Amivel élni lehet, azzal vissza is lehet élni

Milyen biokémiai folyamatok eredménye az érzékelés, az idegi működés, a gyulladás, a testsúlyszabályozás, a tanulás és a memória, mi az oxidatív stressz és a sejthalál – sorolhatnánk tovább azokat a témákat, amelyekről érdekes biokémiai előadások hangzottak el a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület 51. továbbképző ülésszakán. Az előadó dr. Gallyas Ferenc professzor, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Kara Biokémiai Tanszékének egyetemi tanára, aki dr. Fazakas Zita, a MOGYE Biokémiai Tanszékének docensével és dr. Turi Zsuzsa családorvos szakorvossal felváltva tartotta a tanfolyamot. A doppingról és a doppingolás tudományos-fantasztikus regénybe illő új módszeréről szóló előadása kapcsán beszélgettem el erről a témáról Gallyas Ferenc professzorral. 

 

Nagyobb teljesítményre vágyva

– Elhangzott, hogy az emberi teljesítőképesség határai végesek, s ezeket természetes módon egy adott ponton túl nem lehet fokozni. A biokémiai laboratóriumokban azonban olyan új módszerek születtek, amelyek a Nemzetközi Doppingellenőrző Ügynökség (WADA) tiltólistáját gyarapítják, de kimutatásuk még szinte lehetetlen. 

– A doppingolással mindig is az volt a cél, hogy a sportoló vetélytársainál nagyobb teljesítményre legyen képes. Ez a megfelelő edzés- és versenyzési technikákkal egy ideig fokozható, s elérhető egy olyan szint, amikor az ember a lehetőségeihez képest a maximális teljesítményt tudja nyújtani. Mivel ezek nem titkosak, s mások számára is hozzáférhetőek, egy idő után mindenki a létező legjobb technikával készül fel, és száll versenybe. Nyilvánvalóan az egyéni adottságok tekintetében lehetnek különbségek, ami a dolgok látható oldalát jelenti. 

A dopping arról szól, hogy valaki, akinek nincsenek ilyen adottságai, szeretné kevesebb munkával a legjobb eredményt elérni, vagy a munka mellett hajlandó arra is, hogy valamiféle kívülről hozzáadott technológia, anyag, eljárás segítségéhez folyamodjék. Ezek között vannak elfogadottak és vannak illegálisak is. Általában azt szokták figyelembe venni, hogy ami bármilyen módon káros lehet a versenyzőre, azt lehetőleg ne használja. Azt ellenőrzik pontosan, és büntetik nagyon szigorúan, ami ártalmas a sportoló egészségére.

Férfi nemi hormonok

– Azt is hallottuk, hogy már az ókorban is folyamodtak természetes doppingszerekhez, az atléták például bika- vagy juhherét ettek, hogy növeljék teljesítményüket. Hangsúlyosan viszont a hetvenes években a kelet-német sportolók kapcsán merült fel a teljesítményfokozók kérdése. 

– Tulajdonképpen a férfi nemi hormonszerű anyagok használata jelentette a doppingolás első hullámát. Férfi nemi hormont vagy annak valamilyen változatát kapták a sportolók, ami elsősorban a nőket, de a férfiakat is szuperteljesítményekre tette alkalmassá. Hátránya az volt, hogy a férfi nemi hormonok számos nagyon kellemetlen mellékhatást váltanak ki, például tönkreteszik a szívérrendszert, s emiatt sokan haltak meg viszonylag fiatal életkorban a német sportolók közül. Ezeknek a hormonoknak gyakorlatilag minden szervre nézve nagyon káros mellékhatásaik vannak. 

– Hogyan tudták a hormonnal való doppingolást kimutatni?

– Egyszerűen, mert a hormon az emberekben természetes úton is megvan, s a szervezet lebontja. Normál esetben a bomlástermékeknek és az eredeti hormonoknak van egy bizonyos összetételi aránya. Ha ez megváltozik, akkor jelzi, hogy valami beavatkozás történt. Vérből és vizeletből könnyen ki lehetett mutatni, s az ellenőrzés egyszerű volt, ha tudták, hogy mit kell keressenek. 

EPO – a sztár

– Mit használnak manapság?

– Az eritropoetin (EPO) nevű hormon, ami a vesében keletkezik, s a vérben lévő vörösvértestek mennyiségének a növelésével a vér által szállítható oxigén mennyiségét növeli meg. Ha több oxigén jut az izmokhoz, nagyobb teljesítményre képesek, később fáradnak el, később lesznek hipoxiásak (oxigénhiányosak), s emiatt a teljesítmény jelentősen meg tud nőni. A nemi hormonokkal ellentétben vizeletből ezt már nem lehet kimutatni. Gyakorlatilag vérből igazolható olyan alapon, hogy a rekombináns módon létrehozott eritropoetin aminosav sorrendje különbözik attól, ami az egyes emberekben van. Ilyenkor bizonyítani lehet, hogy kívülről vitték be. Ehhez azonban vért kell venni, ami nem tartozik a normál doppingellenőrzési módszerekhez. Kivételt képeznek a kerékpárosok, ugyanis 1987-90 között húsz belga és holland biciklista halt meg nagyon rövid idő alatt eritropoetin-túladagolás következtében, ezért bevezették a verseny első helyezettjeitől való vérvételt. Megállapítják a hematokrit értékét, s akinél a  normál értéket meghaladja, minden további vizsgálat nélkül kizárják a versenyből. Ami bizonyos szempontból pozitív, bizonyos szempontból negatív, ugyanis, aki alacsony hematokrit értékkel viszonylag jó eredményt ér el, az még a törvényes határon belül magas hematokrit értékkel szuper eredményre lesz képes, így mindez nem küszöböli ki, hogy az eritropoetinnel visszaéljenek. Ezzel csak azt érték el, hogy a nagy csapatok manapság jelentős hangsúlyt fektetnek arra, hogy mindenkit a legális határ alatt tartsanak. A cél az, hogy minél többet bevigyenek abból az anyagból, amit a szervezet maga is megtermel.

A géntechnológia már készen áll

– Hogyan történik a géndopping?

– Ez annyiban más, hogy nem a hormont visszük be kívülről, hanem azt a gépezetet, eljárást, amellyel a szervezet önmaga is megtermeli. Nem a terméket, hanem a termék előállítási módját juttatjuk be kívülről a megfelelő szervbe, többnyire izomba, s így megpróbáljuk erősebbé tenni, nagyobb mennyiségű izomszövetet előállítani, az izom regenerációját elősegíteni vagy az izom típusát megváltoztatva kitartóbbá, gyorsabb teljesítményre képessé tenni a sportolót. A harmadik lehetőség, hogy a szállított oxigén mennyiségét megnövelve javítsuk a teljesítményt. 

A géndoppinggal kapcsolatosan nincs bizonyíték arra, hogy valaki előállította, használta volna, a technológia viszont készen van. Nem is bonyolult, egy viszonylag jól felszerelt laboratórium és szakember szükséges hozzá. Az elmélet tudományos körökben közismert, de nem az egészséges sportolók teljesítményjavítására, hanem a beteg ember gyógyítására, teljesítményének az élettel összeegyeztető szintre hozására alkották meg. Izomsorvadás ellen, a különböző okokból legyengült izomsorvadásos betegek érdekében hozták létre. Gondoljunk csak arra, hogy egy légzésiizom-sorvadásban szenvedő beteg állandóan a lélegeztetőgéphez van kötve. Ha az izmait erősíteni lehetne, akkor megmenthetnék az életét. E célból korábban is sok kísérlet történt. Csakhogy amivel élni lehet, azzal vissza is lehet élni. 

Feltételezhetően használják is

– Ha használatát nem is sikerült bizonyítani, az arra történő kísérletet igen. Kiről is van szó?

– Egy német atlétaedzőről (Thomas Springstein), akinek más eljárás kapcsán foglalták le a számítógépét, s bizonyítékot találtak, hogy megpróbált beszerezni egy olyan készítményt (repoxygen), amelyik alkalmas arra, hogy nem megfelelő oxigénellátottságú izom esetében az eritropoetin nevű hormont termelje a vérben szállítható oxigénmennyiség növelésére. Ez egy vérszegény betegnél életet ment, s azért nagyon hasznos, mert a megfelelő módon létrehozott konstrukció lehetővé teszi, hogy addig termelje az izom az eritropoetint, amíg megfelelő mennyiségű oxigénhez jut. Mivel nem lehet túladagolni, ezt a készítményt igen jól lehetne használni géndoppingra. Alkalmas a sportolók teljesítményének a növelésére, sőt pont az a cél, hogy az izmok oxigénellátása minél jobb legyen. 

