Főtéri történet
Nem tudom, jegyzi-e valaki Vásárhely főterének eseményeit, avagy majd valamikor az újsághírek és a médiában megmaradt történetek alapján áll össze a városközpont krónikája. Marosszéki és marosvásárhelyi krónikák mellé majd egykor odatehető a főtéri krónikák egy-két kötete, főleg ha az emberi emlékezet és a szájhagyomány – modernebbül: oral history – alapján épül fel a feljegyzések könyve. Idősebb tősgyökeres marosvásárhelyiek még mesélnek az egykori piaci emlékeikről, de a zenélő kútban már csak fényképen vagy rajzon lehet gyönyörködni. A főtér egykor híres építményének kicsinyített mása bekerült a Szejkefürdő melletti, negyven erdélyi építészeti értéket megörökítő parkba. Ugyan még csak filmbevágáson láttam, de első utam alkalmával megállok a székely kapuk mellett, hadd lássam a régi főtér makettben megörökített darabját.
Városunk főterét az utolsó száz évben többször is átrendezték, s nem mindig a legszerencsésebb módon. Gondolok arra a pár évvel ezelőtti közlekedési átrendezésre, amikor a román katona szobra mellett a járda helyére egy letérő útsávot képeztek ki. Azóta a főtéri parkban nem lehet szabályosan végigsétálni elejétől a végéig.
Az igazi nagy átrendezések száz évvel ezelőtt kezdődtek el, amikor 1919 márciusában ledöntötték a Kossuth- és Bem-szobrot, aztán 1925-ben elkezdték a nagy ortodox katedrális építését, ami miatt ma egyetlen szögből sem láthatók egyszerre a főtér legrégebbi épületei: Nagy Szabó Ferenc háza (római katolikus plébánia), az egykori Lábas-ház és a város első emeletes épülete, a Köpeczi–Teleki-ház.
A későbbi átrendeződéseket is nagyrészt a köztéri szobrok elhelyezése határozta meg. A múlt század ’50-es éveiben számolták fel a főtéri vásárokat, a ’60-as években készült az első virágóra, és 1964-ben felállították az Ismeretlen katona szobrát. 1978-ban a nagy méretű Avram Iancu-szobor felállításával rövidebb lett a városközpont sétálótere.
Állok a főtér alsó felében, nézem az új szobor talapzatát, ami már így önmagában is tetszetős, számomra a szárhegyi reneszánsz kastély hangulatát hozza el, ahonnan az alig tizennégy éves Bethlen Gábor elindult hódító útjára. A talapzat mögött már zöldell a fű a feltört aszfalt helyén, mostantól kezdve itt is lezárul a központi sétálóút, de legalább megújult, szép zöld ruhában (fűben) várja a fejedelem érkezését.
