Aki kártyákból olvasta a jövőt

• 2011-04-15 14:22:11

• Kilyén Attila

Elköszönés előtt még megkérdeztem, hogy alapvetően mi kell a jósláshoz?

Múlt héten a marosvásárhelyi Eminescu Művelődési Házban a nemzetközi romanap alkalmából rendezvénysorozat zajlott, többek között a roma mesterségek szemléje. A megyét járva megismerkedtem a hagyományos cigánymesterségekkel (cigányt írtam, mert azokhoz, akikkel beszélgettem, közelebb áll a cigány, mint a roma elnevezés): kovács, rézműves, teknőkészítő, ezüstműves, kosárfonó, téglavető, medvetáncoltató, bádogos stb. Az előcsarnokban féltucatnyi mesterember volt jelen, közöttük a mezőbándi 65 éves Olga néni, aki kártyából jósol. Az egyik eldugott sarokban ült asztala mellett, vetőkártya-csomagjával. Furcsán nézett rám, amikor azt ajánlottam, hogy beszélgessünk. Beleegyezett, kikötötte, hogy ő csak Olga – néni nélkül! Másodsorban nem is Olgának hívják, hanem Feri Rozáliának, de Bándon Olgának szólítják, mert nagymamája ezt a nevet adta neki. 85 éves édesanyjával él, az édesapja, aki híres muzsikus volt, Gritó Ferenc, már régen meghalt, az utána járó 350 lejes nyugdíjból él. A jóslásra tereltem a beszélgetést, mondta is, hogy a családban visszamenőleg több nemzedék óta hagyomány. Valósággal belenőtt. Öt osztályt járt, mert 15 éves korában elküldték dolgozni: szolgált, főzött, takarított – 21 éves kora után rendszeresen kártyát vetett –, jósolta a jövendőt. Íme, hogy mesélte el a kezdetet.

– 21 éves koromban udvarolt nekem egy román fiú, akitől tiltott engem az édesanyja, nem akarta, hogy a felesége legyek. Úgy akadályozta ezt meg, hogy megcsináltatott. Egyszer, amikor fésülködtem, a szomszédasszony lopott a hajamból, azt odaadta az asszonynak, aki valamit maszkanyált vele, pontosan nem tudom, mit. Ezután hosszabb időre valósággal kiment az erő belőlem, nem volt kedvem semmihez, még élni sem. Aztán találkoztunk egy sátoros cigányasszonnyal, azt mondta, hogy engem visszacsináltat, kigyógyít a csináltatásból. Vizet főzött, egy kötőre 99 bogot kötött és valamit, azóta sem tudom, hogy mit, papírba csomagolt. Azt mondta, édesanyámmal éjjel 12-kor menjünk ki a temetőbe, számoljuk a sírokat és a kis papírcsomagot a 12. sírba ássuk bele. Egy hónapon belül helyrejöttem és férjhez is mentem. Higgye el nekem, bizonyisten így történt. Na, én azóta jósoltam mindenkinek, aki megkért. Jöttek is hozzám, nemcsak bándiak, a környékbeliek, nagy emberek, polgármesterek, orvosok stb. is, mert jó néhány jóslatom bevált. Aztán a két évvel ezelőtt történtek miatt abbahagytam a jóslást, úgy hagytam abba, hogy csak a nagyon közelieknek teszem meg kérésre és ingyen, nem pénzért. Itt sem kérek pénzt, mindenki annyit ad, amennyit akar. Az előbbi lány egy lejt adott, vetettem neki kártyát. De kanyarodjunk vissza a két évvel ezelőtt történtekhez. Egyik utcánkbeli ismerősnek vetettem kártyát, ami halált mutatott a családjában. Nemsokára meg is halt a férje. Mikor beléptem a virrasztóba, mindenki előtt sírva, hangosan kezdte mondani, jaj, Olga, bevált a jóslatod, meghalt a férjem. Nagyon rosszul éreztem magam, szégyelltem, miért kellett elmondania annyi ember előtt, hogy kártyából jósoltam neki. Ezt nem kellett volna kimondja, nagyon megrestelltem magam. Az úgy van, hogy ha én valakinek jósolok, akkor a jó vagy rossz eredménytől függetlenül titokban tartom, de titokban kell tartsa az is, akinek jósolok. Az az asszony megszegte ezt a regulát, ezért azóta leálltam, ritkán vetek kártyát, csak nagyon közeli ismerősnek, ma itt pedig a néhány kíváncsiskodónak. Egyre ritkábban veszem elő a Magyarországon vásárolt vetőkártyát, amit a 30 éve meghalt férjemtől kaptam ajándékba. Úgy érzem, elfáradtam, kezdek felejteni, nincs kellő türelmem tanulmányozni az embert, aki velem szembe leül. Érzem, hogy nem jár úgy az eszem, mint fiatal koromban. Sok embernek jósoltam szerencsét is, mind-mind bevált, ezért aztán sokan visszatértek és hálálkodtak.

– Mi az alapja a kártyavetésnek, az, akinek kártyát vet, el kell-e mondjon saját magáról valamit?

– Annak a szeme, aki velem szembe leül, pár perc múlva a színén kívül néhány dolgot még „elmond”, de azt megtartom magamnak. Nem, nem kell elmondjon semmit, a csomagból találomra az asztalra teszek kilenc kártyát, később a kliens kihúz még hármat, s amit mutat a kártya, azt mondom neki. Ahhoz, hogy valaki bízzon a kártyavetésben, kell higgyen az Istenben. Én református vallású vagyok, különben Mezőbándon a cigányság többsége református, de vannak hívők is. Kártyavetéskor nem számít, hogy az illető milyen vallású, az számít, hogy legyen hite. A régi jósok az istenek nevében jósoltak. Ezt tudom nagyanyámtól, aki kiskoromban bevezetett a kártyavetés rejtelmeibe. Most már, ha abbahagyom a kártyavetést, a családban megszűnik a hagyomány, mert a két férjhez ment lányomat nem érdekli, a három unokám pedig még kicsi. A kicsi nyugdíjt azzal pótolom, hogy takarítok Bándon a banknál, cigány esküvőkön mindig engem hívnak főzni. De takarítok a gyógyszerésznél is, sőt főzök a családnak. Szeretik a főztömet. Manapság Bándon még egy cigány asszony jósol – kávéból. De ő sem csak abból él.

Közben voltak, akik várakoztak Olga asztalánál. Elköszönés előtt még megkérdeztem, hogy alapvetően mi kell a jósláshoz?

– Én nem tudom, de érezni kell, hogy tudod csinálni anélkül, hogy csalj, eltérj a kártyák mondanivalójától, érezni kell, mint a hitet – mondotta Olga.