2024. december 19., Thursday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem csak a kormánynak vannak a vicc kategóriába tartozó ötletei e szép hazában. Minap azt találta ki a turisztikai munkáltatók szövetségének az elnöke, hogy a külföldi turisták idecsábítása céljából különadót kellene fizettetni a külföldön nyaraló romániaiakkal, és az ebből befolyt pénzből kellene reklámozni a hazai ágazatot. Miközben ugyanerre a célra már most is milliókat dobnak ki az ablakon.

Vélhetően nem terhelte meg túlságosan a nemrég lejárt nyaralási szezonban a forgalom szakinkat, volt ideje valami világmegváltó ötleten töprengeni. Mert ami azt illeti, a dolog rendesen ki van ám találva: ha rajta múlik, senki nem úszná meg ezt az adót, még az sem, aki saját szervezésében utazik. Hogy ezektől az emberektől hogyan nyúlná le szakink a pénzt, azt nem osztotta még meg a világgal, de megígérte, hogy az általa vezetett szövetség hamarosan előáll az ötletével, és tárgyalni fognak a kormánnyal is a kérdésről. Merthogy az ágazat nagyon rá van szorulva a népszerűsítésre, és nincs pénz, szakink azon sopánkodott, hogy míg a törököknek például 225 millió eurós éves idegenforgalmi promóciós költségvetésük van, nálunk idén 3 millió euró van ugyanerre.

Mikor majd sor kerül arra a bizonyos találkozóra a turisztikai vállalkozók és a kormány illetékesei között, ott tényleg fel lehetne vetni a népszerűsítés kérdését, mert a turisztikai adottságok terén nagyon jól állunk, és ehhez képest finoman szólva kevés a külföldi turista az országban. De ennek nem csak az az oka, hogy gyenge lábakon áll a reklámozás, hanem az is, hogy bőven van olyan hely, ahol olyan szintű a szolgáltatás, hogy a vendég örvend, ha megszabadul élve, nemhogy még egyszer eszébe jutna ide visszajönni. Kétségtelen, hogy az utóbbi években nehéz időket élt meg az idegenforgalmi ágazat, de az is biztos, hogy sok helyen az üzletmenet azon részein is jócskán lehetne javítani, ami nem igényel drága anyagi beruházást, mint a figyelem, a kedvesség, sok helyen a tisztaság is. Ezek többet érnek szekérnyi reklámpénznél is.

Ami a népszerűsítést illeti, lehet hogy nincs rá sok pénz, de azt elnézve, amit a szaktárca leművel ezen a téren, az nem feltétlenül baj. Az ország idegenforgalmi kínálatát reklámozni hivatott közösségi médiás felületeken például a Holdról látszik: azért vannak összecsapva, hogy a pénzt valaki vasalja fel érte, de a tartalom színvonalára nincs nyomdafestéket megbíró jelző. Honi sajátosságként, viccversenyen díjesélyes stratégiát gond nélkül tudnak gyártani az illetékesek. A legutóbbit a nyáron tették közzé, abban az áll, hogy szép hazánkat 2025-ben 2,8 millió külföldi turista fogja felkeresni. A tavalyi 1,57 millióhoz képest ez alig 80 százalékos növekedési prognózis, 2035-re viszont már 4,6 millió külföldi vendéget vizionálnak, ez már triplázódás lenne 13 év alatt. Közben olyan „amatőrök”, mint a franciák, a következő két évre csak 40 százalékkal szeretnének több külföldi turistát bevonzani, vélhetően ebben az is segít majd nekik, hogy jövőre nyári olimpiát szerveznek. Nálunk ingyencirkuszból verhetetlen a felhozatal. Az ötletelést és a stratégiásdit elnézve a jövőben is kényelmesen el fogunk férni a külföldiektől a hazai nyaralóhelyeken.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató