben. A március végén tapasztalt 22,44%-os emelkedést csak két olyan ország tudta túlszárnyalni, melyek tőkepiaca még fejletlenebb, mint a mienk.

A román értéktőzsde növekedése nemzetközi összehasonlításban


A bukaresti értéktőzsde (BVB) repülőrajtot vett 2012-ben. A március végén tapasztalt 22,44%-os emelkedést csak két olyan ország tudta túlszárnyalni, melyek tőkepiaca még fejletlenebb, mint a mienk. A vietnamiak 25%-os növekedése mindenekelőtt az olcsó munkaerőnek és az emelkedő exportnak köszönhető. Ugyanakkor a venezuelai államosítás ellenére az ottani tőzsde 70% fölötti eredményt produkált, ami a nyersanyagok iránti keresletnek tudható be (világviszonylatban a tavalyi év győztese is a dél-amerikai ország értéktőzsdéje volt). Ehhez képest a fejlett piacokat (G7-ek), illetve a feltörekvőket (BRIC országok) mind lepipálta a román rali, azonban hozzá kell tenni, hogy az esésben is élen járt a BVB a tavalyi nyár folyamán, így miközben például a New York-i értéktőzsde már ledolgozta tavalyi esését, addig Bukarestnek még van mit behoznia. Az öt évvel ezelőtti csúcsok eléréséhez még 100%-os növekedést kellene elérjen a BET-index.

Minek tudható be a mostani, kiemelten jó eredmény? Kezdjük a kiváló nemzetközi hangulattal. Az EU államadósságai az év elején háttérbe szorultak a gazdasági hírek között, a döntéshozók a tavalyi év végén egyértelmű jelét mutatták annak, hogy mindent megtesznek a bajba jutott országok megmentésére (nem szabad megfeledkezni arról, hogy április eleje óta esésnek indultak az európai tőzsdék, mindenekelőtt a spanyolországi problémák előtérbe kerülése nyomán – de erről később).

A bukaresti értéktőzsde az év elején új vezetőséget választott, és az egykori nemzeti banki alelnök nevével fémjelzett csapat azonnal munkába állt. Lucian Anghel bemutatta a tőzsde négyéves fejlesztési stratégiáját, melynek központi eleme a hatékonyság növelése, míg távlati célja a BVB regionális pénzügyi hurokká fejlesztése. A hangzatos célokon túl megjelentek az első eredmények is. A regionális tőkepiaccá alakulás terén folytatódik a kisinyovi tőzsdével való együttműködés, melyben a BVB-nek tavaly óta 5%-os részesedése van. Ugyanakkor idén a szófiai tőzsdét eladásra kínálja a bolgár kormány, ami iránt a BVB érdeklődést mutat. Sikerült partnerségi megállapodást kötni a londoni tőzsdével (London Stock Exchange Group). Jó néhány nyugati tőzsdén bevezetett papírral is lehet immár kereskedni a BVB-n, s természetesen a legnagyobb siker a Transelectrica 10%-os részvénypakettjének az eladása. Mindez folytatódhat a kormány további tőzsdei bevezetési szándékának materializálódásával.

Természetesen az emelkedés okai közül nem hagyhatók ki a tőzsdei cégek kiváló jelentései sem. A Petrom (SNP) – mint a legnagyobb román tőzsdei cég – történelmi nyereséget jelentett tavalyra. Az Azomureş (AZO) felvásárlás tárgyává vált, a svájci Ameropa nemrég jelentette be, hogy megvásárolta a marosvásárhelyi vegyi kombinát többségi papírjait. A Tulajdonalap (Fondul Proprietatea – FP) részvényei is közel 40%-os emelkedésen vannak túl, ami logikusnak nevezhető a tavalyi eséseket követően. Ugyanakkor nagyot nyom a latban a várhatóan jelentős osztalékbevételből adódó profitelvárás, valamint az amerikai Elliott Associates befektetési alap által kért aktívák eladásából adódó bevétel-vágy.

Meddig tart ki az emelkedés, és mi várható? Kezdjük máris azzal, hogy áprilisban az első hét kereskedési napon sorozatban esett a tőzsde, még ha kismértékben is (3-4%-ot veszített ez idő alatt). Ugyanakkor a wall-street.ro gazdasági portál elemzése szerint a húsvétot követő héten az elmúlt tíz évben mindössze kétszer (2003 és 2007) esett a tőzsdeindex.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az utóbbi két évben rendszeresen az történt, hogy az első negyedévben növekedés volt kimutatható a parketten, majd a második negyedév korrekciót hozott. Vagyis a korrekció ennek kapcsán most is lehetséges, ráadásul a nemzetközi hírek egyre inkább ezt támasztják alá. A nemzetközi elemzők sok esetben pesszimistábbak, 10% körüli esést prognosztizálnak a mostani problémák kihatásaként. Vagyis nem biztos, hogy most van itt a vétel ideje…

 

  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató