2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Dolgozott körzeti orvosként, családorvosként, gyógyított afrikai embereket három misszió során, s örök keresőként a jövő héttől kezdve egy mind jobban erősödő igényt próbál kielégíteni

Dolgozott körzeti orvosként, családorvosként, gyógyított afrikai embereket három misszió során, s örök keresőként a jövő héttől kezdve egy mind jobban erősödő igényt próbál kielégíteni: elbeszélget, meghallgat, helyzetelemzést végez, véleményt, tanácsot ad azoknak a betegeknek, akik úgy érzik, hogy kezelőorvosuknak nem volt elég ideje foglalkozni velük, s szeretnék, ha egy második forrásból is megerősítenék a diagnózisukat. Mások pedig esetleg választ keresnek az egészségükkel kapcsolatos olyan problémákra, amelyekkel még nem fordultak orvoshoz.

Dr. Pongrácz Mária főorvost az ötlet eredetéről kérdeztük.

– Saját helyzetemből indultam ki, hisz gyakorló orvosként alaposan elbeszélgetni, meghallgatni a beteg minden panaszát, úgy, ahogy igényelte volna, a háziorvosi rendelés keretében nem volt sem idő, sem lehetőség. A kényszer miatt, hogy sietni kell, mert kint tele van a váróterem beteg és türelmetlen emberekkel, a fokozott összpontosításra sem jutott elég energia, ahogy bárhol máshol, ahol a mennyiségi munka is feltétele az orvos jövedelmének. Másrészt adódnak olyan helyzetek, amikor szükség lenne egy második véleményre, egy alapos beszélgetésre, erre szeretném felajánlani ismereteimet, tapasztalataimat és az időmet.

Nincs szándékomban családorvos kollégáim diagnózisát felülbírálni, inkább csak kiegészíteni az okok, az előzmények alaposabb számbavételével. Ezenkívül szeretném megkímélni a betegeket a fölösleges kilincseléstől, s oda irányítani, ahol a szükséges szakvizsgálatot elvégzik.

A nyugat-európai országokban is működnek olyan rendelők, ahol egy második véleményre nyílik lehetőség, s a több szemszögből való megítéléstől teljesebbé válik a kép, s tájékozottabb lesz a páciens.

– Tudom, hogy az afrikai missziók során lehetősége nyílt a trópusi betegségek nagyon alapos megismerésére.

– Természetesen azokat a személyeket is szívesen fogadom, akik ilyen országokból térnek haza, s olyan tünetet észlelnek, ami a szóban forgó országban szerzett betegségre utalhat.

Az ötletet az is megerősítette, hogy régi pácienseim közül sokan hívtak telefonon, hogy tanácsot kérjenek, ezt most személyesen is megtehetik.

Magánrendelésre váltottam működési engedélyt, az egészségbiztosítási pénztárral nem leszek szerződéses viszonyban, ezért ingyenes és ártámogatott receptet nem írhatok fel, csak egyszerű vényeket, amit fizetés ellenében lehet kiváltani. Nem adhatok küldőpapírt sem a biztosítási rendszerben működő orvosokhoz. Fél órát tart egy rendelés, de aki úgy érzi, hogy többre van szüksége, egy órát is kérhet.

– Mikor és hol kereshetik Pongrácz főorvosnőt?

– Jövő csütörtöktől minden kedden és csütörtökön délután 4 órától a Constantin Romanu Vivu utca 4. szám alatti volt családorvosi rendelőmben. Telefonon a 0771-134-783-es számon lehet feliratkozni.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató