Ajtókon innen és túl

Érdekes, mondhatni rendhagyó kiállítás nyílt a marosvásárhelyi Art Nouveau Galériában. Különös „talált tárgyak”, régi ajtók, elhagyott parasztházak, melléképületek kivénhedt tartozékai és festői jelekkel átlényegített, kicsinyített másai képeznek sajátos, jelképes világot a Kultúrpalota földszinti és félemeleti termeiben. Festményekkel, más vizuális leleményt felmutató munkákkal kiegészülve nyújtanak betekintést Ion Anghel bukaresti festőművész műhelyébe, jelenlegi foglalatosságaiba. A fővárosi vendég a kortárs román festészet középnemzedékének egyik legismertebb, legmarkánsabb képviselője, egyetemi tanár, munkásságát több sikeres külföldi tárlat és elismerés fémjelzi. Mostani anyaga már többfelé közönség elé került Erdélyben, Vásárhelyről tovább megy Kolozsvárra, Nagyváradra, majd visszatér a Kárpátokon túlra. Amint a kiállítótól és a tárlatot méltató kurátortól, a besztercei Oliv Mircea műkritikustól megtudhattuk, az ajtókat, festményeket és a hozzájuk társított kéziratokat, nyomtatványokat a galériák jellegzetességeihez igazodva helyezik a térbe, falra. Ugyanígy tettek itt is, ahol a kiállítás címe: Acasă (Otthon). A hely alakja, szelleme ihleti a művészt ilyen vagy amolyan rendezésre, a tárlat üzenete nyilván hasonló, hangulati szempontból viszont lehetnek különbségek. Marosvásárhelyen mintha a munkák szakrális jellege kapott volna nagyobb hangsúlyt. Több ikont, szentképet sugalló ajtó került előtérbe. A Bărăgan lepusztult tájairól, illetve Jilaváról származó ajtókat, „tárgyakat” a kurátor interpretált, vagyis értelmezett, magyarázott objekteknek nevezte el. „A térhez kapcsolva az ajtó olyan jelképes alakmássá változik, amely metaforikus és egyben anaforikus szerepet tölt be, azon túl, hogy két különböző teret egyesít, egybekapcsolja a benti és kinti világot, a tudatost és a tudatalattit” – hangsúlyozza Oliv Mircea.

Egy másik művészettörténész, Răzvan Theodorescu szerint „Anghel ajtói az arte povera (szegényes művészet) irányzatának honi minimalizmusához tartoznak, amelyben a paraszti tárgy modern köntösbe öltözik. Az ajtó üvegszemei közé falusi szokás szerint újságok, növények kerültek, a festő pedig, aki a szemétdombra hajított, régi egyházi nyomtatványokra bukkant, ugyancsak ebbe a keretbe helyezve próbálja megmenteni azokat. Lényegében a régi deszkatákolmányokat is menti azzal, hogy geometrikus szenteket fest rájuk, rozsdás fémrészekkel átdöfve, máskor a kaszás Halált, az arcán farsangi maszkkal pokolba zuhanó ördögöt, vagy éppen egy parasztgazdaság használati eszközeit meg ősi mondák egyszarvúit jelenítve meg. Ion Anghel ilyen mesebeli ajtók világában gyerekeskedett, s jóval tágabb univerzumokra táruló ajtókat nyitogat.”