Az élet alkonyán
Mára az átlagéletkor jelentősen megnőtt. Jóval nagyobb az idősebb emberek száma, mint ezelőtt bármikor. Ezért sokszorosan többet kell foglalkoznunk az öregkor problémáival.
Mára az átlagéletkor jelentősen megnőtt. Jóval nagyobb az idősebb emberek száma, mint ezelőtt bármikor. Ezért sokszorosan többet kell foglalkoznunk az öregkor problémáival.
Fájdalmas dolog megöregedni. Az ifjú élettere egyre nő, míg az öregségnél ez egyre szűkül. Egyre többről kell lemondanunk. Egyre inkább a sarokba kerülünk. Egyre kisebb életünk hatósugara. Egyre inkább szükségünk van az orvosra. Egyre több embernek kell rajtunk segítenie és fölöttünk gyámkodnia. És ami a legrosszabb, hogy egyre magányosabbak leszünk.
Nagyon fájdalmas a testi hanyatlás. Romlik a hallás és a látás. Bizonytalanná és nehézkessé válik a mozgás. A haj fokozatosan megőszül, ha ugyan teljesen ki nem hull. A bőr elveszti feszességét: ráncok, redők keletkeznek. A külső megjelenés előnytelen lesz. A csontok törékennyé válnak. Az érelmeszesedés a szívet fokozott munkára kényszeríti, minek következtében megnő a vérnyomás.
Lelki téren is veszteségeket szenved az ember. Emlékezete romlik, különösen a legközelebbi múltra tud nehezen emlékezni. Nincs tisztában azzal, amit már egyszer elmondott, ezért nem veszi észre, hogy többszörösen ismétli önmagát. Fél a magára maradástól és gyakran igen érzékeny. Az öregedés nyomorúságaihoz tartozik a lelki fáradékonyság, a gyengén gondolkodó képesség, az élmények felfogásának és megértésének realitása. Gyakran előjön a kicsinyeskedés, zsörtölődés, erőszakosság, bizalmatlanság, féltékenység, keserűség, civakodásra való hajlam, hálátlanság, világfájdalmas panasz, kisebbrendűségi érzés. Csökken az önuralom is. Attól való félelmében, hogy a pénze nem lesz elég, fösvénnyé válhat az ember.
Az öregedéssel megkezdődik a gyümölcsérés ideje. Felismerve az emberi élet korlátait, megtanulja, hogy a leszűkült határon belül miként kell zúgolódás és keserűség nélkül élni. Ebben a kisebb mezőtérben sok olyasmit észrevesz, amit korábban nem értékelt. Különösen szerencsés az az eset, amikor az öregedő ember humorral tudja legyőzni fogyatékosságait, anélkül azonban, hogy azt a hamis látszatot igyekezne kelteni, hogy ezek a fogyatékosságok nincsenek meg nála.
Tanuljuk meg, hogy minden életkor Isten teremtési rendjéhez tartozik. A múlt megmutatta, hogy az élet nélkülünk is halad. Aki már nem talál életcélt, az bevezeti magát a reménytelenség állapotába. Valamit feltétlenül észre kell vennünk: a hazafelé vezető úton nem csak értékeinkből veszítünk, hanem terheinkből, hibáinkból is, és ez jó, mert a rossz tulajdonságok el is torzulhatnak időskorban annál az embernél, aki ragaszkodik hozzá. Mindnyájan megöregszünk egyszer, de valahogy nem akarunk öregek lenni. Pedig ez természetes és elkerülhetetlen, persze annak, aki nem hal meg fiatalon, mert mindenki szeretne sokáig élni.
Tudván, hogy zarándok földi életünk a mennyei Atya hajlékaiba vezető út, a megöregedés ideje az, amikor már egész közel érünk a célhoz, és a hazafelé vezető boldogító út utolsó szakaszába érve, reménységgel várjuk a „nem kézzel épített” városba való bebocsáttatást.
Mózes, az Isten embere, a 90. zsoltárában tanítja: „A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb nyolcvan esztendő, és nagyobb részük nyomorúság és fáradtság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk”.
Mikor is kezdődik az öregség? Ennek az időpontját nem lehet olyan egyszerűen meghatározni, mint az ősz kezdetét a naptárban. Egyik ember életében korábban elkezdődik, mint a másikéban. A húszévesek öregnek tartják az ötvenéveseket, de ha maguk érik el ezt a kort, még egész fiatalnak érzik magukat, mint akik semmit sem változtak. Egy dologban mind egyformák vagyunk: a megöregedés ideje halkan és észrevétlenül érkezik el életünkben.
Az élet májusát sok költő énekelte már meg lelkes szavakkal. Joggal, hiszen Isten az embert örömre teremtette és Ő, minden élet és minden szeretet jóságos ajándékozója, szívesen fogadja gyermekei ujjongó háláját. De az élet őszének is megvannak az énekei. Egyedülálló harmóniában ezerféle hangon csendülnek fel figyelő fülünk számára. Az öregséget a Szentírás is meg az ember természetes érzése is Isten áldásának és ajándékának tekinti.
Önvallomás: könnyebbnek gondoltam a megöregedést, mint amilyen az valójában.
Bányai László
