Alsó-Maros mente (1.)

Az elkövetkezendő részekben az Alsó-Maros mentére kalauzoljuk olvasóinkat, azaz Marosvásárhelytől Radnót – Marosludas és a megyehatár irányába vesszük sorra mindazokat a látványosságokat, amelyek iránt felkeltenénk az érdeklődést. Sajnos a marosugrai Haller- és a magyarózdi kastély kivételével a történelmi jelentőségű épületek nagyon elhanyagoltak. A turisztikai infrastruktúra is igen szegényes, annak ellenére, hogy nem csak az épített örökséget érdemes felkeresni. A Maros igen alkalmas horgászásra és a vízi sportokra (csónakázás, kajakozás stb.). Talán elhelyezkedésüknek köszönhetően a települések ősidők óta lakottak, a kőkorból is előkerültek régészeti leletek, majd a római kor és népvándorlás is hagyott maga után nyomokat. Ősi magyar nemesi családok osztoztak a birtokokon és hagytak hátra nagyszerű épületeket, amelyek sajnos kevés kivétellel 1918, majd leginkább 1945 után ebek harmincadjára jutottak.  

 

Maroskeresztúr – Székelykakasd 

Maroskeresztúr 

Kevésbé ismert, hogy a megyeszékhellyel összeépült falu helyén vaskori szkíta település volt, később római őrhely lett és Dácia egyik fontos fazekasipari központja, mint ezt az itt feltárt égetőkemencék is bizonyítják. Határa római emlékekben rendkívül gazdag, Földvár nevű határrészéből feliratos római kövek kerültek elő. Először a dokumentumok 1332-ben Santa Cruce néven említik. A falu eredetileg székely telepítésű volt. A határában levő Búcsúpadnál (Grádics) búcsúztak el a hadba vonuló székelyek feleségüktől. A hegyoldalban egykor katolikus kápolna állt, amely való- színűleg 1502 előtt elpusztult. Egykor erődtemploma is volt, amely a 15. században elpusztult, maradékából a 16. században épült a református templom. A falut többször pusztították seregek. Először 1601-ben Basta seregei dúlták fel. A templomerődbe menekült lakókat legyilkolták, a templomot pedig felégették. 1657-ben – II. Rákóczi György sikertelen lengyelországi hadjáratát megbosszulva – lengyel és tatár hadak pusztították el annyira, hogy 1670-ig csak Pusztakeresztúrnak hívták. Később a Maros áradásaitól is sokat szenvedett. 

 

Nyárádtő – Kiscserged, Malomfalva, Nagycserged, Recsa, Székelysóspatak, Vidrátszeg

Nyárádtő 

A megyeszékhelytől alig néhány kilométerre található. A határában szkíta és dák leletekre bukkantak, itt haladt el a római út is. A települést először 1264-ben Naradtew alakban említik. Régi temploma 14. századi volt, Orbán Balázs szerint messze vidéken nem volt párja. 1601-ben Basta pusztította el az oda menekült lakosokkal együtt. Romjai 1728-ban még állottak, helye a református temetőben ma is látható. 1603-ban Székely Mózes itt fogadta a marosvásárhelyi küldötteket, innen indította el seregeit Segesvár felé. 1848-ban a település nagy részét az átvonuló osztrák csapatok felégették, november 5-én, Marosvásárhely bevétele után itt táborozott és fosztogatott Gedeon tábornagy császári serege.

A látnivalók közül megemlíthetjük a főút mellett álló református templomot, amelyről 1834-ből van feljegyzés. Régi római katolikus temploma a 17. században pusztult el, 1818-ban a hívek zsindelyes fedelű kápolnát, majd 1907-ben kőtemplomot emeltek. A görögkatolikus templom a Nyárád jobb partján állt, 1858-ban kezdték építeni, tornya 1960-ban épült. 1948-ban, a kommunizmus idején az ortodox egyház tulajdonába került, és a rendszerváltás után sem szolgáltatták vissza. 2008. május 8-án elkezdték lebontani, ugyanis köréje már 1997-ben elkezdtek építeni egy nagyobb ortodox templomot. Érdekessége, hogy az ortodox templom valósággal bekebelezte a korábbi görögkatolikust, és ma is látszik mindkét épület fala. A település nyugati határrészén sóskút is található.

 

Kerelőszentpál – Búzásbesenyő, Kerelő, Magyardellő, Mezőszentmargita

Kerelőszentpál 

Árpád-kori település, nevét 1332-ben Sanctus Paulusként említik először. A 16. században Alárdi Ferenc építtette várkastélyát. Itt volt 1575. július 19-én a nevezetes kerelőszentpáli csata Báthory István és Bekes Gáspár serege között. Bekes Gáspár az osztrákok által Báthory Istvánnal szemben támogatott trónkövetelő volt, akit a székelyek, a Báthory család régi ellenfelei is pártfogoltak. A csata a Postaréten és hegyen zajlott le. Báthory serege győzött. Bekes Gáspár ágyúit a Marosba dobatta, és a Mezőség felé menekült. A csata emlékét a szentpáli hegytetőn kidomborodó közös sír is őrzi, melyet a helyiek Bekes-dombnak neveznek. A legenda úgy tartja, hogy ebben a csatában harcolt Balassi Bálint magyar költő is, Bekes Gáspár zsoldjában, de Báthory fogságába esett, és így került ki Lengyelországba. Kőszeghy Péter Balassi Bálint Báthory István udvarában című dolgozatából kiderül, hogy a Bekeshez igyekvő Balassi Bálint Erdély határán beleütközött a Báthory hűségén lévő Kornis Gáspár huszti kapitány lovasaiba, ezek Balassi maroknyi seregét szétszórták. Kornis Gáspár olyan súlyosan megsérült, hogy lemaradt a kerelőszentpáli csatáról. Katonáinak elvesztése után Balassi Hagymássy embereibe botlott, leütötték, elfogták, és Kővárra, a vajdához vitték. A költő jelenlétére emlékezve, a csata 439. évfordulója előtt három nappal – a római katolikus templom udvarán – a község 2014-ben szobrot avatott. A nagyméretű mellszobor Miholcsa József szobrász- művész alkotása. 

