2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az egészségügyi szolgáltatások alapcsomagja – a valóság tükrözése

Múlt hét végén Marosvásárhelyen szerveztek országos családorvosi fórumot, Medical Forum címen.

Múlt hét végén Marosvásárhelyen szerveztek országos családorvosi fórumot, Medical Forum címen. A szakmai rendezvényt dr. Rodica Tănăsescu, a Romániai Családorvosok Szövetségének elnöke nyitotta meg, akivel a konferencián felvetett témákkal – az egészségügyi alapcsomag, az elektronikus recept, az idei keretszerződés, a közbeszerzések, az egészségügyet is sújtó gazdasági válság – kapcsolatban beszélgettünk.

A családorvosi ellátás színvonalának javítását kiemelten fontosnak tartom, hiszen a családorvos tölti be a „kapuőr” szerepét a rendszerben, ennélfogva a megelőzésre és a gondozásra kell elsősorban koncentrálnia, hiszen a beutalási rend az egészségügy egyik kulcsproblémája. A családorvosok beavatkozásával a betegeket nem kell feltétlenül a kórházba utalni, ami költségmegtakarítást eredményez a fekvőbeteg-ellátásban. A cél tehát az, hogy a kormány, a szaktárca is felismerje, hogy az alapellátást kiemelten kell támogatni, amint az tőlünk nyugatabbra is történik – jelentette ki dr. Rodica Tănăsescu. A Romániai Családorvosok Szövetségének elnöke azonban tisztában van azzal, hogy a jelenlegi gazdasági válság miatt a családorvosi ellátásra a szaktárca idén sem nem tud jelentős összegeket fordítani, mindazonáltal az egészségügyi minisztérium képviselőitől, az egészségügyi döntéshozók részéről korrekt kommunikációt vár el. Két évvel ezelőtt, amikor a családorvosok országos szinten tiltakoztak az alapellátás finanszírozásának csökkenése, a szakmai testületek véleményének mellőzése, a párbeszéd hiánya miatt, az egészségügyi minisztérium illetékeseinek elsősorban a kommunikáció hiányát rótták fel. Ami az idei keretszerződést illeti, a törvénynek és az alkalmazási normáknak hamarosan meg kellene jelenniük, ám amint dr. Rodica Tănăsescu megjegyezte: nem számítanak több pénzre, mint amennyi tavaly volt a rendszerben, de elvárják, hogy a közpénzt az egészségügyi ágazatban átláthatóbb módon, ésszerűbben költsék el. Elsősorban a közbeszerzésekre kellene a kormánynak, illetve a szaktárcának odafigyelnie, hiszen itt folyik ki nagyon sok pénz a rendszerből, másfelől pedig minél hamarabb ki kellene dolgozni az egészségügyi szolgáltatások alapcsomagját. – Az alapcsomag minden európai egészségbiztosítási rendszerben jelen van. A hazai ún. alapcsomag, amihez jelenleg jogunk van, nagyvonalú, de hazug. Napjainkban elméletileg szinte mindenre jogosult a biztosított, mégsem jut hozzá e szolgáltatásokhoz. Ennek a csomagnak a kidolgozásakor nem vették figyelembe a költségeket, ezért ma ott tartunk, hogy a csak a lakosság egy töredéke fér hozzá az „ingyenes” ellátáshoz. Természetesen mindenikünk azt szeretné, ha minél több egészségügyi szolgáltatásra feljogosítaná az egészségbiztosítási járulék befizetése, ám ez nem lehetséges. Az új alapcsomag a valóságot kell tükrözze, azt, hogy milyen egészségügyi szolgáltatásokat képes finanszírozni az állam, mennyit képes az egészségügyre áldozni, ám ezeket a szolgáltatásokat az ország bármely részéről minden egészségügyi járulékot fizető betegnek az év bármely napján ingyenesen kell biztosítani. Nem a hónap első két napján, és nem csak negyedév elején vagy végén. Az új alapcsomag kidolgozásakor kiderül, hogy szükség van-e és van-e fedezet többletfinanszírozásra a rendszerben, illetve arra kell megoldást találni, hogy milyen más forrásokból – például magán egészségügyi biztosításokból – fedezzék a költségeket. Az alapcsomag kidolgozása kényes kérdés, és fájdalmas feladatot jelent bármely kormány számára, de elkerülhetetlen, ha felelősen cselekednek a döntéshozók.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató