2024. december 18., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

…addig lejár a határidő. Pedig az illetékesek nagy reményeket fűztek a 107-es sürgősségi kormányrendelethez, amely kedvezményeket biztosít azoknak, akiknek adóhátralékuk van, ugyanakkor az állami költségvetés is jól járna: a 175 milliárd lejnyi adósság mintegy 40 százaléka, azaz 71,8 milliárd befolyna a trezorba. 

Mintegy 330 ezer cégtől és közel egymillió magánszemélytől várja az állam, hogy röpke idő alatt mindez megvalósuljon. A szeptember 4-én kiadott rendelet nyomán a pénzügyi hatóságok nekifogtak az értesítések kiküldésének, de ezzel a problémával az önkormányzatok gyakorlatilag csak az elmúlt napokban kezdtek el érdemben foglalkozni, miután a június 9-i választásokon mandátumot nyert tisztségviselőket beiktatták. 

Az adóamnesztia ugyanis nemcsak a pénzügyi hivatalokhoz befizetendő, augusztus 31-ig felgyűlt adósságok esetében nyújt kedvezményeket, hanem a helyi adók és illetékek befizetésével elmaradt tartozásokból is jelentősen lefarag. Mindkét esetben feltétel, hogy az adósok kifizessék az alaptartozást. Csakhogy ezt is, mint annyi mindent, le kell papírozni. Először is értesíteni kell a pénzügyi hatóságot a szándékról, majd annak el kell bírálnia a kérelmet, és kedvező esetben, az alaptartozás kifizetése után, az adós megkapja az ígért kedvezményt. Csakhogy erre alig marad ideje a jogi vagy magánszemélynek, november 25-ig ugyanis a fenti eljárást le kell bonyolítania, és a cégek esetében még összetettebb a tartozások egyenlítése. A posta, a finánc nem a gyorsaságáról híres, így aztán az emberek kifutnak a határidőből. 

A pénzügyi hatósághoz az elmúlt napokban mintegy 100 ezer adóamnesztia-kérelmet tettek le. Ezt elbírálni kétséges, hogy sikerül az ANAF-alkalmazottaknak. Az önkormányzatoknak pedig az utolsó száz méteren hiába ajánlja a kormány a postahivatalokkal való együttműködés céljából a szerződéskötés lehetőségét, erre sincs már idő. 

Így aztán a pénzügyminiszter a hírek szerint fontolgatja a november 25-i határidő elnapolását december 31-ig. Döntés még nem született, de a tapasztalatból kiindulva, nem kizárt, hogy ez fog történni. Már ha a kormány is komolyan gondolja, hogy szüksége van arra a 71 milliárd lejre, kissé enyhítendő a költségvetési deficitet. Könnyen kudarcot vallhat egy jól kidolgozott pénzügyi terv, pedig a kormánynak van némi tapasztalata e téren, nem az első adóamnesztia-törvény, amivel igyekszik feltölteni az államkasszát. De nálunkfelé mindig baj van az időzítéssel…


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató