2024. december 21., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ahol az ég a földet átöleli

A földsugárzások erőhatásai ma már közismertek. A tudomány és a hagyomány mindenkor számolt ezzel. A kérdéssel foglalkozó Kövesi Péter ezoterikus író mindennek kitűnő szakértője.

A földsugárzások erőhatásai ma már közismertek. A tudomány és a hagyomány mindenkor számolt ezzel. A kérdéssel foglalkozó Kövesi Péter ezoterikus író mindennek kitűnő szakértője. Tőle merítettem néhány gondolatot, többek között azt, hogy vannak helyek, ahol az emberek betegségeikből meggyógyulnak, idegeik megnyugszanak és lélekben is megváltoznak, vagy elpusztulnak.

Különösen Franciaország nyugati partján és Angliában, de Magyarországon a Gyula–Lenti–Pilis háromszögben és Erdélyben, Gyulafehérvár környékén, már az ókorban hatalmas kövekkel zárták körül ezeket a különleges energiákat sugárzó helyeket. Valamennyi ilyen hely közül az angliai Stonehenge építményei a leghíresebbek. A tudósok valószínűnek tartják, hogy valamennyit a kelták fedezték fel és jelölték meg.

A jelenséget a kereszténység is a legrégibb idők óta ismerte és tiszteletben tartotta. Ezért a korai kereszténység idején az energiaszintek alapján jelölték ki a templomok alapjait, ott, ahol egykor pogány szentélyek voltak. Ez az úzus megmaradt a gótika végéig, és köréjük épültek az emberi települések, a falvak. Az egyház megértette, hogy itt, ezeken a helyeken kerülhet közelebb az emberi lélek Istenhez. Tudták, hogy itt vannak a legtisztább és legerősebb energiaterek, melyeket isteni eredetűnek tartottak. Az vitathatatlan, hogy az itt tartózkodók a meditáció segítségével elérik a létezés legmagasabb szintjét.

A tudomány egyöntetűen vallja, hogy a földmágnesesség természetes erővonalai ezeken a helyeken sűrűsödnek össze, szabályos vonalakat, formákat és kereszteződéseket alkotnak, melyeket Ley, illetve Szent György- és Mária-vonalaknak neveznek.

A jelenséggel kapcsolatban feltevődik a kérdés, hogy léteznek-e ártalmas energiák is?

Kövesi Péter erre igennel válaszol. Elmondja, hogy ezek mérésére szolgálnak a Hartmann- és Curry-hálók, melyek megjelölik azokat a helyeket, ahol sok időt eltölteni nem ajánlatos, mert különböző betegségeket, immunzavarokat válthatnak ki. Azzal azonban adós marad, hogy ezeket a földrajzi helyeket meg is nevezze.

Ahol az ég és a föld szinte összeér és szent helyeknek is tartják, nemcsak életet, de halált is jelenthetnek. A föld a lábunk alatt titkokat rejteget. Tudatában vagyunk ennek, és mégsem teszünk érte vagy ellene semmit. Műszerek állnak rendelkezésünkre, de nem élünk velük. Városok és falvak, városnegyedek és üdülőtelepek, nyaralók épülnek csupán ilyen vagy olyan gazdasági, politikai vagy földrajzi-esztétikai (a táj szépsége) elképzelések szerint, de arra senki sem gondol, hogy ott, azon a helyen élni vagy csupán meghalni lehet. Boldogok lehetnek azok, akik a véletlen folytán a pozitív erővonalak környékén találnak otthonra, míg mások egy életen át szenvedhetnek a földsugárzások átka miatt. Ezt kellene végre megoldani az emberiség javára, és kevesebb energiát és pénzt áldozni mesterségesen kirobbantott háborúkra, indokolatlan etnikai konfliktusokra és fegyverkezésre, a tiszavirág-életű hatalomért és a milliárdos bankszámlákért.

De vajon képesek leszünk-e valaha is erre?

Azt azonban el kell fogadnunk, hogy mindig volt és mindig lesz egy talpalatnyi föld, amit az ég kegyelme átölel.

 

  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató