2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Manőverez a jogszabályok rengetegében az egészségügyi miniszter, csakhogy ne kelljen karanténintézkedéseket hozni az influenzajárvány miatt, mivel ezeket úgysem tudnák betartatni. Az állam hatósági impotenciában szenved, amit nem valamely kósza fertőzéssel kapott el, ez már idült betegsége.

December végi adatok szerint a légúti fertőzések száma triplája a tavaly ilyenkorinak. Ehhez még tegyük hozzá, hogy az adatokban csak azok szerepelnek, akik orvosnál vagy kórházban is megfordultak, tehát a fertőzésszám jóval magasabb is lehet. Világos, járvány van, és ilyenkor az lenne a dolguk az egészségügyi hatóságoknak, hogy védjék meg az egészséges, de a fertőzés kapcsán fokozott veszélyben levő idős vagy krónikus beteg adófizetőiket. A miniszter be is vallotta egy sajtótájékoztatóján, hogy a koronakrízis idején fogadtak el jogi keretet, ami lehetővé tenné a komolyabb járványvédelmi lépéseket, de nem akarnak karantént, merthogy az bonyolult. Ezért mesteri fokú cinizmussal átnevezik a valóságot. Azaz nincs járványhelyzet, csak járványügyi veszélyhelyzet. Mindez nyílt beismerése annak, hogy az állam, noha tudja, mi lenne a dolga, azt képtelen megfelelően elvégezni.

A hatósági impotencia krónikus mivoltára rávilágító másik, aránylag friss példát a múlt év végén láthattuk, az energiaár-kompenzáció kapcsán. Az ezt rendező jogszabályban kitalálták, hogy akinek több ingatlanja van, annak csak arra a lakásra kellene élveznie a kedvezményt, amelyben állandó jelleggel lakik. Aztán mikor ráébredtek, hogy az ötlet általuk járhatónak vélt gyakorlati alkalmazásához milliókkal kellene íratni saját felelősségre tett nyilatkozatot, és ezt az adathalmazt fel is kéne dolgozni, meg nyomon követni a valódiságát, és kiszűrni a szabálysértőket, akkor inkább ejtették az egészet. Akár egy lakása van valakinek, akár húszat ügyeskedett össze, mindre megkapja az olcsó áramot, mert állam bátyó, noha volna ötlete, hogyan különböztesse meg az igazán nehéz helyzetűeket a szociális kedvezményre rá nem szorulóktól, nem képes ezt a feladatot megoldani. Pedig a mai technikai lehetőségek mellett nem kéne nagy bűvészmutatvány legyen egy ilyen adatbázis létrehozása és kezelése, annál inkább, hogy az egész kompenzációs ügymenet már egy éve tart, és az összes szükséges adat ott van valahol az adóhatóság meg az energiaszolgáltatók nyilvántartásaiban. 

Az más kérdés, hogy ebből lett volna egy másik óriási cirkusz, mert az albérletben élők elszabaduló energiaszámlái kapcsán derült volna ki, hogy a lakbérszerződéseket nem divat bejelenteni, és adózni utánuk. Nem csak a kormány szenved hatósági impotenciában, hanem alárendelt intézményrendszere is.

Az valahol lehet egy pozitívum, ha az állam betegsége súlyosságának tudatában nem stresszelik az adófizetőt fölösleges szaladgálással és hivatali sorbanállással. De ennél sokkal rosszabb, hogy az egészségügyi védőintézkedések elmulasztásával járvány idején ez a hatósági impotencia emberéleteket fog kioltani.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató