Árnyékmadár

A fáradt arcú, sovány nő leginkább egy földre kényszerített, barna madárra hasonlított. Felhős tekintetű, megtermett férfi nyomában lépkedett mindig, de az egy lépés távolságot megtartotta, mintha sohasem akarná utolérni. A két felnőtt között borzos, szőke kislány szaladgált ide-oda, néha a nő karjára csimpaszkodott, aztán, ha az rendre utasította, a férfi mellé szegődött. Gyakran volt alkalmam megfigyelni ezt a hármast, főleg esténként, vacsoraidőben tűntek fel a lakótelepen. Egy alkalommal mégis kettesben találtam az asszonyt a gyerekkel, egy játszótéri padon üldögéltek. Érezhető volt kettejük között a feszültség, ezért is tétováztam, hogy meg merjem-e őket szólítani. 

– Nem mész játszani? – fordult hirtelen a nő a kislányhoz. A gyerek megrázta a fejét, aztán mégis elindult az egyik hinta felé. Szürkülödött már, rajtunk kívül senki sem járt a téren.

– Kölcsönadná egy kicsit a telefonját? – emelte rám apró, fekete szemét a nő. – A húgomat kellene felhívjam. Nagyon fontos.

Amikor odanyújtottam a készüléket, megköszönte, aztán görcsös ujjaival beütötte a számot. Amíg beszélt, felállt, és arrébb lépett, talán megszokásból, talán, hogy hallótávolságon kívül legyen. 

– Köszönöm, és ne haragudjon – tért vissza pár perc múlva. Úgy tűnt, ezzel le is zárult közöttünk a kommunikáció, de aztán mégis beszélgetni kezdtünk.

– Elutazunk – jelentette be halkan a nő, mintha csak önmagának mondaná, aztán pillanatnyi tétovázás után folytatta:

– A húgom egy távoli megyében lakik, hozzá megyünk. Reggel van is buszjárat oda. Később majd hazalépünk, és összepakolunk, de csak ha már a férjem nincs otthon. Éjjeliőrként dolgozik, remélem, ma bemegy szolgálatba.

– Összevesztek? – kockáztattam meg a régóta kikívánkozó kérdést.

Beszélgetőtársam alig észrevehetően vonta meg a vállát.

– Tudja, igazán jól indult a házasságunk, nem is emlékszem pontosan, mikor kezdtünk eltávolodni egymástól. Mindenesetre egyszer csak feltűnt, hogy a férjem egyre később jön haza, és még a kabátja is bűzlik a szesztől. Rendszerint azt mondta, hogy ünnepelni volt, hol egyik, hol másik haverjának tartották éppen a születésnapját, névnapját. Sokáig nem szóltam semmit, de egy idő múlva nem bírtam elviselni, hogy iszik. Kiabálni, hisztizni kezdtem, egészen kifordultam magamból, talán attól vadult meg. Amikor józan, ő a legkedvesebb, legbarátságosabb ember a világon, de ha van benne egy-két „légkör”, elveszíti a fonalat. Olyankor úgy érzem, annyira gyűlöl, hogy gondolkozás nélkül megfojtana.

– Szokta önt bántani?

– Erről nem szeretnék beszélni, jó? Az biztos, hogy a kislányhoz eddig egy ujjal sem nyúlt, de ma őt is megpofozta. Nem akarta neki bevinni a hamutartót a szobába a gyerek, ennyi volt a „bűne.” Miután megütötte, nem telt el öt perc, és már kint is voltunk a lakásból. Tudja, én eddig is csak a lányunkért tűrtem a megaláztatásokat, ő ugyanis nagyon apás, és úgy éreztem, nincs jogom megfosztani őket egymástól. Amolyan átléphető árnyék voltam én eddig a családban, de ezután másképp lesz. 

– Munkája van?

– Mostanáig egy kisboltban dolgoztam elárusítóként. A cirkusz után felhívtam a főnöknőmet, és szóltam, hogy családi okokból szükségem van legalább egy hét szabadságra. Nem igazán örült a kérésemnek, sőt, azt mondta, ha holnap nem jelentkezem nála, kereshetek új munkahelyet. Most még sokkhatás alatt vagyok, nem látom tisztán a helyzetünket, de azt határozottan érzem, hogy nem maradhatunk az otthoni környezetben a lányommal. A húgomnál jó dolgunk lesz. Neki nincs gyereke, és amíg az enyém kicsi volt, heteket töltöttek együtt. Tudtam, hogy most is örülni fog nekünk, és nem tévedtem. Az is meglehet, hogy egy időre, amíg rendezem az itthoni dolgainkat, nála hagyom a gyereket, aztán meglátjuk, hogyan tovább. A lakás, sajnos, a férjem nevén van, albérletre meg nincs pénzünk.

– Megyünk haza, anyu? – lépett a padhoz a kislány. 

– Azonnal – nézett rá szigorúan a nő, aztán szedelőzködni kezdett. Pár perc múlva el is indultak. Lassan, megfontoltan haladtak egymás mellett, mint két idegen, aki azon tanakodik magában, átlépje-e vagy magával vigye az estéből születő árnyakat.