Anyagi gondokkal küzd a Bekecs néptáncegyüttes

Tavaly számos ígéret tudatában indította el a nyárádszeredai Bekecs néptáncegyüttes azt a folyamatot, hogy hivatásos társulattá váljon. Néhány hónapja meg is szerezték ezt a státust, de mára kiderült: néhány támogatási ígéret üres szólam volt, ezért állandó anyagi hiánnyal küzd Erdély legfiatalabb profi néptáncegyüttese.

Benő Barna Zsolt együttesvezető egyetlen mondatban is össze tudja foglalni azt a helyzetet, amivel a Bekecs küszködik, pedig csak néhány hónapja vált hivatásossá. Állandó anyagi hiánnyal zárják a hónapokat, és bár szerződéseik vannak önkormányzatokkal néptáncoktatási programokra, az alkalmazottak fizetését mégsem tudják biztosítani. Ezek a szerződések egyharmadát jelentik a fizetési alapnak, a többit az együttesnek kellene „kitáncolnia”, de Benő szerint a jelenlegi árakkal ez lehetetlen, vagy pedig olyan összegekért kellene vállalniuk a fellépéseket, hogy jóval a többi együttes fölött járnának. Ha a fizetésalap biztosított lenne, a működési költségeket pályázatok és fellépések révén előteremtenék. A többi erdélyi hivatásos néptáncegyüttesnél az állami támogatások biztosítják a költségek 90 százalékát, és csak a többit kell maguknak előteremteniük, míg a Bekecsnél ez éppen fordítva áll. A nyárádszeredai önkormányzat és a mindenkori polgármesterek az együttes mellett állnak, de 10, legjobb esetben is csupán 15 százalékát tudták biztosítani az együttes évi költségvetésének.

Politikai akarat kell?

Benő Barna elismeri: senki nem kérte, hogy a Bekecs hivatásossá váljon, de ha már olyan csapat verődött össze Nyárádszeredában az évek során, hogy ilyen eredményeket lehetett elérni, akkor megérdemelte, hogy hivatásossá váljon. Jelenleg 14 alkalmazott táncosuk és egyetlen műszaki szakemberük van. Feltétlenül szükség volna még két-három műszaki munkatársra, hiszen a jelenlegi előadásszámmal nagyon nagy erőfeszítés az, hogy a táncosok segítenek előadások előtt és után fel- és leszerelni a színpadi díszletet és technikát. Továbbá nincs irodai személyzetük, nincs aki az előadásokat leszervezze, a bürokratikus mechanizmust „tolja utánuk”. Ha pedig kevesebb előadást vállalnak, nem tudják kitermelni a fizetéseket. Amit lehetett, kihoztak ebből a csapatból, de jelenleg olyan ördögi körben taposnak, amelyből csak külső segítséggel lehet kilépni – véli Benő. Erdélyben tizenöt éve nem alakult hivatásos magyar néptáncegyüttes, de mindeniknek megvan a maga fejlődéstörténete, és mindenik mögött erős politikai háttérakarat állt. Erre volna szüksége a Bekecsnek is, mivel Maros megyének van népi együttese, így innen kevés támogatást remélhetnek, Nyárádszereda pedig túl kicsi ahhoz, hogy egy évi több százezer lejes költségvetésű művészeti intézményt fenntartson. Márpedig Benő szerint csak politikai „hátszéllel” lehet a jelenlegi helyzetet orvosolni. 

Megnövekedtek a bérköltségek

A tavaly, amikor a hivatásossá válás folyamatát elindították, két olyan tényezővel nem számoltak, ami kiváltotta a mai helyzetet. Az egyik a bérköltségek megemelkedése: tavaly nem számoltak a minimálbér növekedésével és a művészeti ágazatban tapasztalt fizetésemelésekkel. Márpedig a táncos állás olyan munkacsoportba tartozik, ahol meglehetősen nagy társadalmi biztosítást kell befizetni a bérek után ahhoz, hogy 48-50 éves korban egy táncos elmehessen nyugdíjba ebből a szakmából. Márpedig 45 évesen az élvonalban táncolni már igen nehéz, és kitűnő fizikai, egészségi állapotot igényel. A másik tényező az, hogy számos támogatási ígéret mára üres szólamnak bizonyult, és azt tapasztalják, hogy ma Magyarországnak fontosabb ez az együttes, mint Romániának. Két éve jelentősebb támogatást csak az anyaországból kapnak, amiért hálásak is a nemzetpolitikáért felelős államtitkárságnak, hisz nélkülük már bezárhatták volna az ajtókat. Budapesten felismerték, hogy a Bekecs oktatási és értékmentő programjai nagyon fontosak Erdélyben és a Nyárádmentén, de elvárnák, hogy legalább ekkora lelkesedéssel támogassa őket a román fél is, „mert mi is ehhez az országhoz tartozunk” – pattan ki az elkeseredés Benőből, aki szerint nem várható el, hogy kizárólag Magyarország oldja meg az ő gondjaikat.

Gyenge kilátások

Számos pályázatot nyújtottak be a különböző költségvetési tételek biztosítására, ezek közül pedig legkomolyabb a fizetésalap biztosítása lenne. Több helyről már negatív választ kaptak, így nem tudják még, hogy meddig tarthatják ezt az állapotot. A legtöbb pályázat céltámogatást nyújt egy-egy projektre, és nem fizetésalapot biztosít, továbbá önrészeket kell(ene) biztosítaniuk olyan körülmények között, amikor még a fizetés pontos utalása is kérdéses minden hónapban. Másik nagy gondjuk az utaztatás kérdése: hogy ne kelljen állandóan autóbuszt bérelniük vagy saját kisautóikkal utazniuk, két kis teherbuszt szeretnének beszerezni. Ám legutóbbi pályázatukon csupán annyi támogatást kaptak, hogy az az egyik jármű árának felét biztosítja és a négy hónapi fizetés után befizetetndő állami járulékot. A kérdés állandó marad tehát: honnan biztosítják a többi szükséges összeget?

A hivatásos együttesnek kijáró „kiváltság” számos vállalással is jár – mutat rá Benő: évente legalább két új műsort kell színpadra állítaniuk és bizonyos eladásszámot kell felmutatniuk. Ám mindez mind anyagi vonzattal jár. Az anyaországban próbálják átvilágítani az erdélyi néptánccsoportok helyzetét, és annak függvényében nyújtanak számukra anyagi támogatást, hogy ki milyen eredményeket ért el egy adott évben. Ez már Magyarországon jól bevált, és gazdasági, illetve művészeti eredményeket követel meg. Azt is hiányolja az együttesvezető, hogy nálunk még a vállalkozói szféra nem ismerte fel a marketing lehetőségeit, nem vagy csak alkalomszerűen támogatja az együtteseket. Pedig saját munkája mellett egy ilyen együttes egy cég arculatát is jól tudná építeni. Mert nem mellékes dolog az, hogy a Bekecs évente 300-400 ezer emberhez juttatja el műsorát! „Nagyon szeretnénk megszabadulni az anyagi tehertől és azzal foglalkozni, amihez a legjobban értünk, a néptánccal. És legyen lehetőségünk elmenni előadásainkkal olyan falvakba és a szórványba is, ahol nem feltétlenül térülnek meg a költségek. Mert a moldovai csángók vagy a Mezőség is megérdemelné azt, hogy elmenjünk hozzájuk” – zárta mondandóját az egyelőre utópiának tűnő gondolattal Benő Barna.