Miután Báthory István a kerelőszentpáli csatában megverte a Habsburgok által támogatott Bekes Gáspár hadait, a menekülők egy része a várkastélyba menekült, a győztes fejedelem elfoglalta és utána le is romboltatta azt. Az így lerombolt épület helyén 1610-ben Haller István új várkastélyt építtetett, amelyet 1704-ben a kurucok elfoglaltak és a harcok során elpusztult. 1760-ban a régi kastély helyén Haller Gábor U alaprajzú barokk épületet emeltetett. Stílusa közeli kapcsolatban van a gödöllői Grassalkovich-kastélyéval és körével, melyet a két birtokos család közti szoros rokoni kapcsolat magyaráz. A kastélyt egykor pompás franciakert övezte számos kerti létesítménnyel, házacskával, kőasztallal, tavacskákkal. A Haller család egészen az 1945-öt követő kommunista hatalomátvételig birtokolta az épületet. Tulajdonosait deportálták, az államosított kastélyban több lakást alakítottak ki, aztán iskolának, majd raktárnak használták. Berendezése – bútorzata, drága szőnyegei, képzőművészeti alkotásai – eltűntek, megsemmisültek. Végül a minden karbantartást nélkülöző épületet kiürítették, maradék értékeit szétlopták. Minden éghető fa alkatrészét, gerendáját, nyílászáróját, parkettáját tüzelőnek használták fel, tetőcserepeit elhordták, kályháit szétverték. Parkja a felismerhetetlenségig tönkrement. Az 1989-es változásokat követően évtizedes pereskedés révén a Haller-örökösök: Haller Ilona és férje, Harmat Ferenc visszakapták a kastélyt, amelyet végül a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekségnek ajándékoztak. Az érsekség lemondott róla, így ma gazdátlanul áll. 

A község második legnagyobb települése Búzásbesenyő, amelynek létezése 1349-től datálható. Ide tartozik még Kerelő, amely a Maros bal partján fekszik, és 1263-tól létezik, illetve Magyardellő és Margita – mindkét falu igen szép környezetben a Maros mellett fekszik, érdemes a környékre kiruccanni. 

 

Marosugra – Gyulas, Lackod, Mezőújfalu, Oláhdellő

Marosugra 

Marosugrán áll a turisztikai forgalomba bekerült egykori Haller-kastély, amely ma kiváló szolgáltatásokkal várja vendégeit. 

A Hallerek a XII. században a bajorországi Nürnberg városából erednek. Három évszázad alatt a család tagjai Nürnberg városának és környékének legbefolyásosabb patrícius családjai közé kerültek. A Hallerek magyar kapcsolatai id. Haller Ruprechttel kezdődnek, aki II. Ulászló (1490–1516) magyar királytól jogot kapott, hogy 4000 forintért Magyarországon birtokot vásároljon. Ruprecht fia, Péter Erdélybe költözve megalapította a Hallerek erdélyi ágát. Haller Péter szebeni bíró, tanácsos a család első birtokainak a szerzője Erdélyben. Fia, Gábor sógorságba került Bocskai Istvánnal, a későbbi fejedelemmel. Az ő fia, István szerzi meg Szentpál és Ugra birtokokat 1609-ben. Haller István 1610-ben kezdi el építeni szentpáli várát. Fia, Haller János politikus, író a Hármas História fordítója. Az ő fia, Haller István szerzi meg a család számára a bárói rangot 1699-ben, és az ő fiai, László, Gábor és János 1713-ban grófi címet kapnak. István fiai közül Haller Gábor örökli Szentpált és Ugrát a vagyon felosztása után. A család első tagja, aki Ugrára költözik, gr. Haller László, aki kultúremberként könyvtárat gyűjt ugrai kastélyában. Fia, Gábor folytatja apja kulturális törekvéseit és tovább bővíti a könyvtárat. Kazinczy Ferenc is járt Ugrán, és találkozott Haller Gáborral. Gábor fia, György tovább fejleszti a birtokot, az 1830-as években álló üvegházban még ananász is termett. 1875-ben gr. Haller Ferenc halálával kihal a család Szentpálon lakó ága. Haller Ferenc az ugrai ifj. Haller Györgyre testálja a szentpáli birtokot. Így kerül újra egy kézre a két birtok. Ugra elveszíti addigi fontosságát, és a szentpáli kastély mellett egy másodlagos rezidencia szerepét tölti be. Az egykori épület udvarházszerű jellegét a mai borpince őrzi. A ma látható késő barokk elemeit őrző épület valamikor a 18–19. század fordulóján keletkezett. Az 1949-es államosítás után a kastélyban több intézmény is működött: iskola, internátus, pékség. A rendszerváltást követően magánvállalkozók vásárolták meg és alakították át vendégfogadóvá. 

A kastélyban rendszeresen szerveznek rendezvényeket, többek között farsangot, bálokat (pl. Anna-bált), ugyanakkor volt itt gyümölcsfaragó vetélkedő és ételszobrászati kiállítás is.