Joggal váltott ki közfelháborodást a kormány döntése, hogy adóamnesztiát hirdet a nagyon eladósodott cégeknek, talán azzal az indokkal, hogy ezáltal leveszik a gazdasági terhet a vállukról, nem fenyegeti a társaságot a felszámolás, s így talán talpon maradhat, és termel a nemzetgazdaság számára. Igen ám, de „az illetékes elvtársak” közül senki nem gondolt arra időközben, hogy miként halmozhattak fel adósságot? Nem volt a közelben egy pénzügyi szakértő, aki időnként rászóljon az adósságba rohanó cégvezetőre, hogy valami hibádzik a menedzsmentben? Mert hát konzultáns cégekből sincs hiány tájainkon. Ebben a kontextusban az is költői kérdés, hogy miként halmozhatnak fel milliárdos adósságot az olyan állami vállalatok, mint a Román Posta, a Román Vasúti Társaság, a TAROM és sorolhatnánk a példákat. Mentalitás, hozzáállás kérdése. A családi költségvetés beosztásakor először kifizetünk mindenféle tartozást a szolgáltatók felé – az adókat és illetékeket igyekszünk a kedvezményes határidőn belül törleszteni –, aztán, ami marad, abból éldegélünk. Talán ennek a gondolkodásmódnak az elvén igyekeznek a tisztességesebb kis- és középvállalkozások rendezni a hatóságokkal szemben tartozásaikat. Akkor kérdem én, úgy marosvásárhelyiesen, hogy ez nem szívatás velük szemben? Hiszen éppen becsületes hozzáállásuknak „köszönhetően” nem részesülnek az állami „jótékonykodásban”. S ha már az adóbehajtásnál tartunk, meg kell jegyeznem, hogy van egy társadalmi réteg, amelynek tagjai amolyan
szabadkereskedelmet folytatnak, palotákat emelnek, luxusautót vásárolnak, s lassan övéké lesz a világ. Tévedés ne essék, senkitől nem irigyelem azt, amije van, mert ettől nekem nem lesz több, csak egy ilyen adóamnesztiás törvény árnyékában talán jobban körül kellene nézzen a finánc, hogy honnan és miként tudná feltölteni az államkasszát. Az külön okfejtés lenne, hogy uniós támogatással, az átlagosnál nem alacsonyabban teljesítő nemzetgazdaság mellett hova tűnt el a közpénz? Hol vannak azok a beígért nagyberuházások, amelyek hozzájárulnak a gazdaság fellendítéséhez, a beruházók ilyenszerű állami támogatásához?
Eszembe jut egy történet. A Duna-deltában egy kis félszigeten levő őrházban egy macedón származású vadőr látott vendégül. Egy kis vörösbor mellett arról beszélgettünk, hogy milyen hírességeket adtak az országnak nemzetiségeink. Hagi, Halep – sorolta büszkén a sportolókat, majd piedesztálra emelte Gigi Becalit is. Megjegyeztem, hogy a rossz nyelvek azt beszélik, az első millióját telekpanamával szerezte, nem a legtisztességesebb módon. Mire beszélgetőtársam hátrahőkölve válaszolt: jó lélek, mert a szegényeknek is ad, és az Isten megbocsátja bűnét.
Lehet, hogy ebben az országban az Úristen mégsem egyformán osztja kegyeit?
