2024. december 20., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az Alzheimer-kór világnapja

  • 2012-09-26 14:37:22

  • MTI

Ma a rák után az Alzheimer-kór a leginkább rettegett, szellemi, majd testi leépüléssel járó betegség, a 21. század egyik legsúlyosabb egészségügyi és szociális problémája.

Ma a rák után az Alzheimer-kór a leginkább rettegett, szellemi, majd testi leépüléssel járó betegség, a 21. század egyik legsúlyosabb egészségügyi és szociális problémája.

A kórnak nincs gyógyszere, de a gyógyszergyárak között világszerte verseny folyik olyan szer előállítására, amely lassíthatja rombolását. A 65 évesek közül minden huszonötödik, a 80 évesek közül minden ötödik, a 90 évesek közül majd minden második embert támadja meg az Alzheimer-kór, becslések szerint a Földön mintegy 24-36 millióan, Európában 6-7 millióan szenvednek e kórban. Magyarországon 150-200 ezer beteg lehet, ám csak töredéküknél ismerik föl az Alzheimert, és még kevesebben, a hivatalos nyilvántartások szerint az érintettek három százaléka jut hozzá a megfelelő kezeléshez.

Szakemberek szerint egyfajta globális Alzheimer-járványra számíthatunk, miután a világ lakossága egyre idősebb lesz. Az elbutuló idős emberek száma drámai módon megnőhet, 2050-re 110 milliónál is több Alzheimer-kórban és más jellegű szellemi leépülésben szenvedő beteg lehet világszerte. A Nemzetközi Alzheimer Társaság négy éve globális Alzheimer-chartát indított útjára, felszólítva a kormányokat: kiemelt közegészségügyi és szociális ellátásbeli prioritást biztosítsanak ennek a szörnyű betegségnek és más eredetű demenciáknak. E kór nemcsak a betegeket sújtja, gyökeresen megváltoztatja családjuk, hozzátartozóik életét is.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató