Csütörtöki kimenő
Abból a kivételes alkalomból, hogy az amerikai elnökválasztáson a nagy építkezési vállalkozó legyőzte Aggmenházi Jocót, több lényeges változás várható. Kolozsvárott például a nemsokára összeülő városi tanácsban javaslatot terjesztenek elő, hogy a Dónát utat Donáldra változtassák, a külbelpolitikai érdekeltségek kényszere alatt.
Ennek folyományaként felkérés fog érkezni magához Tamás Gábor dalszerzőhöz és énekeshez, hogy haladjon a korral, és ne sajnáljon egy mássalhangzót betoldani igen-igen népszerű és közkedveltségnek örvendő dalába (ezzel a prozódia nem változik), hogy aszongya a Donáld úton nyílnak már az orgonák (esetleg orgonánk.)
Nem fékezve ennél a feltételes megállónál, nincs kiszállás. Hiszen, mint értesültem róla, több helyi tanácselnök, polgármester és szakszervezeti megbízott gratulált a frissen megválasztottnak. Többek között Törpe Szilárd is, a bergendi polgármester.
Tudjuk, hehér házi forrásokra hagyakozva, hogy Joe Biden elsápadt, amikor hírül hozták, hogy Törpe Szilárd Bergend és Pürgőmál egyesített nagyközségek nevében gratulált a legyőzőjének. Ennek kapcsán a hírügynökségek emlékeztettek, hogy bezzeg, amikor ő kiütötte a nyeregből a mostani Trumpot, akkor Törpe Szilárd hallgatott, mint a kidobott Szaratov hűtőszekrény a fűben.
Donáld pedig mindjárt kérdezte is aggodalommal teli hangon kabinetfőnökét, hogy mondja, drágám, Bergendről Törpe Szili barátomtól nem érkezett semmi?
De, uram, parancsolóm, mindjárt legfelül található az ő részvét…, izé, gratulációs távirata. (Ti. Bergend olyan elmaradott kis település, ahonnan a posta még mindig képes táviratokat közvetíteni.)
A megválasztott elnök a rá jellemző finom csiszolt mozdulatokkal, örömének hangot adva, mindjárt indián táncba kezdett, és felbontotta a díszborítékba rejtett üzenetet.
Gyorsan átfutotta a bevezető körmondatokat, alányalintásokat, de azért nem feledkezett meg az udvariassági jelzők összeszámlálásáról (12 db) sem, a hódolat jelét természetes gesztusként fogva fel, a bergendi és pürgőmáli alattvalók rajongása átfűtötte amúgy a vállalkozásoktól és üzleti tárgyalásokban megedződött és elkérgesült szívét.
Olvasta, hogy mennyire örül az istenadta nép ennek a győzelemnek, amely majd békét teremt a világban, kinyiffantja Kína gazdasági offenzíváját, a védővámok majd megvédik Bergend fogyasztóit az olcsó ázsiai bóvlitól, a közel-keleti bevándorlók majd messze elkerülik Bergendet (nem mintha eddig is tömegében keresték volna fel, de azért – was sicher ist sicher – fel van húzva Mári néni kertkerítése fölé egy sor fenyegető madár- és migránsijesztő), és majd eljő a földi paradicsom, igaz, az idén kevesebb paradicsom termett, de azért Bergend lakosai eltették télire a zakuszkát és a paradicsomszószt. Amiből szívesen küldene D.T.-nek is.
A zárómondatok ugyanannyi kedvességet és figyelmességet tartalmaztak, s a település népességének bizalmáról, annak töretlenségéről is biztosította Törpe Szilárd nagynevű elöljáró kollégáját.
Viszont az utóirat meglepő fordulatot hozott. Arra emlékeztette a 47. elnököt, hogy a 46. alatt súlyos sérelem érte a külhoni magyarságot, valamint azokat a Magyarországon tartós lakhellyel rendelkező magyar állampolgárokat, akik a trianoni határokon kívül találtak születni: őket ugyanis vízumkényszerrel sújtották, amennyiben az USA-ba kívánnának beutazni. Kéri, hogy ezt a diszkriminatív rendelkezést a kongresszus vagy a Home Office törölje el. (Ahogy most mondani szokás: vezesse ki. Mint rendetlenkedőt a teremőrök.)
Ettől D.T. megdöbbent, és gyógyult fülezményéhez kapott.
