2024. december 22., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem ritka mifelénk a közéleti vezetők körében a minden mögöttes tartalomtól mentes nagyotmondás. De az már egyáltalán nem mindennapi, hogy az illető a kérkedéssel egy időben le is leplezze magát. A kérdés csak annyi, hogy lesz-e aki fülön csípje?

Kormányfőnk olyan szinten űzi a nagyotmondás műfaját, hogy ha lenne ilyen szám a rekordok könyvében, ő lenne a csúcs nem biztos, hogy büszkeségre érdemes birtokosa. Legutóbb az oltások kapcsán emelte Európa és a világ élmezőnyébe e szép hazát. Számok és viszonyítások kapcsán mindig lehet vitázni, de a dolog érdekes része a nyilatkozat második felében van. Ugyanis az egykor a lej elleni spekulatív támadás miatt székéből messze penderített néhai bankár kifejtette, hogy a tavalyi évihez hasonlóan elvégezték a feladatukat.

Egy évvel ezelőtt az akkori liberális kormány azzal volt elfoglalva, hogy megbuktassa önmagát, az előre hozott választások kiprovokálására. Menesztették is az Orban-csapatot, és kellett egy báb, hogy eljátssza a megbízott miniszterelnök szerepét, aki kétszer járulhat – bizalmi szavazást kérve – a parlament elé, majd ha ott leszavazzák, az ország első számú fizikatanára feloszlathatja a törvényhozást, és indulhat a választási parádé. Ez a báb az akkori pénzügyminiszter volt, aki időközben kormányfőségig vitte. Nem viccből, hanem komolyan.

Csakhogy amíg a tavaly ez idő tájt választott uraink a kormánybuktatási színjátékkal voltak elfoglalva, senkinek nem jutott eszébe, hogy az akkor már Európába eljutott járvány itt is elkerülhetetlen megjelenése előtt illene felkészíteni az egészségügyi rendszert, megnézni, van-e elég védőfelszerelés, hígítatlan fertőtlenítőszer, minden, ami az egészségügyi vészhelyzetben kellhet. Persze, nem volt, ezért amikor a vírus jött, nem hivatalosan olyan koronás kórházi osztályokról jött hír, ahol a fertőzés megjelenése után adott esetben a személyzet egyik fele ápolta a másikat, majd cseréltek. Hogy közben hány, más kezelésre szoruló beteg kapta el egészségügyi intézményben a fertőzést, szintén lehet találgatni, és akkor még szó sem esett az állami intézményrendszer egyéb szerveinek felkészítéséről egy ilyen vészhelyzetre. Ami mind az akkor buktatósdit játszó nagylegények felelőssége lett volna, és részben most épp annak a felelősségnek az elkenése zajlik, amikor a brüsszeli urak kegyelméből jövő oltásdózisokat lehet büszkén osztogatni, számlálni, majd kérkedni vele.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató