Azt régóta tudjuk, hogy a politikusok bármikor bármit, és annak az ellenkezőjét is mondják, ha érdekükben áll. Erre a legújabb példa a szenátus volt elnöke, aki korábban kormányfő is volt, jelenleg az ellenzékiek keserű kenyerét kénytelen csipegetni, és ez csodálatra méltó megvilágosuláshoz vezetett az elméjében.
Emberünk most a jövő évre készülő költségvetés-tervezet államháztartási deficitcélja kapcsán mondta azt, hogy az országnak beruházásokon alapuló gazdasági növekedésre lenne szüksége. Ahogy ezt rátermettebb politikusok által vezetett komolyabb országokban teszik is, és ahogy itt is mondták-mondják számtalanszor az elemzők, hogy igen, úgy kellene. Az ám, csakhogy akik éppen vezetnek, azok sohasem így járnak el. És erre iskolapélda volt „hősünk” 2004-08 közötti kormányzati ciklusa is, amikor sikerült olyan pénzszóró, fogyasztáson alapuló gazdasági fejlődést bemutatni, aminek később éveken keresztül ittuk a levét. Igaz, hogy ebben volt jócskán szerepe a világot megrengető krízisnek is, de azért maradjunk annyiban, hogy ahogy értelmes ember nem erdőtűz közepén fog neki bográcsgulyást főzni, úgy az akkori kormánynak is lett volna bőven ideje és lehetősége úgy dolgozni, hogy az utódok ne kelljen állami fizetéseket és nyugdíjakat megkurtítsanak ahhoz, hogy az ország elkerülhesse az államcsődöt. Az utóbbi három évben „hősünk” bőszen támogatta a szenátus elnökeként a válságcsináló gazdaságpolitikát, és talán még most is azt tenné, ha a saját elnöki ambícióinak oltárára nem dobta volna oda áldozatként a leköszönt kormánykoalíciót. Bőrén érzi az „Aki sokat markol, keveset fog” közmondás mögötti igazságot.
Mostani megvilágosulásához annak lehet köze, hogy jelenlegi liberális pártocskája az újabb felmérések szerint aligha fogja megugrani a parlamenti bejutási küszöböt, és az újabb bukás elkerülése érdekében ellenzékit kell játszani, azaz kritizálni a kormányt. Ez sem megy neki füllentés nélkül. Mert lehet olyanokkal példálózni, hogy bezzeg azok a csúnya nyugatiak a múlt században nagy költségvetési hiányok árán fejlesztettek, de az üzenet nagyon hazug, ha nem teszi azt is hozzá, hogy abban az időszakban ez elfogadott eljárás volt, manapság már azért nem az, mert az államközösség, amelyikhez tizenkét éve csatlakoztunk, más szabályokat alkotott azóta. Emberünk nem először próbálkozik az ártatlan szavazók átverésével, de az csak később derül ki, hogy az ő korsójának meddig kell még a kútra járnia, mire megérdemelt sorsa beteljesedik.