Másik két példa esetében izomgyengeségben szenvedő betegek érdekében fejlesztették ki a megfelelő eljárást, de ahogy a tudományos cikk megjelent, abban a pillanatban az amerikai futballcsapatok ostromolni kezdték a laboratóriumot, ezért már az állatkísérletes szakaszban leálltak a fejlesztéssel. A másik említett terméket, a repoxygént pedig visszavonták a piacról, nehogy véletlenül doppingcélokra kifejlesszék. Az igazi veszély abban rejlik, hogy egy sor olyan laboratórium is lehet, ahol nem orvosi célokra, nem ellenőrzött körülmények között, nem tudományos közlés érdekében, hanem titokban, a sportolók teljesítményének a növelésére fejlesztenek ki ilyesfajta terméket. Ezekről nem tudunk semmit, de mivel óriási pénz van a dologban, könnyedén lehet, hogy megtörténik. Sőt az sem zárható ki, hogy egyes országok, akik ilyen módon próbálják a róluk alkotott képet pozitív irányba befolyásolni, szponzorálnak ilyesfajta laboratóriumokat, s állami finanszírozással történik a fejlesztés. Ebben az irányban hiba lenne vádaskodni, de vannak jelek, hogy bizonyos országok sportolóinak a teljesítménye egyik pillanatról a másikra ugrásszerű fejlődésen ment keresztül, amit az égvilágon semmi nem indokol, s jelen pillanatban annyira a világ többi sportolója fölött vannak, amire nincs ésszerű magyarázat. Nem kizárt, hogy ez a dolog már jó ideje közöttünk van, de bizonyíték arra, hogy ilyesmi történt volna, nem létezik. 

A sci-fi dopping

– Említette a professzor úr a vírussal való bevitelt, amely a laikus számára már-már a tudományos-fantasztikus irodalmat idézi. Hogyan is történik? 

 – A géneket, amelyek kódolják magát a hormont vagy azokat a fehérjéket, amelyek a hormont elkészítik, úgy lehet a legkönnyebben bejuttatni a szervezetbe, ha egy vírust alakítunk át erre a célra. A vírusok láncfertőzést okoznak, az első fertőzés után képződött új vírusrészecskék egy második fertőzésben még több vírusrészecskét készítenek el, és ily módon egyre nő a vírusok száma. Egy módosított vírus úgy készül, hogy csak egyszer tudjon fertőzni, s a benne hordozott információt egyszer tudja beépíteni a sejt saját génállományába, utána viszont soha többet ne tudjon fertőzőképes vírusrészecskévé összeállni. Ennek érdekében létfontosságú génszakaszokat szerelünk ki belőle, s ezek helyébe tudjuk betenni azokat a génszekvenciákat, amelyeket be akarunk juttatni a célsejtekbe.

Ezzel az eljárással nem közvetlenül az eritropoetint, hanem az EPO-t termelő gént juttatjuk be a szervezetbe, ami természetes módon fog több vörösvértestet termelni, s önmagát szabályozva képes annyit termelni, amennyi szükséges a szervezet számára. Ha ezt az eljárást orvosi célra használjuk, akkor génterápia a neve, ha visszaélünk vele, akkor géndoppingnak nevezzük.

– A hiba lehetősége kizárt?

– Hibát okozhat, hogy a vírusokról, pontosabban az emberre gyakorolt hatásukról keveset tudunk. A vírusokkal ugyanis, amelyeket kísérleti célból létrehoztunk, nem fertőzhetünk meg embert, csak azért, hogy megfigyeljük, hogyan reagál, melyek azok a veszélyek, amelyekre figyelni kell, milyen másik vírust kellene használni. Az orvosi felhasználás érdekében azt tudjuk tenni, hogy állatokban kifejlesztjük azt a vírustörzset, amelyik minden szempontból alkalmas a céljainkra, és reménykedünk abban, hogy az emberben hasonlóan fog működni, mint az állatban. Az 1990-es években húsz-ötven közötti orvosi célú génterápiás eljárást hajtottak végre az Egyesült Államokban, aminek az vetett végre, hogy az egyik beteg minden ok nélkül hirtelen meghalt. A víruskezelés következtében fellépő váratlan hatás jött létre, s mutatott rá arra, hogy mennyire nagy e kísérletek veszélye. Ebből kiindulva ezt a fajta tevékenységet az AEÁ élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti szerve beszüntette. 

Maradnak tehát a kételyek, s ha más országok is élni fognak a géndopping egyelőre tiltott módszerével, talán a ma még titkolt eljárás is felszínre kerül.