Ebben a kardcsörtető hangulatban, amikor Putyin úgy viselkedik, mint Hitler 1939-ben – folyton arról beszél, hogy mennyire fontos a béke megtartása, de… –, és álnokul bevonultatja katonáit egy szomszédos ország, egykori birodalmi területre, hiszen mi más lenne titkos célja, nagyhatalmi álma, mint visszaállítani a cári vagy vörös birodalmat, az a kérdés, hány katona esik majd el orosz oldalon idegen moszkvai célokért és hány egy igazabbnak tűnő ügyért Ukrajnából?
Holott nekünk éveken át azt tanították: Ruszkij nyet agresszor. (Lásd mint Cseszkóban 68-ban, 56-ban.)
A háború már évek óta folyik távol Erdélytől, tőlünk keletre. Ezeken a területeken nem csupán a honfoglalás előtt jártak a magyarok, de a második világháborúban is. A Don Ukrajnában is folyik. (Nem is szólva Napóleon felvonuló hadairól vagy kudarcos visszavonulási kálváriájáról.)
Területeket csatol el a rezzenéstelen arcú diktátor, az izmait fitogtató cárutánzat, Szent Vlagyimir. (Már nem Iljics.) A hosszú Kreml-béli aranyasztal mellett „tárgyal” a földgázforráson kuporgó egykori kémfőnök. Mi még nem érezzük a konfliktus hatásait közvetlenül, de bizonyosan lesznek. Félmilliónál is több menekültre számít Ukrajnából a román külügyminiszter. Talán a Bukovinából menekülő románok, akik nem kívánnak az ukrán hadseregben szolgálni. Vagy az ott élő oroszok, akik bizton számíthatnak Kijev szankciójára, ha nem tesznek azonnal hűségesküt hazájuknak, ahol kisebbségben élnek, szemben a kelet-ukrajnai, most kikiáltott és elismert független népköztársaságokkal, ahol többségben vannak, de nem használhatják szabadon az anyanyelvüket. (Azt az ott élő románok és magyarok vagy lengyelek sem.)
Románia, a NATO-tag egészen bizonyosan az ukránok oldalán áll, hiszen egy területi foglalás, a határok sérthetetlenségének semmibevétele érthetően nyugtalanná teszi a hagyományos román politikai közgondolkodást, elitet, az országirányítókat, a parlamentet.
A kérdés az: befogadnál-e lakásodba egy menekült családot? Nem szenegálit vagy irakit, hanem egy fehér, (keleti) keresztény öttagú családot, esetleg olyan zsidókat, akik számos szubjektív ostobaság folyományaként elfelejtettek idejében kivándorolni Izraelbe vagy Amerikába? Magyarokat Kárpátaljáról, akik mégiscsak a te nyelvedet beszélik – rosszabbul, mint te, de ők is magyarok –, közösek a történelmi gyökerek és a közelmúltban gyökerező életkeretek, kisebbségi helyzetük rosszabb, mint a tied, miénk. Ha vállalkozó vagy, munkát adnál nekik? Túltennéd magad az előítéleteken? Adnál élelmet, párnát, vért?
Második kérdésem: elindulnál azonnal nagyobb cekkerrel, zsákkal, utánfutóval bevásárolni, benzint tartalékolni, abban a meggyőződésben, hogy ezek mind még jobban megdrágulnak, vagy el fognak fogyni, és akkor jönnek a harminchárom évvel ezelőtti nyomorúságok?
Hiszel a jóslatokban, a jólértesültek suttogásában? Félsz? Félni fogsz? Vagy megvonod a válladat, mert messze van, mint az iraki vagy afganisztáni háború, mint a jugo válság? Mert nem a te háborúd? Nem tudsz oroszul, pedig te még tanultál egy-két évig. De dászvidányie továris? Esetleg fogadásokat fogsz kötni, mint ahogyan az angolok teszik, arra, hogy ki fog győzni, hány embert veszítenek a felek, mi lesz Ukrajnában, ha Putyin zászlaja leng a kijevi parlamenten? Mit lép majd Amerika? Milyen fegyvereket vetnek be?
Tőzsdézel? Vannak üzleti kapcsolataid Csernoviccal? Hiszel a híreknek, kommentátoroknak? Vajon percenként megnézed majd a frissítéseket a telefonodon? Elmennél önkéntesnek, sebesültápolónak?
Voltál már háborúban?
