Afganisztánban egyedül, egy kerékpárral

*Fotók: Demeter Róbert

Zichó Viktor élménybeszámolója Marosvásárhelyen

Mit keres valaki Afganisztánban egyedül, egy biciklivel? Egy olyan országban, amely nevének hallatán a legtöbb embert rettegés fog el. Zichó Viktor kerékpáros és extrém sportoló 28 nap alatt biciklivel és gyalogosan jutott el Afganisztán legnyugatibb pontjától a legkeletibbig, és nem háborús zónákat látott, hanem mesés tájakat, kedves, vendégszerető embereket. Helyenként extrém körülmények között haladt, négyezer méter magas hágón kelt át, és hóviharok, extrém hideg, sártenger, illetve sivatagi körülmények is nehezítették az útját. Az Anjoman-hágón napszúrást kapott, és fagyási sérüléseket szenvedett, ami miatt vissza kellett fordulnia, ám később visszatért ugyanarra a pontra, hogy befejezze az expedíciója hátralévő részét. Afganisztáni kalandjairól mesélt a KultFeszt és a Szenior Akadémia meghívására Marosvásárhelyen Zichó Viktor, aki idei expedíciójával ismét bebizonyította, hogy nincs lehetetlen. A marosvásárhelyi előadására hűséges útitársát, a bringáját is magával hozta.

Útitárs kalasnyikovval a vállán

– Egy álomprojektem valósult meg idén, amikor végigmentem kerékpárral Afganisztánon – vallotta be már előadása legelején Zichó Viktor. Mint mondta, nem volt egy jó előre eltervezett, túlgondolt projekt, csupán 1-2 hónappal az expedíciót megelőzően kezdett el gondolkodni rajta, gyakorlatilag az év elején született meg az ötlet, és március közepén már Kelet-Iránban volt. Magyarországról vonattal, illetve távolsági buszokkal jutott el odáig, hogy minimálisra csökkentse a széndioxid-kibocsátását. A cél az volt, hogy átérve Afganisztánba az ország legnyugatibb pontjáról kizárólag kerékpárral és gyalogosan eljusson a kínai határig. Voltak szakaszok, ahová nem engedték kísérő nélkül, így már az expedíciója elején el kellett fogadnia, hogy egy darabig egy helyi lakos, kalasnyikovval a vállán, csatlakozik hozzá. Az expedíció alatt igyekezett mindig már napfelkeltekor elindulni, és voltak helyzetek, amikor közel száz kilométeres szakaszon kerekezett végig úgy, hogy alig egyszer-kétszer állt meg néhány percre – elevenítette fel az emlékeit Zichó Viktor, majd hozzátette, jó érzés volt megtapasztalni, hogy mennyire kedvesen és segítőkészen viszonyultak hozzá az emberek, akikkel az útja során találkozott, mindenütt megálltak, érdeklődtek, honnan jött, hová tart, fotózkodtak vele, és senki nem engedte úgy tovább, hogy ne kérdezte volna meg tőle, segíthet-e valamiben, van-e valamire szüksége.

A drón, amiről utólag derült ki, hogy tiltólistán van

– Nagyon szerencsés vagyok, mert behozhattam a drónt Afganisztánba – jegyezte meg nevetve Zichó Viktor, hiszen utólag derült ki számára, hogy ebben az országban ez tilos. A drón azonban fontos szerepet töltött be az expedíciója során, hiszen követte őt kerékpározás közben, így filmezte magát. Élménybeszámolója során Zichó Viktor egy mókás történetet is megosztott a marosvásárhelyi közönségével: röptetés közben egyszer a drónja egy fának ütközött, és berepült egy család kertjébe, azonban hiába ment kopogtatni a kapun, hogy megpróbálja visszaszerezni, senki nem jött ki. Amikor már azt hitte, odalett a drón, egy helyi sietett a segítségére. Viktor csak annyit hallott, hogy hangosan kiabál az udvaron lévőkkel, azonban meglett az eredménye, pár perc múlva kiadták a drónt. Amikor viszont ellenőrizte, hogy működik-e, kiderült, hogy kivették belőle a memóriakártyát. A segítője azonban újra kiabálni kezdett a ház lakóival, és rövid idő múlva előkerült a kártya is – mesélte nevetve. 

