2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bár hónapok óta kitartóan azt mondta a kormányzat, hogy a tervezettől elmaradó adóbevételek ellenére nincs gond a költségvetéssel, az újdonsült kormányfő és pénzügyminiszter minapi kijelentéseiből teljesen világos, hogy ezt mindvégig ők sem hitték el. A gond akkora, hogy választási év közeledtével olyan adóreformokat emlegetnek, amelyeket aranyárban fizetnének meg jövőre.

Hogy nálunk a kormány nem mond igazat, az nem újdonság, mint ahogy az sem, hogy nincs világos számításokon alapuló elképzelésük, csak kapkodnak. A napokban az újsütetű főpénzügyér állt elő egy nyilatkozattal, amiből az derült ki, hogy adóreformot tervez. Konkrét részletekbe nem ment bele, valószínűleg még számára is ködös a kép, de azt emlegette, hogy a reform az egyes adókedvezmények megszüntetését, a szabályok egységesítését célozná. Meg kell hagyni, ez még egy felkészült szakpolitikustól is megkövetelné az alsónemű alapos felkötését, mert a hazai adórendszer finoman szólva is kaotikus. Annyi érthető volt, hogy a mikrovállalkozásokra vonatkozó adószabályokra is kiterjedne a reform, de az egyes munkavállalói kategóriák adókedvezményeihez is hozzányúlnának.

Ez utóbbi, közel hétszázezer embert érintő kedvezmények sem egyformák minden kategória esetében, például a már sok politikus által ostorozott informatikusok csak a személyi jövedelemadó alól mentesülnek, de az építő- és élelmiszeriparban, a mezőgazdaságban és a kutatásban dolgozók emellett egészségbiztosítási és kötelező magánnyugdíj-hozzájárulást sem kell fizessenek. Miután adóügyben a minap a kormányfő is kikelt a kedvezmények ellen, de pontosította, hogy nem az informatikusokra gondolt, melegen ajánlható a gyakori lottózás mindazok számára, akik eltalálják, hogy most a kormány mit is tervez tulajdonképpen. Azért e szép hazának a gazdaságpolitikájáról mindent elmond röviden az, hogy az informatikusi kedvezmények kivételével a többit a mostani koalíció két pártja léptette érvénybe a tavaly. Amikor az infláció miatt égbe szökött egyes adóbevételek láttán azt hitték, már kezdődhet is az előre hozott és meghosszabbított választási osztogatószezon.

És ahol ilyen alaposan kigondolt a tervezés, ott ne csodálkozzunk azon, ha a döntéshozók a számokkal is hadilábon állnak. Nem olyan rég még a kormányfő mondott egy olyant, hogy az adókedvezmények miatt évente 74 milliárd lej bevételtől esik el az állam. Ezzel szemben a pénzügyminiszter mostani szavai szerint a tervezett, ködös reformok idén 6,5, jövőre 35 milliárd lej bevételt hoznának, de ha a statisztikai átlagbéreken valaki kiszámolja a most érvényes munkavállalói kedvezmények felszámolásának hozadékát, az eredmény évente mintegy 5 milliárd lejt tesz ki. Borítékolható, hogy ezek a fiúk sem mennének át simán a matematikaérettségin. És ha a tavaly megadott adókedvezményeket visszavonják közel milliónyi alkalmazottól és kisvállalkozótól, jövőre a szavazófülkei vizsgán is elhasalnak, a kis aranyos társaságnak még kampányolnia sem kell, a mostani kormány nyeri meg neki a választásokat.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató