Látszatvita folyik a politikai berkekben az adózás kapcsán. A szocik elnöke a napokban felvetette a nagy vagyonok megadóztatását, az ügyvivő kormányfő szombaton már hűtötte a kedélyeket, mondván, jelenleg semmi nem indokolja az adótörvénykönyv módosítását.
Ritka eset, hogy egy vitában mindkét félnek igaza legyen, de itt pont ez a helyzet. A szocdem pártelnök elvileg helyes felvetése csak a szavazórétegük minimálbéren fizetett, amúgy népes rétegének szédítéséről szól. Nem fog a körvonalazódó kormány hozzányúlni a nagy vagyonokhoz, mert azzal a két nagy párt a saját káderhadserege lába alól rántaná ki a szőnyeget. Ilyet legfeljebb akkor lépnének meg, ha az ország a bő évtizeddel ezelőtti válsághoz hasonló helyzetbe kerülve nemzetközi hitelezői mentőcsomagra szorulna, és ez szerepelne a feltételek között. És voltaképpen az ügyvezető kormányfőnek is igaza van abban, hogy az adórendszer nem szorul változtatásra, mert az évtizedek óta tudott, hogy szép hazánk az adóbehajtás hatékonyságának tekintetében nem az európai országok, hanem a banánköztársaságok mezőnyében is a sereghajtók között van.
Az adatok azt mutatják, hogy az adóháztartás terén volna mit rendbe tenni ebben az országban, mert a bruttó nemzeti össztermékhez viszonyítva nálunk feleakkora bevétele van az államháztartásnak, mint a fejlett nyugati országokban. Csakhogy egy érdemi adóvitához és reformhoz kellene szakértelem és tettrekészség is, ezekből pedig gigászi a deficit odafenn. Erre az egyik legjobb példa a pénzügyek jelenlegi minisztere, akit az Amerikában iskolázott ügyvivő kormányfő és pártelnök emelt székbe. A miniszter egy hónapja azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy kijelentette, csökkenteni kéne a nagy keresetűek egészségbiztosítási hozzájárulását, miközben az egészségbiztosítási alap hiánya úgy is milliárdos nagyságrendű, hogy a költségvetésből is jelentősen felpótolták a befizetett járulékokat. Feletteseitől bár egy halvány fenyítést sem kapott. Mert jó kamerád. Az egyetemi éveivel egy időben kezdte a politikai karrierét, ifikorában még megyei szoci vezérként, aztán, ahogy fordultak a politikai szelek, demokrata, majd liberális lett. Apucival egyszerre váltott pártot, a felmenő politikai táborváltásában vélhetően egy bűnvádi eljárásnak is szerepe lehetett, amit egy állami cég vagyonának ár alatti kiárusításáért indítottak ellene a kétezres évek elején. A papa megúszta vádemelés nélkül, mindenesetre a biztonság kedvéért a családi vállalkozás a mama nevén fut. Miniszterünk a szakmai karriere oroszlánrészét ebben az állami megrendelésekkel kitömött családi cégben töltötte, s hogy ne unatkozzon, volt saját cége is, amit a 2016-os parlamentbe kerülésekor számolt fel a csődbíróság. A szülők családi vállalkozását két éve adócsalással gyanúsították meg a fináncok, a liberális hatalomátvétel után át is helyezték a kellemetlenkedő hivatal vezetőjét egy másik megyébe, s vádemelés ebből az ügyből sem lett. Hálás gyerek a távolba szakadás után is figyel a családi fészekre. De ha egy ilyen háttérrel s szakértelemmel felfegyverzett zseninek kell vezetnie az ország pénzügyeit, abból nekünk sok köszönet nem lesz.