Mivel tilos volt a használata, igyekezett odafigyelni arra, hogy akkor küldje fel a drónt, amikor nincsen a környéken senki. Ez azonban nem mindig sikerült, előfordult, hogy pont miután felküldte, akkor állította meg egy talibán katona, hogy igazoltassa, Viktor meg tűkön ült, hogy álljon odébb még mielőtt lemerül az akku, ugyanis attól tartott, hogy ha észreveszi a drónt, az valamiféle büntetéssel jár majd. Nem volt egyedi alkalom, amikor talibán katonák bukkantak fel az útjában, egy újabb találkozásra egyszer kora hajnalban került sor, amikor az beköszönt a sátrába. Kedvesen, tisztelettudóan érdeklődött, hogy rendben van-e, majd pár perc múlva ismételgetni kezdett neki valamiféle iszlám hittérítő üzenetnek tűnő szöveget. Hogy megértsék egymást, bepötyögte a Google-fordítóba a mondanivalóját, és kiderült, hogy Viktort mint keresztényt próbálta úgymond felkészíteni arra, hogy ha legközelebb találkozna egy konzervatívabb tálibbal, akkor ezzel a szöveggel plusz pontot szerezhet magának a szemében. A szöveg úgy szólt: „Isten egyetlen és hatalmas, és Mohamed az ő prófétája” – osztotta meg hallgatóságával a történetet Zichó Viktor, aki azt is elmesélte, hogyan utazott a kerékpárján egy nyájtól elkóborolt kisbárány. 

Hóban, fagyban, sárban – mínusz 18 fokban két keréken 

Az expedíció során az időjárás bizony nem volt mindig barátságos, voltak napok, amikor éjszaka nagy mennyiségű hó esett, reggel pedig arra ébredt, hogy szinte összeroskadt a sátor, olyan hótakaró nehezedett rá. Ilyenkor, miután leseperte a havat, mindig fellélegezve nyugtázta, hogy egyik sátorrúd sem tört el – jegyezte meg Viktor, aki azt is elmesélte, hogy helyenként hóban-fagyban utazott, a legrosszabb azonban az volt, amikor napközben, amikor olvadt a hó, sáros volt minden, a sár pedig rátapadt a kerékpár kerekeire. Ezért is szeretett inkább este utazni, mivel akkor már fagyott volt a sár, és lehetett haladni. Arra is volt példa, hogy 3500 méter magasban elkapta a hóvihar, annyira szakadt a hó és fújt a szél, hogy nem is tudott tekerni. 

Mint mondta, Bámiján régió az ország egyik leghidegebb része, megtörtént, hogy „csonttá fagyott” a kerékpárja is, így kővel és jégcsákánnyal ütögette, hogy eltávolítsa róla a jeget. Miután több száz kilométeren át küszködött a sárral, és végre újra aszfaltúton tudott haladni, a hideg okozott kellemetlenséget, 3500 méter magasban a reggeli órákban mínusz 18 fok volt, és nappal sem sokat melegedett az idő, délben legfennebb mínusz 12-13 fokig, azonban a kilátás, a fenséges hegyek látványa kárpótolta mindezért – árulta el. 

Bámijánban fokozottabb volt a talibán ellenőrzés, úgynevezett ellenőrzőpontokon kellett áthaladni, ahol az amerikaiaktól származó harci kocsik mellett fegyveres őrök álltak, ellenőrizték, megnézték az útlevelet, de nem kötekedtek, általában még abban is benne voltak, hogy Viktor fotózkodjon velük. 

Kerékpárjavítás közönség előtt

Amikor olyan helyen halad két keréken az ember, ahol biciklibolt legfennebb a fővárosban vagy nagyobb városokban lehet, bizony okoz némi fejfájást, ha meghibásodik valami a kerékpáron. Így járt Zichó Viktor is, de eszébe jutott, hogy valószínűleg egy motorosboltnak minősülő műhely is alkalmas lehet erre. Talált is egyet, azonban tevékenységét rendkívül nagy érdeklődés övezte a helyiek részéről. Mint kiderült, ha egy európai megáll, és szerelni kezd valamit, akkor a helyiek összesereglenek és bámulják. 

Sokáig azonban nem örülhetett annak, hogy sikerült megjavítani a biciklijét, ugyanis miután kijött a szervízből, és tekert még néhány tíz kilométert, kezdte rosszul érezni magát, emésztőrendszeri panaszok kínozták, fájt a gyomra, gyengeség lett úrrá rajta, annyira, hogy úgy érezte, nem képes tovább tekerni. Valahogy eljutott a következő, városnak tűnő településig, de nem talált alvóhelyet, így végül egy konténerben húzta meg magát, azonban nem tudott pihenni a környéken lévő hatalmas forgalom zaja miatt. Másnap szinte félholtan kezdett el biciklizni. A Panjshir-völgyben remélte, hogy talál szálláshelyet, ahol pihenhet egy-két éjszakát, hogy picit erőre kapjon, de nem talált olyan helyet, ahol tudott volna aludni. Egy étteremre bukkant végül, ahol egyetlen, alig tíz négyzetméteres szoba volt, amit ki tudtak adni szálláshelyként, ágy nem volt benne, csak egy kis matrac a földön. Amikor Viktor megszállt ott, éppen ünnepnap volt, így nagy volt a forgalom az étteremben, az oda érkezők látták a biciklijét, és nagyon kíváncsiak voltak, ki van ott, kukucskáltak be az ablakon, majd egyszerűen csak benyitottak hozzá a szobába, és beköszöntek. Belépett hozzá kalasnyikovval a vállán egy helyi is, aki fotózkodni akart vele; ember legyen a talpán, aki ezt vissza meri utasítani – mesélte el az esetet Zichó Viktor. Gyorsan megtapasztalta, hogy a helyieknél az, hogy privát szféra, ismeretlen fogalom. 

Újabb rosszullét, órák óta nem érezte a lábujjait 

Zichó Viktor elárulta, volt helyzet, amikor figyelmeztették a helyiek, nehogy továbbmenjen, nehogy átkeljen a hágón, mert másfél méteres hó van, ő azonban mégis nekivágott. Inkább gyalogosan tudott haladni, tolta a kerékpárt, amíg elérte a négyezer méteres magasságot, ott viszont fél óra leforgása alatt nagyon rosszul lett. Meg kellett állnia, felhúzta a sátrát, és bebújt a hálózsákba, hogy pihenjen. Akkor viszont már mintegy négy órája nem érezte a lábujjait. Próbálta mozgatni, de mindhiába, ugyanakkor arra gyanakodott, hogy napszúrást is kaphatott, fájt a gyomra, nem tudott sem enni, sem inni. Akkor kezdett gondolkodni, hogyan tovább, hiszen meg sem tudott mozdulni a hálózsákban, fent volt négyezer méter magasban, egyedül, a legközelebbi lakott terület pedig legalább négyórányi járásra volt. Felmerült benne, hogy légimentést kér, fel is vette a kapcsolatot a mentőszervezettel, azonban kérte, hogy még ne indítsák el az akciót, mivel még nincs annyira rosszul. Közben ivott nagyon sok folyadékot, és ahogy telt az idő, kezdett visszatérni az ereje. Ment volna tovább, mivel már nem volt sok hátra a következő célállomásig, azonban jöttek vele szembe helyi férfiak, akik figyelmeztették, ne próbáljon továbbmenni, mert a hágó túloldalán még rosszabb a helyzet, derékig érő hó van nappal is. Ez volt az a pont, amikor elengedte, és visszafordult. Elment Kabulba, a fővárosba, és ott mérlegelni kezdett, majd úgy döntött, otthagyja a biciklijét a hotel kertjében, hazautazik, majd visszatér befejezni az expedícióját – számolt be a döntéséről Zichó Viktor, aki azt is elárulta, hogy az Instagramján szavazást kezdeményezett a követői körében, hogy mi a véleményük, ott lesz-e a kerékpárja egy hónap múlva, amikor visszatér folytatni az expedíciót, vagy időközben lába kel. Egy hónappal később azonban örömmel tapasztalta, hogy ott volt sértetlenül a bringája, ahol hagyta – újságolta Viktor, majd azt is elmesélte, hogy miután visszatért Afganisztánba, hogy folytassa az expedícióját, csúnya balesetet szenvedett, ütközött egy motorossal, a jobb kezét és a jobb lábát érte az ütés, kórházba vitték, de szerencsére nem lett belőle törés, így az orvosok utasítása ellenére, akik legalább egyhetes pihenésre intették, egy nap szünet után ismét útnak indult.

Kenyér meg tea… nagyjából ebben merül ki a helyiek menüje

Marosvásárhelyi előadása során Zichó Viktor arra is kitért, hogy amint haladt a Panjshir-völgyben, és egyre fogytak el a falvak, az élelemszerzés is nehézkesebb lett; amikor érdeklődött a helyiektől, hogy hol lehet enni valamit, azok behívták a saját házaikba, és ők adtak enni neki, zömében lepénykenyeret, ez az úgynevezett nan, amely a pizzalaphoz hasonlít, emellett pedig általában tojással is megkínálták. A tapasztaltak alapján nagy a szegénység, nem változatos az ott élők étrendje, általában minden nap kenyér meg tea a menü, legfennebb egy kis tojás, péntekenként pedig, ami nálunk a vasárnapi pihenőnapnak felel meg, előfordul, hogy levágnak egy állatot. 

Október 10–12. között a marosvásárhelyi KultFeszt keretében kerül sor Zichó Viktor A lélek ösvényei című dokumentumfilmjének az ősbemutatójára.