2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Megkezdte a kifizetéseket az APIA

Elkezdték átutalni a Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) által jogosnak ítélt támogatásokat a gazdáknak. Az érintettek a földalapú és az állatok létszámáért járó támogatás előlegét kapják meg október 18. és november 30. között. 

Az első körben a növénytermesztők és azok az állattenyésztők kapják meg az igényelt összegeket, akik társult támogatást (sprijinul cuplat zootehnic – SCZ) igényeltek. A megyei kirendeltségek listái alapján hagyja jóvá az átutalásokat a központi ügynökség. A klasszikus (terepszemle) és a teledetekciós ellenőrzés alatt álló és a folyamatot még le nem zárt farmerek, illetve azok, akik tartoznak, vagy bármilyen nézet- eltéréseik vannak az APIA-val, illetve azok, akik október elsejéig nem írták alá az átutalási kérvényt, nem kapják meg az előleget. Elsősorban a területalapú támogatás egy részét fizetik ki. Ebben az időszakban a területekre szánt és korábban megállapított összeg mintegy 70%-át, míg az állatállományért járó összeg 85%-át utalják át a gazdáknak az Európai Központi Bank 2021. szeptember 30-i valutaárfolyamán (1 euró 4,9475 lej).  

Az említett árfolyammal számolva egy hektár megmunkált területért hektáronként 95,4751 eurót, azaz 472,3630 lejt fizetnek. Ezenkívül visszaosztott támogatásként az 1–5 hektár közti területért még 5 euró jár, vagyis 24,7375 lej. Amennyiben 5 és 30 hektáros területen gazdálkodik a gazda, hektáronként még 48,1457 eurót, vagyis 238,2008 lejt kaphat. A „zöldítésért” hektáronként 57,8931 euró (286,4261 lej) jár, a fiatal gazdák még 40,4514 eurót (200,1333) kaphatnak hektáronként. Most nem fizetik ki a növénytermesztésért (növény- fajtánként) járó társult jövedéket és a nemzeti átmeneti támogatást. Az állattenyésztőknek egyelőre csak a juh- és kecskelétszám után fizetik az előleget, azoknak, akik a kérvény benyújtását követően több mint 100 napig a farm melletti akolban tartották az állatokat. Ugyanígy a szarvasmarhák esetében ez az időszak hat hónap, ami november 15-ig tart, ezért csak ezt követően utalják át az állatlétszám után járó támogatást. A juhtenyésztők fejenként 17,2430 eurót (85,3097 lejt) kaphatnak, illetve az állományra így kiszámított végösszeg 85%-át utalják át a gazdáknak. A hátramaradt és ki nem fizetett összegeket december 2-ától kaphatják meg az érintettek. Az idei mezőgazdasági évre járó támogatás törlesztési határideje 2022. június 30-a – tájékoztatta a sajtót az APIA központi ügynöksége. (vajda)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató