2024. october 5., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az egységes bértörvényről – fenntartható fizetésemelések?

  • 2017-07-04 15:28:20

2017. július 1-jén életbe lépett a 2017. évi 153. sz., a közpénzekből fizetett alkalmazottakra vonatkozó egységes bértörvény. 

2017. július 1-jén életbe lépett a 2017. évi 153. sz., a közpénzekből fizetett alkalmazottakra vonatkozó egységes bértörvény. A régóta várt törvény a Szociáldemokrata Párt egyik választási ígérete volt, amelynek szükségességéhez nem is férhet kétség. Amint azonban azt az államfő is megjegyezte a törvény kihirdetésekor, nagy a kérdőjel a bértörvény fenntarthatósága körül. Vagyis, hogy lesz-e miből kifizetni a megnövelt béreket?
A törvényt végleges formájában 2017 júniusában szavazták meg. Rendelkezései szerint a közalkalmazottak bérei 25%-kal fognak növekedni, de nem egyszerre, hanem 2018 januárjától kezdve, bizonyos ütemezés szerint, egészen 2022-ig. Ugyanakkor a törvény rendezi a közszférában dolgozók túlóráinak kompenzálását, valamint a nyaralási pótlékok kérdését.
A törvény személyi köre – akikre vonatkozik – a következő kategóriákból áll össze: tanügy, egészségügy, bírók és ügyészek, rendőrök, a védelmi erők dolgozói (katonák), az egyházi dolgozók, köztisztviselők, valamint a speciális jogállású köztisztviselők, mint például a diplomaták.
Az első fizetésnövelés 2018 januárjában lenne, amikor a fentebb említett köztisztviselők fizetése 25%-kal növekedne a 2017. 
decemberi szinthez képest. Kivételt képeznek az orvosok, akiknek fizetése csak 2018. március 1-jétől nő, egyből a 2022-es év szintjére. Ugyanakkor ugyancsak 2018. március 1-jétől a tanügyben dolgozók fizetését is megnövelik 20%-kal a 2018. februári szinthez képest.
A 2019 és 2022 közötti időszakban az általános fizetésnövekedés mértéke egynegyede lesz a 2018. decemberi fizetések és a 2022-re kitűzött célfizetések közötti összegnek.
Az oktatásügyben dolgozók fizetésének növelése attól is függ, hogy az illető tanár milyen körülmények között dolgozik. Pl. egy földrajzilag izolált település iskolájában 20%-ig terjedő növelés, a különleges oktatásban résztvevők esetén 15%-os növekedés várható, aki kettő vagy több osztályban tanít, az 7–20%-os növekedésre számíthat. Az osztályfőnöki tevékenység plusz 10%-ot eredményezne.
Az elemi és gimnáziumi oktatásban egy kezdő tanár, amennyiben egyetemi végzettséggel rendelkezik, 2022-re 4.098 lejes fizetéssel kellene rendelkezzen, az a tanár pedig, akinek I. fokozata lenne és több mint 25 év régisége, egészen 5.517 lejig terjedő fizetést kaphatna. Egy elemi iskolai tanárnak, amennyiben csak gimnáziumi végzettsége van, viszont több mint 7 év régiséggel dolgozik, 4.098 lejig terjedő fizetése lenne, amennyiben pedig több mint 25 év aktív munkaviszonya, egészen 4.372 lejig terjedő fizetés illetné meg.
Az egyetemi oktatásban 2022-re egy dékán 13.705 lejes fizetéssel rendelkezne I. fokozat esetén és 16.232 lejes fizetést vinne haza II. fokozat birtokában. Egy több mint 25 év aktív munkaviszonnyal rendelkező egyetemi tanár 10.880 lejes fizetést kapna. A tudományos kutatók fizetése 7.546 lejig terjedne.
Az egészségügyben dolgozók esetében azok, akik három váltásban dolgoznak vagy a 12/24 órás két váltásban, az éjszakai kompenzációs illeték helyett egy 15%-os pluszilletéket kapnának a két vagy három műszakban eltöltött órákért. Azok, akik szombaton, vasárnap vagy a szabadnapokon dolgoznak, 100%-os bérkiegészítést kapnának.
Nagyon fontos rendelkezés az ügyeletekhez kapcsolódó fizetésnövelés, amely 75%-ig terjedő pluszjuttatást ír elő a standard órabérhez viszonyítva a munkanapokon végzett ügyeletek esetében, a törvényes szabadnapos ügyeletek esetében; a hétvégi munkaszüneti napok esetében pedig egy egészen 100%-ig terjedő pluszilleték is járhat.
Az egészségügyi dolgozók esetében más pluszjuttatásokat is előír a törvény, például 45-85%-os pluszilletéket a különösen veszélyes körülmények között dolgozók esetében, a nehéz körülmények között dolgozók esetében 15%-ig terjedő pluszilletéket, a stressz-
faktornak minősülő munkakörben 15%-os pluszjuttatás adható. 
Ennek eredményeképpen például egy több mint 400 ágyas kórház menedzserének 2022-re 14.975 lejes fizetése lesz, amennyiben II. fokozata van, illetve 14.257 lejes fizetést kap majd, ha besorolása csak I. fokozatú. Egy főorvosi fizetés 12.500 lejes lenne, egy elsőéves rezidens fizetése pedig 5.700 lej. Ugyancsak 2022-igy egy kezdő nővér fizetése 3.610 lejre emelkedne.
A bértörvény által egy harmadik kategória, a bírák, ügyészek, valamint a többi, igazságszolgáltatásban dolgozó személy fizetése is megnőne. Ennek eredményeképpen a bírák és ügyészek fizetése annak függvényében változna, hogy milyen idejű aktív munkaviszonnyal rendelkeznek, milyen szintű bíróságokon dolgoznak (bíróság, törvényszék, táblabíróság, Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék) valamint a betöltött tisztség is befolyásolná a fizetés mértékét. 
Ugyanakkor egy veszélyességi pluszilletményt is előír a törvény a bírák és ügyészek, a gyakornok magisztrátusok (bírók és ügyészek), a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) számára (spor de risc şi suprasolicitare neuropsihică), valamint a kiegészítő személyzet esetében. Ennek mértéke 25%-ig terjedhet. 
Ugyanakkor egy 5%-ig terjedő titoktartási illetmény is adható a törvény értelmében. A bírák és ügyészek fizetésének konkrét mértékéről és más fizetésmódosulásokról a következő részben írunk. 
(Folytatjuk)
Gogolák H. Csongor ügyvéd
office@gogolak.ro 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató